Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-28
428 28. országos ülés 1901 deczember 11-én, szerdán. a vármegyei pénzkezelésnek czélszerübb, egységesebb és modernebb berendezése. Tagadhatatlan, hogy nem vonhatunk meg némi, elismeréssel határos csodálkozást a t. kormány ügyessége fölött, midőn a czélszerüség csillogó köpenyével takarja el e törvény jogtipró rendelkezéseit. (Halljuk! Halljuk!) Az az intézkedés, mely szerint a vármegye közönségének a jövőbea nem kell félnie a jiénzkezelésben előfordulható visszaélések miatt magára a vármegyére háruló vagyoni felelőség rémétől, s az érzékeny pótadótól: mindenesetre nagy népszerűséget szerez a vármegyék előtt e törvényjavaslatnak. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) S a czélszerüséget is indokolni látszik az a kedveskedés, mit e törvény fog nyújtani, hogy ha a vármegye népe ezentúl pénzétől szabadulni kivan: egyszerre, egy helyen, s egy alkalommal fizethet adót, kincstári illetéket, kihágásért rá sózott pénzbírságot, útadót, pótadót, s minden állami, megyei vagy községi egyéb járulékot. Papp Zoltán: Kutya-adót! (Derültség.) Benedek János: E czélszerü berendezéssel lepi meg e törvényjavaslat a vármegyét, s igazán jó volna, ha e czélszerüséget itt a fővárosban, saját minisztériumában is meghonosítaná a t. pénzügyminiszter ur és nem tűrne tovább azt az állapotot, hogy épen az ő minisztériuma háromfelé van a fővárosban deczentralizálva. De mig e czélszerüségről el kell ismernünk, hogy van benne valami: kérdezem, szabad-e csak ily szempontból néznünk e javaslatot, s a többi szempontok előtt behunyni szemünket? Az őse kardjából dohányvágót csináltató fiu példája jut eszembe e czélszerüségnél. Kétségtelenül gyakorlatias érzékéről, s a czélszerüség iránti fogékonyságáról tesz tanúbizonyságot ez a hős utód, de elfelejti, hogy még arra a kardra szükség lehet valamikor. (Tetszés a szélsőbalon.) Ha csak a czélszerüség szempontját veszszük figyelembe, kétségtelenül czélszerünek kell mondanunk a József császár által kiadott »cdictum tolorantiale«-t, mely jobban biztosította a vallás zavartalan gyakorlatát, mint a bécsi, nikolsburgi és linzi békekötések eg} r üttvéve, pedig ezek be is voltak törvényczikkelyezve; de szabad-e történelmi alkotmányunknak csak egy darab tégláját is feláldoznunk csak azért, hogy egy kis czélszerü haszonhoz juthassunk? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen a vármegyét felszabadithatjuk a pótadóval való megterheltetéstői e törvényjavaslat nélkül is; csak hatályosabbá kell tenni az ellenőrzést az ide vonatkozó törvények j:>ontos végrehajtatása által. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Jól tudom, hogy az újítások barátai maradisággal vádolnak mindenkit, ki az ő eszméiket magáévá nem teszi, feledve, hogy »a jő, bár régi, jó marad; az uj, ha uj is: rossz, ha rossz.« Mi az újításoktól való tartózkodással vádolhatók nem vagyunk. Mert szívesen nyújtunk kezet minden olyan törekvéshez, s minden olyan reform megvalósításához, melyet nemzetünk jólétére, előhaladására, s önállóságának erősítésére vezetőnek felismerünk. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Joggal hivatkozhatik erre ép ez a párt, mely a szabadelvű reformok létesítéséhez a t. kormánynak nemcsak az alapeszmét adta meg, hanem annak kivívásában igyekezett a részét kivenni. Most is szívesen munkálkodnánk együtt a t. kormánynyal az 1848. XVI. t.-cz. rendelkezéséhez képest a vármegyei intézménynek a közszabadságokkal való összhangzásba hozatalára. És ha akkor jó volt a szabadelvű kormánynak a vármegyék területén felhangzott éljenrivalgás és az a tüntetés, melytől visszhangzottak Budapestnek falai és a liberális nagy tüntetés alkalmából, igyekezzék a kormány ápolni most is ezt a közszellemet, a mely már kihalófélben van. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Rombolja szét a korlátokat, melyek még millió meg millió . jó magyar embert rekesztenek el a polgári jogok gyakorlatától; adjon helyet a népnek, a népképviseletnek és csakis annak az önkormányzat kereteiben ; törölje el a virilis intézményt, ne a gazdagokat ültesse oda, de a hivatottakat, aérdemeseket, s a mi fő: szerezze vissza elalkuz dott államjogainknak teljességét! (Igaz! (Egy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Az én lelkem előtt ugy tűnik fel a vármegyei intézmény, mint egy tisztes matróna, kinek ezüst hajjal koszorúzott szép homlokán ott ragyog a multak dicsőségének napsugara; kinek jóságos szemében ott csillog a multak gyászáért kihulló könyek mellett a derék fiaira büszke anya örömkönyének drága gyémántja; s kinek egész lényét nemessé, vonzóvá teszi az az öntudat, hogy bár karjai lankadtak, s erői meggyöngültek, de még mindig ő tartja fenn otthon a házi rendet, s ő annak éltető lelke, szelleme; az államosító, s mindenáron újító, központosító politikusok egy nevetséges, kaczér, vén szipirtyónak akarják feltüntetni e tisztes matrónát: öltöztetik hozzá nem illő rikító, külföldön is divatját múlt toilettekbe, s hogy annál visszataszitóbb legyen előttünk, oly módon vélnek neki egy kis ifjúságot kölcsönözni, hogy aszott, ránczos arczát kipirositják, még pedig — bécsi rongygyal. (Igaz ! Ugy van! Tetszés a szélsöbaloldalon.) Pár nappal ezelőtt hallottam egyik igen tiszteit képviselőtársamtól, hogy ő tisztelettel és kegyelettel áll meg minden rom előtt. A multak ilyen romjának igyekeznek feltüntetni a központosító politikusok a vármegyei intézményt; feledve, hogy e romok még mindig elég erősek arra, hogy vész és vihar idején menedékül szolgáljanak az üldözött alkotmánynak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) S mert nem nézem oly rózsás színben a jövőt, mint kormánypárti t. ellenfeleim; mert nenir zetünk. s illetve a magyar állam önrendelkezési
