Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-26

394 26. országos ülés 1901 nagyobb mértékben, — hogy kimondta pl. a vasúti szolgákra, vasúti jelzőkre, pályaőrökre, hogy nyolcz óránál többet munkában nem tölthetnek, kimondotta a mozdonyvezetőkre, a vasúti vezetőkre, hogy 10 óránál tovább nem dolgozhatnak — Francziaországban szintén 10 óra munkaidő kötelező a vasutak ezen osztályára nézve — akkor sokkal nagyobb számmal kellene az állam minden üzemeiben munkásokat alkalmazni, ami természetesen a munkanélküliek számát is lényegesen apasztaná. (Igás! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az állam a munkaidő szabályozása tekintetében egyáltalán nem tesz semmit. De nem látom, — mint erre már reámutattam a múlt alkalommal — a komoly törekvést arra nézve, hogy az országnak végre szocziálpolitikája legyen. Nem azt a szocziálpolitikát értem én, a mely az elhagyott gyermekek ápolásában nyilvánul. Rakovszky István: Az is ember! Vázsonyi Vilmos: Igen, az. (Zaj.) Rakovszky István: Az a leggyöngébb! (Ugy van! a néppárton.) Vázsonyi Vilmos: Méltóztassék csak meghallgatni, hogy mit mondok, azután fölháborodni. (Elérik derültség a jobboldalon.) Ez még a közjótékonyságnak a számlájára tartozik. Ez a közjótékonyság számlájára való, a mely üdvös, a mely szükséges, a mely azonban mégis csak legprimitívebb működése az államnak. Mert a nemzeti szolidaritás, a melyben az egy nemzethez tartozók élnek, nemcsak a gyermekeknek ellátását követeli meg, hanem megköveteli mindazoknak az ellátását is, a kik mint munkások, aggkor, vagy rokkantság esetére dolgozni nem képesek. (Igaz! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Azt látjuk, ha forgatjuk törvénykönyvünket, hogy a mi szocziálpolitikánk van, azt mind egy csapásra csinálta megboldogult emlékezetű Baross Gábor, a ki e téren többet alkotott, mint előtte mindannyian és mind az utána következők. A t. kereskedelmügyi miniszter ur, amunkaközve-. tiiő intézet létesítésével, mindenesetre jelezte azt, hogy bizonyos szocziálpolitikát kivan inaugurálni. A balesetbiztosításnak ígérete a trónbeszédben, ez is azt kívánja jelezni, hogy a szocziálpolitikai alkotások terére kivan lépni, csakhogy mi anynyit mulasztottunk, oly sokáig halogattuk a szocziálpolitikai intézmények létesítését, hogy végre teljes organikus alkotásokra van szűkségünk. Szükségünk van arra, a mit a munkáspknak kérvénye követel. Szükségünk van a munkaidő szabályozására, mert nálunk eddig a normál nap az ipartörvény szerint 16 órát tesz ki, vagy 14 órát, ha leszámítom a pihenésre adott időt. Szükségünk van arra, hogy az állam, mint munkaadó maga járjon elől jó példával. Szükségünk van a tanonczkérdés megoldására, mert a magyar iparnak, a magyar termelésnek egyik csodálatos jelensége, hogy húsz tänonczra esik három segéd. Igenis szükségünk van arra, a mit megkövetelnek az angol szakegyletek, a melyek deczember 9-érí, hétfőn. kollektive szerződnek a munka terén, — mint azt a nyomdászoknál látjuk Magyarországon is, — hogy a tanonczok és segédek létszáma között egy törvényes arány állapíttassák' meg, hogy a gyermekmunkának kihasználása lehető ne legyen. Szükség van arra, hogy az aggkor és a rokkantság esetére való biztosítás is, — igaz, hogy csak összefüggésben van a munkanélküliség kérdésével — életbe léptettessék. Én a munkanélküliek kérvénye egyik legfontosabb pontjának azt tartom, melyben ők szakegyleteiknek állami támogatását kérik. Ezek a szakegyletek eddig állami üldöztetésnek voltak kitéve daczára annak, hogy csakis a szakegyletek segítségével lehetséges az, hogy a munkanélküliség ellen küzdhessünk, csak a szakegyletek segítségével támogathatjuk a munkanélkülieket, miként azt az angol szakegyleteknek, a TraideUnionoknak nagy példája mutatja. Eddig a magyar kormányok a szakegyleteket üldözték, eltiporták, sőt még a jelen kormány alatt is voltak olyan törekvések, a melyek nem a szakegjleti intézménynek támogatására, hanem a szakegyletek iránti ellenségeskedésre mutatnak. A resiczai munkásoknak egyletét pl. — a mint tudomásomra adták ők maguk — azért akarják feloszlatni, és ez a kérdés most a belügyminisztériumban van, mert ők nemcsak saját tagjaikat segélyezték, hanem átutazó munkásoknak is adtak 30 vagy néhány forintra terjedő segélyt. Tehát szemrehányást tesznek nekik azért, mert munkanélküli szaktárs-likat segélyezték. Hasonló üldöztetésnek vannak kitéve egyéb szakegyletek is, még a jelenlegi kormány uralma alatt is. Én azt tartom, hogy a munkanélküliség ellen való küzdelem csakis a munkásság szabad szervezkedése, csakis a szakegyleteknek hathatós támogatása alapján létesülhetne. Mert a munkanélküliség ellen való biztosítás kérdése, a mely Svájczban lépett fel először, a melyet néhány franczia és német város is próbált megoldani, csütörtököt mondott; ellenben Angliának nincs szüksége ilyen intézményre azért, mert a gazdag, a hatalmas, a viruló, az állam által nem ellenséges indulattal fogadott, hanem az állam által irányadónak tartott angol szakegyletek maguk tudják,munkanélküli szaktársaikat segélyezni. Sem akarok e kérvénynek egyéb pontjaira kitérni. En mindezeket a kérdéseket olyanoknak tekintem, a melyeknek megoldása nem a szoczializmusnak követelése, még csak nem is a demokratikus iránynak követelése, ezekre áll az, a mit a Marxizmusnak nagy kritikusa, maga is szoczialista Bernstein, a Londonban élő nagy szocziálpolitikai iró mondott, hogy ezen kérdések megoldása tulajdonképen a tiszta szabadelvüségnek követelése, mert a nyolcz órai munkaidő, a munkaidőnek szabályozása ugyanazon forrásból, ugyanazon érzésből fakad, a mely egykor a rabszolgaságot tiltotta el. Ez azt jelenti, hogy az ember munkaerejét kiaknázni, az embert em-