Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-22

316 22. országos ülés 1901 Pichler Győző: ügy van! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát nem ugy van. (Derültség.) Mert minden törvényes intézkedés akadálytalanul megtörtént az utolsó esztendőkben 1892. óta, és megtörtént azzal az eredménynyel, hogy ma már. azt lehet mondani, automaticze a valuta helyre van állítva, csak a köteles készfizetések felvétele nincs dekretálva, és ahhoz is csak egy lépést kell már tenni. Mihelyt az összes államadósság utolsó maradványában is be lesz váltva és a viszonyok majd megengedik, meg fogjuk csinálni, a minthogy idáig is el tudtunk jönni, még pedig igen szépen, annak daczára, a mit a t. képviselő ur mond, hogy Ausztriában hátiáltattak bennünket, ami azonban nem áll. Azt mondja a képviselő ur a végén — és ezzel végzek is azokkal, a miket az ő beszédére mondanom kellett — hogy mindaz, a mi ma baj van, mind az a nyomorúság, mindaz a munkanélküliség, mindaz a pangás, mindaz a gazdaságilag kedvezőtlen helyzet, a mely alatt ma egész gazdasági életünk szenved, az 1867, óta való politikának az eredménye. (Egy hang a szélsőbal oldalon: Ugy van!) Erre is azt mondom: Nem ugy van. (Derültség.) Igen könnyű ezt igy mondani, de én nem ismerek semmiféle országot olyant, a mely önálló politikát folytatott, a melynek nem lettek volna gazdasági depressziói, mostoha évei, és rossz periódusai, sok csapás, az európai konstellácziók és egyéb okoknál fogva előállott mostoha helyzetek. Állítását a képviselő ur semmivel sem tudja bizonyítani. Igen furcsán vagyok, t. képviselőház, azzal az állítással szemben is, hogy a mikor a gazdasági fellendülés epocbáiról beszélünk, akkor azt mondják, hogy mindezt nem annak köszönhetjük, hogy 1867. óta ezen az alapon állunk, hanem, hogy ez bekövetkezett volna az 1867-iki alap nélkül is, hogy bekövetkezett volna magától, tehát ez nem érdem; de mert most megakadt gazdasági életünknek a fejlődése, most azt mondják, hogy mindennek a forrása az 1867-iki kiegyezés. Pedig hogy mennyire nincsen igazuk, mikor azt hozzák fel, hogy mennyi adót vetettünk ki, és hogy milyen bevételi emelkedés van a budgetünkben, a melyre szintén azt mondják, hogy ez milyen horribilis, hogy az ország a tönk szélén áll, hogy ma is ott vagyunk, a hol voltunk, szóval, hogy rosszul állunk, tegye bárki is szivére a kezét, meri-e valaki állítani azt, hogy ez az ország, habár ma mostoha viszonyok közt van, habár pang a kereset, szenved a földbirtokos és meg van támadva gazdasági életünknek minden szerve, meri-e mondani valaki, hogy ez az ország a maga fővárosával, a maga adminisztráczionális és igazságügyi szervezetével, kulturális állapotával ma is ott van, a hol volt 1867-ben? (Ugy van! Ugy van I Tetszés jobbról.) Meri-e ezt mondani valaki? Nem meri senki. (Helyeslés a jobboldadeczember 4-e'n, szerdán. Ion.) Nem mondom én azt, hogy ez kizárólag az 1867-iki kiegyezésnek és politikának az eredménye, de ez legalább nem tette lehetetlenné, hogy habár ma egyidőre nehéz viszonyok között vagyunk, mégis hogy az ország ma egészen más képet mutat, mint 1867-ben, államiságának minden követelményei tekintetében, gazdasági, kulturális tekintetben és minden gazdasági ágának fejlődését tekintve. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Tehát daczára annak, hogy az ország ereje most meg van zsibbasztva és megállt a fejlődés, meri-e valaki mondani, hogy ma ott áll, a hol állott 1867-ben? És hogy mire tette képessé az országot ez az átkos politika, a melyet a t. képviselő ur igy jellemez, arra csak egy pár számot legyen szabad felhoznom. (Halljuk! Halljuk!) 1868-ban a bel- és igazságügyi tárcza keretében, tehát az ország összes közigazgatási és igazságügyi szükségleteinek fedezésére fordíttatott összesen 25,342.000 korona. Ma pedig a közigazgatási és igazságügyi szükségletekre — már pedig erre csak nem lehet mondani, hogy ezek nem produktív kiadások — 80.693,000 koronát fordít az ország, tehát majdnem négyszer annyit. A földmivelésre, iparra és kereskedelemre, közmunkára, és közlekedésügyre, mely három tárczát együtt kell említeni és együttesen kell összehasonlítani, mert hol az egyik, hol a másik megszűnt, vasútépítésre stb. — ezek között a parallelát meg kell vonni — fordított az ország 1868-ban összesen 11 millió koronát, ma pedig a közlekedési, kereskedelmi, ipari és földmivelési czélok ápolására fordítunk 270 millió koronát. Igaz, hogy ennek egy része bruttó számítandó. De hol lennénk a nélkül a posta nélkül, a nélkül a távírda, a vasutak nélkül, a nélkül a nagy vasúti reseau nélkül, mely 14,000 kilométer, a melyet, az igaz, 1 milliárd adóssággal csináltunk, de ha nem csináltunk volna, Magyarország lesülyedt volna, hátramaradt volna ugy, hogy gazdaságilag nem is tudna élni, akár lett volna külön vámterület, akár nem, az egészen mindegy, az a kérdésen nem változtat. Ma Magyarország igenis 270 milliót tud ezekre kiadni. Pichler Győző: Bruttó! Széll Kálmán miniszterelnök: Most mondtam, hogy bruttó! (Derültség jobb felöl.) Ha átszámítom, akkor is nyolezszor — talán tízszer annyi, mint azelőtt volt. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium fordított az összes kulturális kiadásokra 1868-ban 2,148.000 koronát. Egy szégyenletes összeg. Ma fordít 42,823.000 koronát, tehát fordít húszszor annyit, mint a mennyit fordított akkor. (Tetszés jobbfelöl.) Igy vagyunk a honvédelemmel. A honvédelemre fordíttatott 1868-ban 1 millió, ma 39 millió. Hát, t. képviselő urak, akkor aztán ugy rajzolni meg a képet, hogy — pl. csak kiragadok kettőt — az igazságügyi budgetnél, hol