Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-22

22. országos ülés 1901 sem gátolhatta meg azt, hogy itt-ott és amott alárendelt közegek, vagy előkelő poziczióban levők is a választási szabadságot komolyan nem vették. De szemben ezzel az egyetlenegy előnynyel; szemben azzal, hogy a kormány a választások szabadságát komolyan igyekezett megvalósítani legalább a maga részéről, mit találok a másik oldalon a mérlegen, a kormány rövid fennállása alatt is ? Látom első sorban azt, hogy ennek a kormánynak sikerült törvénykönyvünkből kitörölni a nép-királyságot és becsempészni törvénykönyvünkbe az Isten kegyelméből való királyság eszméjét, (Ugy van! a szélsöbahldalon.J mert a trónörökös házasságáról szóló törvény semmi egyéb, mint megtagadása a magyar nép-királyság eszméjének, a mely végigvonul az egész Corpus jurisunkon és becsempészése az Isten hatalmából, az Isten kegyelméből való királyság eszméjének. Werbőczy népe, a régi rendi korszak, soha, de soha nem tűrte volna meg azt a megaláztatatást, hogy szemébe vágják azt, hogy a magyar nemes leánya sohasem lehet méltó arra. hogy a királynak hitvese legyen. Werbőczy népe ezt el nem tűrte volna soha. (Tetszés a szélsöbaloldahn.) Ezt csak egy elromlott, másodlagos parvenürendiség tűrte meg. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Látom tehát a szabadelvüségnek, a másodlagos parvenü-rendiségnek első diadalaként azt, hogy kitörölte Corpus jurisunkból a nép-királyság eszméjét, második diadalának látom a quóta felemelését, (Ugy van! a szélsöbaloldahn) harmadik diadalának pedig látom azt, hogy a reakeziónak mindenféle válfaja, a mélinizmus, a naczionalizmus, a melyeket Francziaországból parodisztikus formában hoztak ide országunkba és a felekezeti gyűlölködés épen ezen kormány alatta legnagyobb mértékben akadálytalanul terjed. És hogyan várjam ettől a kormánytól azt az erélyt, hogy megfékezze a felekezeti gyűlölködést, a naczionalizmusnak azt a paródiáját, a melyet meg akarnak honosítani Magyarországon, persze, gloireral uem lehet, mert a közös hadsereg ennek kissé útját állná a gloire fogyatékosságával, hanem akarják bizonyos fajta-magyarság felállításával, akarják olyan tanok felállításával, hogy csak az a hazafi, a kinek földje van és mintha az a bizonyos Vörösmarty Mihály magyar holdakban olyan gazdag lett volna, a ki a Szózat-ot megírta, hogy itt élned, halnod kell, és mintha csak azért irta volna meg azt, mert magyar holdakban volt annyira gazdag, és nem magyar érzésekben. Midőn látom a mélinizmusnak, — hiszen Méline-t üdvözölték a magyar mélinisták, — midőn látom a naczionalizmusnak, a torz-naczionalizmusnak terjedését, látom a felekezeti gyűlölködés terjedését, látom azt, hogy a kormány ezt még szűk körben, még az egyetemen sem képes megfékezni, a hol pedig fegyelmi joga van — az országban pedig nincs fegyelmi joga: akkor hogyan bizzam a kormányban? Az a Bánffy Dezső, minden hibái daczára, bátran merem mondani, hogy deczember 'i-én, szerdán. 301 negyvennyolcz óra alatt végzett volna a jezsuitizmus ifjú palántáival. (Igaz! Ugy van! a \ szélsöbaloldahn. Derültség a néppárton.) Szüllő Géza: Hol vannak azok? Vázsonyi Vimos: Az egyetemen! Divatba | jött ujabban az egyházpolitikai alkotásoknak a | leszólása; divatba jött a felelősség megállapitá: sánál az a téves tan, mintha a szabadelvű egyházpolitikának megalkotói lettek volna azok, a kik az országban a felekezeti gyűlölködést felkeltették, ííos hát, a történelemnek ez a meghamisítása nem fog sikerülni. Hiszen az egyházpolitikának a megalkotói tudják nagyon jól, hogy a szabadelvüség egyenesen rá volt kényszerítve az egyházpolitikai alkotásokra, hogy az elkeresztelési mozgalom egyenesen rákényszeritette a [ szabadelvüséget arra, hogy a radikális egyházpolitikának az útjára lépjen és, ha van az ország; ban felekezeti gyűlölség, ennek nem a szabadelvű i egyházpolitika az oka, ennek azok az okai, akik, mint volt egyházpolitikai ellenzék, a mai néppártnak szellemi apái és, bár ma nagyon vitáznak a néppártal, bár ma nagyon rossz lábon állanak a néppártal, a néppárt keletkezése egyenesen az ő működésüknek és az ő egyetértésüknek tulajdonítható. A volt egyházpolitikai ellenzék az, a mely felelős a felekezeti béke feldulásáért, nem pedig a szabadelvű egyházpolitikának megalkotói. De, ha a szabadelvű párt megmaradt volna abban a szellemben, a melyben mutatkozott a szabadelvüség klasszikus korszakában, a mikor láttunk szabadelvüpárti elnököt, a ki a balkonra lépett és szólott a néphez, ahhoz a néphez, a melytől különben annyira irtózik az előkelő szabadelvüség, a mely a szalonképességet és az udvarképességet annyira kívánja magának arrogálni; ha a szabadelvű párt, a szorultság idejében felismerve a népben és a közvéleményben rejlő erőt, hű maradt volna ehhez a szellemhez; ha az egyházpolitika munkája után újra az alkotások terére lépett volna; ha az osztályállam megdöntésével igazi, organikusan szabadelvű, tehát nem jelszókkal kaczérkodó. hanem intézményeket alkotó és demokratikusan szabadelvű politikát folytatott volna: akkor az ország ennek a szétmarczangoltságnak az állapotát nem mutatná, mert, ha van kormány, a mely képes az országot nagy kérdésekkel foglalkoztatni, akkor a felekezeti viszálynak is meg kell szűnnie. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) És ha a kormány a demokratikus alkotmányjogi, a demokratikus gazdasági és társadalmi reformok terére lépne, ezeket a nagy kérdéseket bátran és merész kezdeményezéssel jM'ogrammjába felvenné: ez volna az, a mi a felekezeti gyűlölséget megölné, mert akkor volna ismét egyesítő eszme, akkor volna ismét egyesítő programm és ép oly hatalmas ós klasszikus küzdelme fejlődnék ki a szabadelvüségnek, minő az volt, a melyet az egyházpolitikai küzdelem mutatott, a melyet leszólni, a melynek eredményeit meghamisítani lehet, de a mely a magyar szabadelvüségnek egyetlen klasszikus