Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-21

21. országos ülés 1901 szerint hivatkoztam arra a határozatra is, a melynek nem létét akarja most bizonyítani. Széll Kálmán miniszterelnök: Én maradtam felül. Komjáthy Béla: Ha tetszik, majd előhozakodom vele! De hát az erély megvan. Mikor egy magyar ember nem képes meghamisítani a történelmet, nem hazudik, hanem a magyar gyermeket ugy akarja nevelni, a hogy kellene: elég kellemetlensége van. Emlékezzünk Varga tanár esetére. De van még egy érdekes kérdés. Vessük fel pl. a magyar liturgia kérdését. (Halljuk! Halljuk.' a szélsöhaloldalon.) És itt egyúttal felvilágosítást várok ugy a kultuszminiszter úrtól, mint esetleg a miniszterelnök úrtól. Azt mondja a miniszterelnök ur, hogy a törvény értelmében Magyarországnak vannak külön, őt kizárólag érdeklő külügyei. Igaz, igy szól az 1867 : XII. törvényczikk 8. szakasza. Már most, ha ez igaz, — a mint, hogy igaz, — lehet-e sajátosabb és megczáfolhatatlanabb külön külügye Magyarországnak, mint a magyarországi gör. kath. liturgia kérdése, akkor, a mikor azt a római udvarnál rendbe kell hozni. Már most kérdem a t. miniszterelűök urat, hogy méltóztatott-e valamikor utasítani a külügyminisztert, méltóztatott-e ott levő nagykövetünket utasítani, megparancsolni neki, hogy Magyarország kormánya és közvéleménye óhajának végrehajtását követelje? Mert meg vagyok győződve arról, hogy mikor a világon minden nemzetnek megadják ezt a kívánságot, akkor a magyar állam, ha a maga súlyával és erejével követeli azt, visszautasításra nem talált volna. Azt hiszem, erre igenlőlcg nem felelhet. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Dehogynem! Komjáthy Béla: Mert pozitív értesülésem van, hogy régi nagykövetünk Revertera ezt a kérdést kicsinyesnek tartotta és nem foglalkozott vele; a most kinevezett t. nagykövetünk jDedig nem akart állást foglalni, mert nem tudja, milyen parancsot fog kapni onnan, a hol neki voltaképen engedelmeskedni kell. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Hogy egy resszortot sem hagyjak ki, nézzük az igazságügy terét; itt egy felvilágosítást óhajtok kapni. Ha időm van, nem mondom, hogy meg nem látogatom a Barnum-féle muzeumot; egyszóval a különlegességeket, a szörnyszülötteket néha megnézem. Ezért szeretnék a t. miniszter úrtól, mint magyar jogásztól felvilágosítást nyerni arra nézve, mi az az udvarmcsteri bíróság ? Hogyan lehetnek olyan személyek Magyarországon, a kik nem olyanok, mint mi vagyunk, hanem kiknek adóssági pereit, kiknek üzleti pereit nem a hazai bíróságok, hanem valami udvarmesteri bíróság dönti el? Miféle jogon, miniszter ur? Erre vagyok kíváncsi. Igaz, hogy az ember mindennap tanul; előbb az elődeczember 3-án, kedden. 285 adói székből hallottam azt, hogy a jogállam etikai definicziójának negacziója volna ez meg az. Mondhatom, ez az állapot a jogállam etikai definicziójának világos negálása. (Élénk helyeslés a szélsöhaloldalon). Kéi/dem én a t. miniszter úrtól, mi alapon történik ez? Magyarországon a törvény előtt mindenki egyenlő. Vagy talán azok az urak, mert az uralkodóházból származnak, többek mint mi ? Mi régebben vagyunk ebben az országban, mint ők, (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) többet dolgoztunk ezért az országért, mint ők, (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) sőt tovább megyek, itt sem volnának, ha a morvavölgyi csatában mi_ magyarok őket meg nem segítettük volna. (Élénk helyeslés a szélsöhaloldalon.) Én elvárom a t. miniszter úrtól, hogy ezt a helyzetet nekem fejtse fel, mert én ezt törvénysértésnek, a jogállammal ellentétesnek, alkotmányunk sérelmének tartom. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) T. ház! Érdekes, hogy a mi az osztrákoknak tetszik, az mind megyén. Az osztrák óhajtja az arisztokráczia fenmaradását, mert azt tudjuk, hogy az arisztokratizmus mindig a korona fényétől kapja a maga fényét, a mi ugyan bennünket csak nevetésre ingerel. Madarász József: Mi is tagjai vagyunk a koronának! Komjáthy Béla: De vannak Magyarországon hitbizományok! Csak 1870-től máig 57-et engedélyeztek, tehát többet, mint 1600-tól, a mikor megkezdődött, összesen engedélyeztek. (Felkiáltások a szélsöhaloldalon: Liberalizmus! Liberális kormány!) Minthogy nem akarok hosszasan szólani, elhagyom megjegyzéseim egy részét és áttérek a honvédelmi minisztérium terére. (Halljuk! Halljuk!) Felállítottuk a honvédséget; sokan azt hitték, hogy ez a magyar haderőnek egyik alapját képezi s a véderő-törvényben is az volt, hogy ez a hadsereg — akkor még nem volt közös — támogatására való. Tehát ez azt je| lenti, hogy ő Felsége ugy, mint a közös had| sereggel, a honvédséggel nem rendelkezhetik. j Tessék megnézni az 1900. évi V. t.-cz.-et, már | abban egész határozottan ki van mondva, hogy az első harczvonalba odaállítható. Hiszen már 1888-ban megkisérlették, de nem sikerült, hogy még a vezényletet is épugy ő Felsége kezébe adják, mint odaadták a közös hadseregre nézve, a mely aztán nagyon szépen érvényesült is. Azt mondanák, (Halljuk! Halljuk^!) hogy a honvédség mégis csak magyar sereg. Én megvallom , kíváncsi voltam, szerettem volna egypár honvéd főtiszttől felvihigositást kérni, hogy ők hogyan gondolkoznak. Ámde nem kaphattam, mert nem tudtak magyarul. (Derültség a szélsöhaloldalon.) Többet nem is hozok fel, de ezt az egyet állítom és bizonyítani is tudom, hogy ha csak egy ily tény is van, ennél rútabb visszaélés, s a nemzeti önérzetnek ennél nagyobb