Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-21

21. országos ülés 1901 deczember 3-án, kedden. 283 venni az ország a bajoknak egész sokaságát ugy a házban, mint a házon kivül és a felszólalásoknak egész özöne jött. Emlékezzünk csak vissza, hogy boldogult Mudrony Soma, épen a mi pártunk egyik jeles tagja vetette fel a kérdést és idebenn a házhan a pártunk akkori vezére, Irányi Dániel szólt róla, sőt maga Deák Ferencz is elfogadta azt, hogy egy bizottság küldessék ki arra nézve, hogy ezen vámszövetség következményeit fejtsük ki az ország előtt. Mindezt csak azért hozom fel, mert már akkor láttuk, hogy mi történik. . . Széll Kálmán miniszterelnök : Halljuk! Halljuk ! Ivem hallom, ha odafordul t. barátom! Komjáthy Béla: Láttuk, hogy milyen bajok történnek, sőt maga az országos gazdasági egyesület is kijelentette egész határozottan, hogy itt Magyarországon csak az önálló berendezés segíthet. Maga a pénzügyi bizottság is, a melynek tagja volt az igen t. miniszterelnök ur, azt mondta, hogy olyan viszonyok vannak, hogy Magyarországnak kereseti képessége és termő ereje ki nem fejthető; sőt megtörtént, hogy már 1877-ben annak a pártnak 69 tagja kilépett, mert nem merte a felelőséget elvállalni a kiegyezésért. Daczára annak, hogy Simonyi miniszter otthagyta a miniszteri széket, mert azt mondta, hogy sokkal jobban szeretem a hazámat, semhogy meghunyászkodjam az osztrák követelések előtt, azért mégis megkötötték ugy azt az egyezséget, mely Magyarországot még koldusabbá, még szegényebbé tette, a mely az osztrák politika hagyományainak egészen megfelelő. (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Altalánosságban még csak egy kérdést említek fel itt, ez a kvóta kérdése. (Halljuk! Halljuk! a, szélsőbaloldalon.) 1867-től kezdve az országgyűlésnek küldöttei és mindazok, a kik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, mindig kimutatták azt, hogy az a kívánság, a melyet az osztrákok formálnak, igazságtalan, törvénytelen, a nemzetnek megrontása. Voltak férfiak, a kik itt figyelmeztették a nemzetet, hogy a haza elleni bün ennél tovább menni. Azért, t. ház, a kormány mindig beadta a derekát az osztrák kívánságok előtt. És mindig a hagyományos osztrák politika volt az, a melynek végrehajtására a mi kormányunk vállalkozott. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De hát, t. uraim, azt is mondhatnák, hogy ezek oly nagy kérdések, hogy azokat igy kellett megoldani azért, hogy a nemzet ne menjen nagy bonyodalmak elébe. Hát jól van. Vegyük azt, hogy igy van; de engedje meg nekem a t. ház, hogy átmenjek mindazokon a resszortokon, a melyek az egyik-másik miniszter hatáskörébe tartoznak és itt is rámutassak nyomről-nyomra arra, hogy mindig meghajtunk az osztrák érdekek előtt, mindig az osztrák hagyományos politika mely előtt a magyar érdekeknek meg kell hajolniok. Itt van első sorban az udvartartás kérdése. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondták rá a delegáczióban, hogy a magyar nemzet önérzete, a magyar nemzet önállósága megkívánja azt, hogy mi külön szavazzuk meg azt. És ez a szegény ország annyit ad, mint a mennyit a gazdag Ausztria, és ennek a szegény országnak a pénzét a gazdag Ausztriában költik el. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) És nincs ennek a magyar nemzetnek önérzetes férfia, a ki azt mondaná a királynak, hogy téged ép ugy kötelez a törvény, mint a koldust, és hogy a törvényt egyformán végre kell hajtani. Nem történt más, mint hogy kineveztek egy udvari marsallt és a magyar nemzet fizeti a tributuniot. Csodálkozom azon, hogy nem akad önérzetes ember, a ki erről felvilágosítaná ő Felségét; mert felteszem ő Felségéről, hogy inkább el sem fogadná azt a pénzt, semhogy ugy költse el, mint a törvény meg nem engedi. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Itt van egy másik kérdés. Van ő Felségének külön kabinet-irodája. A 68-iki delegáczióban gondolkoztak az emberek, hogy mire való ez a kabinetiroda? Azt mondták arra, hogy annak van két funkcziója. Az egyik funkcziót végezi azon közös ügyekben, a melyek a pragmatika szankczióból folynak; a másikat végzi a magyar király jogköréhez tartozó dolgok tekintetében. Azt mondták, szavazzuk meg. Megszavaztuk. Mi sokszor felhoztuk már a miniszterelnöknek, azt hiszem, a t, ház is tudja, hogy ott a nyelv nem magyar, hogy azokra, a kik oda kineveztetnek, a kvalifikáczionális törvény nem alkalmaztatik; tehát törvényeinket, szokásainkat, aspiráczióinkat nem ismerik; senki sem felelős kinevezésükért. Szóval, az a nagy önérzet, a mire szoktunk hivatkozni ily kérdéseknél, nagyon devalválódik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Velünk bánhatnak, a hogy tetszik. Nagyon érdekes könyvet osztogattak itt épen a napokban; a közállapotainkról szóló jelentést. Felnyitom a könyvet és azt látom benne, hogy van nekünk egy minisztériumunk, igaz, hogy nem tudom, mire való, igaz, ő sem tudja, mire való — és ez a király személye körüli minisztérium. Ez a minisztérium azt mondja, hogy jelentést nem ad, mert neki olyan sajátságos ügyköre van, hogy nem is lehet leírni; azért egyszerűen hivatkozik múlt évi jelentésére. Természetesen kíváncsiak voltunk, és megnéztem a múlt évit. Ebben érdekes dolog van. Bocsánatot, hogy ne sértsek meg senkit, ez a minisztérium azt mondja: arra van hivatva, hogy az udvari hivatalok és a magyar minisztériumok közt a közvetítést eszközölje. Nem tudom, kik és mik legyenek azok az udvari hivatalnokok; de vagy hivatalnokok, s akkor a magyar miniszter parancsoljon velük, vagy szolgák, s akkor ne álljon velük szóba, Semmi esetre sem lehet a nemzeti önérzettel megegyeztetni, hogy mi külön minisztert tartsunk S6*