Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

268 18. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. Mikor aztán valószínűvé vált, hogy javaslataim alapján az egyezkedés eredménye létrejön, akkor következett számomra egy nehéz óra és én most a képviselő urnak, a t. háznak és az országnak ünnepélyesen szavamat adom, (Halljuk! Halljuk !) hogy abban az egész eljárásban, a mely nem volt olyan könnyű, mindenki látta, mert nagyon nehéz és erős intellektuális és fizikai munkával is járt reggeltől estig,^ engem egy vezetett: az a kötelességérzet, (Élénk tetszés jobbfelol.) a melyet éreztem, hogy használjak vele a kibonyolitás ügyének és használjak vele az országnak, az alkotmányos rend helyreállításának és a törvényes normális kibontakozás ügyének. Ez volt a mi közös érdekünk és az a nagy, szent czél, a mely előttünk volt. I)e még egy vezetett, vezetett az, hogy hacsak lehet, ugy vezessem a dolgot, hogy ne én legyek kénytelen átvállalni a,zt, a mi a betetőzése a dolognak. Kerültem mindent a legnagyobb aggályossággal, hogy rám ne szakadjon a miniszterelnökség, . . . Horánszky Nándor: Ez igy van! Széll Kálmán miniszterelnök: . . . hogy fel legyek mentve az alól; ezekre önöknek szavamat adom. És az a Rakovszky képviselő ur, a ki még nem volt elvakítva a politikai szenvedély és gyűlölség által, a melyet ellenem táplál, — mert nem én bennem van a gyűlölség, mert ő van telve gyűlölettel és optikai csalódással, csak a magáét látja bennem is és a magáét szegzi ellenem, — az a Rakovszky képviselő ur is tehet többek között mellettem tanúságot, hogy én szabadkoztam és vonakodtam és nemhogy valakinek kellett volna engem visszatartani, hanem, hogy én azon politikai tárgyalásokban még az ő rábeszélő szavát is hallottam, a melylyel biztatott, — nem egyre tudnék hivatkozni, — hogy vállalkozzam rá, mert egyedül én vagyok képes a békét hdyreállitani. Ez így van, ezt tudta mindenki. Én kerültem ezt a széket, vonakodtam tőle. (Elénk tetszés és helyeslés jobb felöl.) És, higyje meg nekem a t. képviselő ur, mikor ütött az a nehéz óra, a mikor ő Felsége a szobájában imigyen szólt hozzám : Ugy látom, a helyzetnek az a kibonyolitása, a mely szivemen fekszik, hogy Magyarországon helyreálljon a dolgok rendes menete és az ország alkotmányos élete zavaroknak ki ne tétessék, ugy érhető el, ha ön azt, a mit előkészített, megköti véglegesen az ellenzékkel az egyezséget és azt keresztülviszi ; és ezért, mert önt az ország, ugy látszik, óhajtja és mert én is óhajtom és akarom, vállalja el a miniszterelnökséget. Meg fogja nekem bocsátani ő Felsége, hogy ebben a reám nézve komoly helyzetben, midőn én a magam múltjában megtámadva, midőn politikai becsületemről van szó, és Rakovszky ur engem meggyalázni és megkisebbíteni törekszik, nagy garral, hogy ezzel politikai czélt érjen el, akkor öntudatom és tiszta lelkiismeretem mellett hallgatnom nem lehet. (Hosszantartó, élénk tetszés, éljenzés és taps jobbfelöl és középen.) Hát engem igazságtalanul és méltatlanul igy vádolt meg (Nevetés a néppetrton) — és ez nem nevetséges dolog és nagy frivolitás ilyenkor nevetni. (Igaz! Ugy van! jobbfelol.) Ha én valaha vádolnám a képviselő urat ilyennel és a képviselő ur védené magát velem szemben: legyen meggyőződve, hogy akkor én nyugodtan és nem nevetve hallgatnám. A képviselő ur tehát megvádolt azzal, hogy én csúsztam . . . Rakovszky István : Folyton inszinuál! (Mozgás a, néppárton.) Széll Kálmán miniszterelnök: Egy szóval sem. Hisz csak tükörben mutatom be, mivel vádol. Ez csak gyermekes protestáczió és nincs Rakovszky képviselő urnak igaza, ha azt mondja, hogy én mást mondok. Már bebizonyítottam kétszer azt a szószerinti kijelentését, hogy a miniszterelnök elment Bécsbe báró Bánffy Dezsőnek tudta nélkül és báró Bánffy Dezső ott találta őt a király előszobájában. (Zajos felkiáltások jobbról: Azt mondta!) Hát én e szavait idéztem. Tehát jó, nem azzal vádolt, hogy csúsztam, nem, hanem azzal, hogy én ugy mentem fel Bécsbe, az akkori miniszterelnök tudta nélkül, mert ő ott talált . . . Rakovszky István: Azt sem mondtam! Széll Kálmán miniszterelnök : ... és mire jött, ott voltam az előszobában. Hát ezt se mondta és mit jelent ez? (Zaj a néppárton. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Van egy halhatatlan olasz opera, annak egy jelenete engem nagyon megkapott és mindig megkap, ha látom. Ebben az operában van egy alak, a kiben a zeneköltő és a szöveg költője azt akarja oda állítani, hogy miképpen terjed és mivé válik az, ha valaki valakire valamit ráfog, A Figaro lakodalmában azt mondja Basilio a ráfogásról és rosszhír keltéről, hogy eleinte ez olyan, mint egy kis szellő susogása, később lesz belőle nem szellő-susogás, hanem lármásabb és hangosabb beszéd és végre dörgedelmes vihar. (Tetszés jobbról.) Hát az a pár szócska is ilyen hatást alkalmas előidézni: az a ráfogás, hogy ott voltam én az előszobában és ott voltam a miniszterelnök előtt, a nélkül, hogy ő tudta volna, és ő ott talált engem. Ez azt jelenti, és mit jelenthet egyebet, mi más ennek a világos értelme, mint az, a mit a t. képviselő urnak én tulajdonítottam ? Pedig most szó szerint idéztem szavait és ezzel talán meg van elégedve. Vagy talán meg akart dicsérni a képviselő ur és azért mondotta? (Elénk derültség a 'jobboldalon.) Azt gondolom, nem; azért mondta, hogy beletegye ebbe gyanújának és fullánkjának egész erejét. (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon.) ? De folytatom. 0 Felsége parancsára elvállaltam a miniszterelnökséget. Higyjék meg nekem, én nem tolakodtam előre. Én miattam bárki lehetett volna helyettem miniszterelnök. Kénytelen voltam elfogadni a helyzetet ugy, a mint volt és végre éreztem magamban, hogy ha ilyen viszonyok között a magam kényelmét, anyagi