Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

264 Í8. országos ülés Í901 november 27-én, szerdán. annak a politikai karriernek, a mely a miniszterelnök múltjának egy részét képezi. (Tetszés jobbfelöl.) Nahát a t. képviselő ur kicsavar belőlem többet, mint a mennyit mondani akartam, kicsavarja belőlem azt, hogy 1870. végétől kezdve nem volt esztendő, a mikor rá ne beszéltek volna, csaknem kényszerítő felhívásokat ne kaptam volna arra, hogy különböző tárczákkal kínálva meg, ezen padokra üljek. És én 1875. februárig ezen hívásoknak nem tettem eleget. Én sokkal előbb lehettem volna már miniszter, mint a mikor lettem; én akkor jöttem ide, a mikor kötelességem parancsolta ezt. (Elénk helyeslés jobbfelíil.) De legyen a képviselő ur hite szerint, hogy nem önzetlenségből tettem, mint a hogy ezt nyíltan szememre vetette, hát legyen vele boldog, de azok, a kik azon idő ^eseményeire emlékeznek, másként tudják ezt. Én akkor, 1875-ben is kötelességérzetemből folyólag jöttem ide, a midőn láttam, hogy az uj politikai helyzet elkerülhetetlenné teszi azt, hogy én ezen zsöllyeszékbe üljek. (Ugy van! jobbfelöl.) A mig pedig azt hittem, 1870— 1875-ig, hogy ez nem elkerülhetetlen, nem jöttem ide. De valamint hogy nem kerestem ezt akkor, a midőn idejöttem, ugy nem kerestem azelőtt sem, mert ha kerestem volna, igen sokszor, mondhatom minden évben, megtaláltam volna. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen) Most jött az én pénzügyminiszterségem. (Halljuk ! Halljuk!) Én átvettem egy deficzitet, a mely 63 millió forintra rúgott; átvettem a függő váltóadósságot, a mely 153 millió összegben esedékes volt és átvettem egy tönkrement állam hitelét és az állam fizetésképességét tisztára a csőd szélén. Hogy eredménynyel dolgoztam-e vagy nem: az nem tartozik ide, de dolgoztam, a mennyit tudtam és a midőn ezen széket elhagytam, akkor a deficzit 21 milliót tett ki az adósságtörlesztésre felvett összegeket is beleértve, és a függő adósság beváltásának nagy müve folyamatban volt és az a nagy veszedelem az országról el volt hárítva. (Elénk helyeslés és (éljenzés jobbfelöl.) Ekkor egy nagy esemény következett: meg lett állapítva a magyar rente; (Ugy van! jobbfelöl és a közepén.) sikerült helyreállítanom és megalapítani a magyar hitelt és lerakni a magyar gazdagságnak, a magyar államvasuti rendszernek és a magyar gazdasági fejlődésnek alapjait. (Helyeslés és éljenzés jobbfelöl.) Most mi történt? Azután — azt mondja a kéjDviselő ur — »megugrott a boszniai kérdés elől, mert csak félig szeret belemenni a dolgokba; a midőn az már 60 milliónál többe került, elment.« Itt a t. képviselő ur avatatlan kézzel nyúl egy olyan kérdéshez, a mely sokkal komplikáltabb, hogysem csak igy felületes és felszínes módon el lehetne ütni. (Ugy van ! jobbfelel.) Még ha ugy volna is, hogy én csak azért a 60 millióért mentem el, — pedig nem ugy volt — még akkor is elismerést és tiszteletet érdemel a kötelességérzetnek azon ereje és a kötelességérzetnek azon felismerése, (Ugy van! Ugy van ! jobbfelöl.) a mely engem innen elvitt, a ki innen nem elűzetve, elkergetve és megbuktatva, hanem önként, kötelességből távoztam. (Élénk helyeslés jobhfelöl.) Tovább megyek. Nem ugrottam meg s nem is azért mentem el. Nem ugrottam meg — és ezt szabad mondanom, a diszkréczió legszélesebb követelményét tartva szem előtt — nem ugrottam meg, mert előre megdefiniáltam azt, hogy ha azon akczió bizonyos határokat túllép és nem azon módon vitetik keresztül, a mely bizonyos feltevéseken alapult, a melyekhez hozzájárultam : akkor én a felelősséget nem fogom tovább viselni, mert egy helytelen ut és egy örvény felé látom a monarchiát és az országot rohanni. (Ugy van ! jobb felöl.) Ezt előre megmondtam és a midőn bekövetkezett az, a mit előre megmondtam, hogy nem azon bizonyos feltevések alapján vitetett keresztül a dolog, még akkor is maradtam, mindaddig, a mig bajt okozott volna az elmenetelem, a mig az megugrás lett volna és előteremtettem azon eszközöket, a melyek nélkül nem lehetett volna abból a bajból kigázolni és az országot kivezetni. (Élénk tetszés jobbfelöl.) Szerajevo elfoglaltatott augusztus 18-án és Bosznia szeptemberben már legyőzve lett, és én októberben mentem el. Hát nem ugrottam meg. De még nem is csak ezért távoztam; de láttam, hogy egy akcziót fel kell tartóztatni az én kilépésemmel, t. i. azt a rázkódtatást, a mely végzetessé és veszedelmessé válhatott volna, és azon akcziót, a mely tulcsaphatott volna, vissza kell terelni abba a mederbe, a melybe aztán szerencsésen visszaterelődött, és a melyben ma van. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem szóltam erről soha, hiszen igen sok ember, a ki objektíve nézte a dolgokat, erre rájött; de arra senki sem jött rá. a mire a tisztelt képviselő ur most jön, hogy nekem 23 esztendő múlva azt mondja, hogy én megugrottam. Hát, t. képviselő ur, ön engem tekinthet akárminek, akármilyen gyengének, akármilyen tehetség nélküli embernek, de engemet nem fog bátortalannak és gyávának látni soha. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) És higyje meg nekem t. képviselő ur — én politikai állásfoglalásról és politikai bátorságról beszélek — hogy a politikai és az egyéni bátorságnak sokkal nagyobb mértéke kell hozzá, bizonyos dolgokban helyt állani, a vádakat és a gyanúsításokat tűrni, csak a lelkiismeret sugallatát követni (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) de az öntudatnak erejével állni ott, mert az adja meg azt a hitet és meggyőződést a további működésre és az ottmaradásra való erőt, hogy majd a végén, a dolgok végkifejlődésénél ki fogjuk mutatni, hogy milyen czélok és intencziók, indokok és törekvések vezettek akkor, mikor kívülről meggyanúsítottak. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.)