Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-18
18. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. 259 hiszi, — és ez nagyon nobilis felfogás — hogy itt a t. függetlenségi pártot dicséretekkel kell elárasztani, mert 8ö tagból áll és egyedül elég erős a legelső perczben obstrukczióval élni. Nessi Pál: Ezt még nem vettük észre! Rakovszky István: Most volt épen egy ilyen ömlengés. Az obstrukczió ugyanis ugy benn van még a többség inaiban, (Derültség balfelöl) még az utolsónak lefolyása óta, (Élénk derültség a néppárton és a szélsőbaloldalon) hogy az előtt legalább meghunyászkodnak. Hanem mi itten 25 tagból álló párt vagyunk, ott 300 ember van. kik közül mindig találkozik egy pár tuczat tapsoló, hiszen legnagyobb része a tapsolók sorába tartozik. (Derültség a néppárton és a szélsobaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azt a szabadságot veszi magának, minket megtámadni. Nohát, t. miniszterelnök ur, nézzük a mi pályafutásunkat itt az ellenzéken és a t. miniszterelnök úrét, a melyik elismerem, sokkal előnyösebb, mert sokkal messzebbre vitte. A t. miniszterelnök ur, mint fiatal ember belépett ide akkor, mikor a magyar parlamentarizmus verőfényes napjait élte, s itt a régi iskola nagy szellemei voltak, élükön Deák Ferenczczel, A t. miniszterelnök ur, ugy látszik, egy vasárnapi gyermek volt, mert mindjárt Magyarország legnagyobb emberének védőszárnyai alá helyezkedett, vagy az vette őt védőszárnyai alá, nem tudom. Mindenesetre felismerte sok kitűnő kvalitását, és kezdetét vette fényes parlamenti karrierje, a melyen ezek a védőszárnyak legalább 50 perczentig elősegítették, a másik 50 perczentig, szivesen konczedálom, • az ő tehetsége. A t. miniszterelnök ur még nem is nőtt ki parlamenti gyermekkorából, már magas, felelős, kiváló állásban van, a mely egy más embernek, a ki hiu lenne — mert a miniszterelnök ur nem hiú — az ambiczió netovábbját képezné. A t. miniszterelnök ur félig merve, félig nem merve belement a boszniai vállalatba. Ment addig, mig 60 millióba került; megugrott, megretirált, mihelyt többe került. A t. miniszterelnök ur azt mondotta : a bátorságnak jobbik fele az elővigyázat. A boszniai okkupáczió lefolyt, a fmanczialis hátrányokat valahogy, ne kérdezzük miként, kibírtuk, akkor sóvárogva járkált az "egyedül boldogitő többségnek táborán kivül és az ő genialitása, nagy szakismerete folytán belement a bankalapításba, lett bankár. A t. miniszterelnök ur megint nagyon jól járt. Anyagi jóléte volt olyan, hogy azt hiszem, valamennyien az ellenzéken saját erőnkből akkora összeget előteremteni képtelenek lennénk egykönnyen. Vancsó Gyula: Ez nem tartozik ide! Rakovszky István : Nem tartozik ide? Jó. A t. miniszterelnök ur tovább maradt ezen a pályán. Jött egy nagy harcz, a melyben a t. miniszterelnök ur mindent, a mi el lett követve, helyeselt. Helyeselte — a miniszterelnök ur iránti tiszteletből nem akarok epithetont használni — azokat a választásokat; helyeselte a Tisza-lexet, helyeselt mindent. És akkor, a mikor — a miniszterelnök úrról sem tételezem fel, hogy nem önzetlenül — egy ember, sajnos, a hant takarja eszét, egy férfiú, teljes önzetlenséggel a ki bonyolítás fonalát kezébe veszi, és volt férfiú ahhoz, hogy megtegye az első rizikóval járó lépést és kilépett azon pártból, és — elárulhatom — számított rá, hogy a miniszterelnök ur fogja őt követni, akkor egy véletlen konstelláczió folytán a miniszterelnök ur lett Magyarország miniszterelnöke. Horánszky t. képviselőtársam azt mondja, hogy nagy áldozat volt és rá kellett kényszeríteni a t. miniszterelnök urat. Horánszky Nándor: Nem kényszeríteni, rábeszélni ! Rakovszky István: De akkor, t. képviselőtársam, a dolgok már rég tul voltak azon a stádiumon. Horánszky Nándor: Dehogy voltak! Ezen fordul meg az egész! Rakovszky István : Fentartom azt, hogy rég tul voltak azon a stádiumon abban a perczben, mikor báró Bánffy Dezső innen a szabadelvű pártból este megszökött, titkon Bécsbe ment és a t. miniszterelnök urat már ott találta a Felség előszobájában, de hogy az az ember igazán önzetlenül és egy nagy nemzeti követelménynek akart eleget tenni, arra nézve hivatkozom Molnár János t. barátomra. Mi ketten voltunk azok, a kikkel ő legelső izben tárgyalt, mikor az interparlamentáris komisszió összeállításáról volt szó, itt az első emeleti teremben. A körül forgott a kérdés, báró Bánffy Dezső r elhagyja okvetlenül a miniszterelnöki széket. Én akkor nyomban felvetettem a kérdést: hát akkor kivel tárgyalunk? Mert, ha báró Bánffy Dezsővel tárgyalunk, ez nem köti az utódját. Sokáig ugy, amint a magyar közmondás mondja: mint macska a forró kását, kerülgettük, nem akartunk direkt kérdést intézni. Utoljára direkte azt a kérdést intéztem boldogult Szilágyi Dezsőhöz: — ott volt Molnár János t. képviselőtársam is, — azt hiszem, hogy az ellenzék olyan bizalommal lesz különösen ezen legutóbbi magadviselete miatt hozzád, hogy ha te lennél Magyarország miniszterelnöke, az ellenzék belenyugodnék ebbe a garancziába. És ő akkor már kijelentette, hogy erről szó sem lehet: ne gondoljatok erre, ez ki van zárva, hogy én most Magyarország miniszterelnöke legyek; a mit tettem, tettem azért, hogy az országot abból a nagy veszélyből, a melybe bele van sodorva, kimentsem. Hát t. képviselőtársam, ennyi babérerdőnek valamennyi babérjait a t. szabadelvű párt egyedül a t. miniszterelnök urnak tulajdonítja ós ebből azt a jogczimet vezeti le, hogy ö az a providenciális férfiú. Ez nem áll. A t. miniszterelnök ur meglehetősen kész dologhoz jutott. (Élénk mozgás jobbfelöl.) De én most, midőn a t. miniszterelnök urnak parlamenti karrierjét elmondottam, köteles vagyok a számla-könyv másik oldalát is meg33*
