Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

18. országos ülés Í901 n kat esdekelve kérjük, liogy jöjjön segítségünkre, teljesítse azt, a mi félszázad óta törvényes kötelessége, s még csak meghallgatásra sem találunk. Maguk a protestáns egyházak szeretnék legjobban, ha nem volnának kénytelenek német, angol hitsorsosaik könyörületes adományaira szorulni és épen az a feltűnő és fájdalmas, hogy az a külföldi, a kit csak a hitvallás egység kapcsol össze velünk, siet a maga adománya JÍ

K segítségünkre, mig ez a magyar állam, a mely rászorul a protestánsoknak hazafiságára, a mely annyi hálával tartozik ezen egyházaknak, és a melynek törvényes kötelessége volna segítségére menni, figyelembe sem veszi a kérésünket. Ezért tartanám nagyon kívánatosnak, hogy a kormány hallgassa meg a protestáns egyházaknak sürgető kérelmét és az 1848. XX. tcz. végrehajtása iránt tegye meg a kellő és komoly lépéseket. A protestáns egyházak türelmesen vártak addig, mig hazánk pénzügyi viszonyai zavarosak és gyengék voltak, de most, mikor a pénzügyminiszter eldicsekszik vele, hogy 35 — 40 millió felesleg marad a zárszámadás szerint, mikor a katonaság nem tud olyant kérni, hogy elő ne teremtsék rá a j)énzt, mikor mindenféle más czélra jut. akkor, azt hiszszük, hogy egy félszázados törvény komoly végrehajtására szintén juthatna. Ezért kérem, méltóztassék a tennivalók sorába ezeket is felvenni, hogy a magyar államiságot kiépítsük, a magyar alkotmányt megerősítsük és akkor teljesedik majd azután ő Felségének az a kívánsága, hogy az uj épületben uj erővel és uj jogokkal a nemzetnek felvirágzására törekedhessék a törvényhozás. Pártolom azt a felirati javaslatot, melyet Kossuth Ferencz képviselő ur nyújtott be. I (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Szólásra többé nincsen senki feljegyezve. Kivan még valaki szólni? Ha szólni senki sem kíván, a vitát berekesztem. Következnek a zárszók. A zárszó megilleti természetesen a bizottsági előadó urat és az összes elleninditványoknak beadóit, miután mindhárom indítvány, ugy az, melyet Kossuth Ferencz, ugy az, melyet gr. Zichy János, valamint az, a melyet Szederkényi Nándor beadott, tiz képviselő által van aláirva. Kíván szólni a bizottsági előadó? (Nem!) A szó megilleti még Kossuth Ferencz képviselő urat, gróf Zichy Jánost, (Nincs itt!), Szederkényi Nándort. (Nincs itt!) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Már csak az a, körülmény is, hogy a zárszóra jogosított képviselő urak nem tartják szükségesnek, hogy ezzel a joggal élve, másodszor is ajánlják a t. ház figyelmébe az általuk beterjesztett javaslatokat, elégséges ok arra, hogy én most másodszor hosszasan a t. ház figyelmét igénybe ne vegyem. Azt gondolom, hogy azok a fejtegetések, melyekkel a múlt heti beszédemben a felirati vita harmadik napján mindazokat a kardinális kérdéseket és témákat felöleltem és a melyek az ouember 27-én, szerdán. 245 előző szónokok részéről és a felirati javaslatok által felvettettek, részemről elég határozott és teljesen világos állásfoglalást képeznek mindazokra a nagy elvi és fontos kérdésekre nézve. Én azóta, szokásom szerint, de kötelességem szerint is, minden szónokot figyelemmel hallgattam és feljegyzésekkel kisértem. Feljegyzéseim ezen vita folyamán kissé soványan ütöttek ki, talán vékonyabban, mint máskor. Nem azért, mintha a t. képviselő urak egyike-másika igen sok oly kérdést nem ölelt és vetett volna fel a vitában, a méhről nem lenne érdemes és szükséges azok után is, a miket a múltkor elmondtam, felvenni a vita fonalát és azt tovább fűzni. De nem teszem két okból. Mert először azokat a kérdéseket, a melyeket ugy inczidentaliter vetettek e vitába, ezen vitának keretében eldönteni ugy sem fogjuk. Nem fogunk határozni ama kérdések sem egyikének, sem másikának még elvi szempontból való megoldása iránt sem. A másik ok, a miért nem tartom szükségesnek, az.hogy a felszólaló képviselő urak részéről ezekre a kérdésekre nézve sem mondattak sok ujat, vagy olyant, hogy én a magam részéről most állást foglalhassak, vagy hosszú fejtegetésekkel válaszolhassak. Pár megjegyzést fogok tehát csak tenni, inkább olyan dolgokra, melyek kérdés alakjában, vagy pedig bizonyos szemrehányás alakjában vettettek fel a túloldalról. (Halljuk! Halljuk!) Hogy illusztráljam azt, hogy helyesen cselekszem, ha minden egyes fontos, vagy kevésbbé fontos, nagyobb vagy kisebb kérdésbe bele nem megyek, például az előttem szólt t. képviselő ur felvetett két kérdést: a parlamenti reform kérdését és az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásának kérdését. Mind a kettő megérdemli, hogy se per se, önállólag vita és tanácskozás tárgyává tétessék. Gondolom, hogy ezzel a vitával fogok is találkozni ebben a házban, a mint találkoztam a múlt országgyűlésen is, a mikor — azok emlékezetét hívom fel, kik akkor a háznak tagjai voltak — nem tértem ki a vita elől, (Ügy van! Ugy van! jobb felől), elmondtam nézetemet, s el fogom azt megint mondani. A mi az 1848: XX. t.-cz. végrehajtását illeti, beismerem, hogy az minden izében és minden .részletében végrehajtva nincs. De figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy az a legnagyobb fontossággal biró elvi részében, a mely a vallásfelekezetek teljes egyenlőségét és egyenjogúságát, a lelkiismereti és a vallás-szabadságot mondt a ki, igenis végre van hajtva, (Igaz! Uay van. a jobboldalon.) és az én politikám egyik sarkpontját képezi. Nem habozom kijelenteni, hogy azokban, a miket a t. képviselő ur mondott, igen sok figyelemreméltó van. Én is a rokonszenvnek és meleg érzéseimnek és elismerésnek egész teljével és a legnagyobb érdeklődéssel kisérem az ágostai hitvallású és a reformált hitvallású egyházak mii-