Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

242 18. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. az ember«, egészen más értelme van. Vagy: » ember a talpán, nem embere a szavának«, mind más-más értelmét adja e szónak, és épen ezért nem szabad, nem igazságos a tótokat fellovalni itt a képviselőházban azzal, hogy a magyarnak általános felfogása az, hogy a tótot még embernek sem tartja. (Elénk helyeslés a jobb-és a baloldalon.) Én is magyar nép között élek, olyan községben, a hol körülöttem tót községek vannak. Sohsem tapasztaltam, hogy az a magyar nép a tótról igy gondolkozott volna. Dévajkodik vele, tréfál vele, mint minden népfaj a másik fajjal, de hogy embernek sem tekintené, arra én esetet nem tudok. (Helyeslés. TJgy van! XJgy van!) Molnár János képviselő ur gyermekkorára hivatkozik és azt mondja, hogy Esztergomban a gyermekek is megbámulják és kigúnyolják a, tutaj os tótot. Hát próbálja meg, és vigyen el Árva megyébe egy magyar juhászlegényt abban a juhászöltözetben, épen ugy ki fogják azt ott nevetni. (Igaz! Ugy van!) A hol szokatlan a divat, a viselet, ott a kevésbbé müveit emberben ez önkénytelenül mosolyt kelt, s ezért ebből nem szabad azt következtetnünk, hogy a tótok azért vándorolnak ki az országból, mert itt görbe szemmel néznek rájuk. (Helyeslés.) Ugyan kérdezze meg, vájjon Amerikában olyan jó képpel fogadják-e őket? Hiszen ott még kevésbbé szívesen fogadják őket. Hacsak ez volna a baj, miért vándorol ki a magyar is? És ha a tót vidéken vannak basáskodó hivatalnokok, ez sem ok még a kivándorlásra. Vannak ilyenek a magyar és német vidéken is, ebben közös a mi nyomorúságunk. Egészen másban fekszik az oka annak, hogy a tótok nagyobb mértékben vándorolnak ki, mint más nemzetiségek. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Más olyan megjegyzés is hangzott itt el, a melyre szükségesnek tartok néhány észrevételt tenni. Eakovszky István t. képviselő ur egy röpiratra hivatkozva, azt mondta, hogy a Gusztáv Adolf-egylet, a mely Németországban virágzik, a magyarországi protestáns egyházaknak, nevezetesen az ágostai hitvallásuaknak tetemes titkos segélyt ád, a miből természetesen az is következik, hogy titkos feltételeket köt ki magának a németség javára. Melczer képviselő ur már bebizonyította, hogy ez az egylet a magyar egyházaknak is ad segélyt, de nem mutatott rá arra, hogy ez a Gusztáv Adolf-egylet segélye egyáltalában nem titkos segély. Rakovszky István: Senki sem mondta! Veres József: A röpiratban az van. A mely gyülekezet ezért a segélyért folyamodik, az először is nyilvánosan tárgyalja a közgyűlésen a kérvényt, azután az egyházmegyei segélyegylet felmegy a kerületi segélyegylethez, a kerületi gyűléshez; onnan az egyetemes segélyegylethez, s az egyetemes gyűléshez és igy megy ki Németországba, és onnan visszaérkezvén nyomtatásban megjelenik a számadás az adományról. Ezekért a segélyekért semminő viszontszolgálatot az az egylet nem kér, (ügy van! Ugy van! a bal- és a, szélsobaloldalon.) egyszerűen egyházi és iskolai czólra nyújtja azokat, de semmiféle kikötést és befolyást ezek viszontszolgálataként nem kap. (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Ezt azért vagyok bátor felhozni, nehogy az a vélemény terjedjen el, mintha a magyarországi protestáns egyház valami gyanús erkölcsi függésbe, kötelezettségbe jutna az által, hogy a külföldről ilyféle segélyt fogad el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Áttérve magára a felirati vitára, készséggel ismerem el, hogy a trónbeszéd egész hosszú sorát számlálja el a tennivalóknak, és olyan kijelentéseket is használ, a melyeket a magyar hazafinak nagyon jól esik a trónról hallani, annyival is inkább, mert ily kedvező kijelentéseket onnan ritkán hallhat. Nekem azonban ugy tetszik, hogy egynémely tetszetős kifejezése inkább el akarja takarni és el akarja felejtetni azokat a hiányokat, a melyekre nézve még csak ígéret se jut a trónbeszédben, — hogy legalább szóvirág legyen ott, a hol már remény és Ígéret nincsen. Csakhogy a szóvirágnak mindig megmarad az a természete, hogy lehet diszes, lehet színekben ragyogó, de mert művirág, gyümölcse sohasem fejlődik. Ilyen szóvirágnak tekintem, — a mit jó komolyan fontolóra venni, — a trónbeszédnek következő kijelentését (olvassa :) »A magyar állam kiépítésének és megerősítésének munkája nem enged szünetelést, és nem tür megszakítást.« Fájdalommal kell bevallanunk, hogy ennek igy kellene ugyan lennie, de nem igy volt és nincs igy a valóságban. A magyar állam kiépítve és megerősítve nincs. A kezdetén ott vagyunk ugyan, de megalkottunk. Lényeges föltételei hiányonak az magyar állam erősségének; nincsen magyar királyi udvartartásunk; (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon) a hadseregnek lelke és nyelve német; magyar államunk önállósága csonka; gazdasági, műveltségi szempontból reánehezedik társadalmi életünkre, szellemi törekvéseinkre Ausztria a maga régi hatalmával; az államtól javakkal gazdagon ellátott főpapság és főúri rend Bécs felé kacsintgat, vagy legalább közönyösen nézi a magyar középosztály nemzeti törekvéseit, és nem áll élére e törekvéseknek ugy, a mint az hazafiúi kötelessége volna; a magyar régi dicsőségnek emlékeit könnyelműen elhanyagoljuk. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Voltaképen még az iskolákba sem eresztjük be az erős magyar szellemet, és nincs igazi magyar fővárosunk. Ezek nélkül ma a magyar államot kiépíteni, ezen kiépítést befejezni, ezt a nemzeti államot megerősíteni nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Folytonos akadályok gördülnek a nemzet elébe, valahányszor nemzeti törekvései felé egyegy lépést tesz, s az ilyen tetszetős kifejezések által még nem éxjük el a czélt. Ezeken kivül, a miket felsoroltam, volna egy-két tennivaló,