Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-14
14. országos ülés 1901 november 22-én, pénteken. 151 és minél szegényebb valaki, annál nagyobbat. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Azt az adót, mondhatni, legnagyobb arányban a koldusok viselik. Igaz, hogy ez progresszív adóztatás szintén, csakhogy az igazság tótágast áll és ideje volna már lábra állítani, annál is inkább, mert nagyon szomorú dolgok azok, a miket ebben a tekintetben az ember tapasztal. Példákat csak azért nem hozok fel, mert nem akarom beszédemet hosszabbra nyújtani és mert a költségvetés tárgyalása során ugy is lesz alkalom ennek fejtegetésére. Várhattuk és vártuk volna pl. a létminimum biztosítását; mert nagyon szomorú dolog mit ebben a tekintetben is tapasztalunk, midőn azt látjuk, hogy a szegény, sokszor munkaképtelen családfővel biró család tagjainak feje alól mint veszik el a párnát, mint kótyavetélik el a viskóját, mint hordják el a buzácskáját, mint hajtják el a malaczocskáit is. Ha a kishivatalnokok fizetését bizonyos összegig nem lehet lefoglalni, azt kérdezem én, miért engedik meg, hogy a szegény földműves ember, hogy a kisiparos földönfutóvá tétessék? (Ugy van! Tetszés a szélsöbaloldalon.) Vártuk és várhattuk volna, t. képviselőház, hogy a t. kormány és többsége felveszi majd programmjába az általános szavazati jogot is, vagy legalább a szavazati jog kiterjesztését, mert nagyon szomorú állapot az, a melyben e tekintetben is vagyunk Európában, a huszadik század elején. (Helyeslés a baloldalon.) Mig más nemzeteknél 1000 lakos közül 200-nak, 250-nek, sőt 270-nek is van szavazati joga, addig nálunk van 50-nek. A t. miniszterelnök ur önérzettel hirdette pártja diadalát, pedig — közbevetőleg legyen mondva — tudjuk, hogy a választásoknál pártja jelentékeny veszteséget szenvedett. Azt mondja, hogy a nemzet ismét nekik adott igazat. T. miniszterelnök ur, próbálja meg csak, s adja meg az általános szavazati jogot a nagyalföldi magyarságnak, és akkor majd meglátjuk, kinek lesz többsége. (Ugy van! a baloldalon.) Az önök pártja, t. miniszterelnök ur, a nemzet kis töredékének a megbizottaiból áll, az önök pártja a nemzettel szemben egy törpe minoritás. Arra van szükség, hogy folytassuk, a mit Kossuth Lajos és Deák Ferencz elkezdett: behozni a népet az alkotmány sánczai közé; azt a népetj a mely fenntartotta és fenntartja a hazát, a mely szolgálja azt, a mely verejtékével és vérével öntözi annak rögeit, a mely népről azonban 48 óta meglehetősen megfeledkeztek. (Elérik, helyeslés a baloldalon.) Azt is várhattuk volna, hogy a t. többség felveszi programmjába az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtását. Madarász József: Fáznak attól. Kecskeméthy Ferencz: Fel van véve a t. többségnek programmjába a római kath. egyháznak autonómiája, és nagyon helyesen. De nem kellene megfeledkezni a protestánsokról sem. Mi is vagyunk szép számmal és talán mi is érdemelnénk valamely figyelmet. A római kath. egyház évszázadokon keresztül több mint 2.200,000 katasztrális hold földbirtokot használ a nemzet földjeiből, a nemzet javaiból, és ha hozzáveszszük ahhoz az állam részéről annak az egyháznak járuló egyéb segélyeket is, akkor mintegy harmincz millió koronára lehet tenni a segítséget, a melyet az az egyház az állam részéről évenkint élvez. S hogy vagyunk ezzel szemben a protestánsoknál? Nyomorult néhány százezer forinttal szúrják ki szemüket. Ott van az 1848: XX. t.-cz. Mikor lesz az már végrehajtva? Meddig várjunk még? Itt is azt a feleletet kapjuk örökösen, hogy nincsen pénz, mert kell a katonaságnak, az felemészt mindent. Azután ott van régóta az egyetemek szaporításának kérdése. Más országokban, müveit nemzeteknél minden pár millió lakosra esik egy egyetem, nálunk pedig 20 milliónyi lakosra mindössze két egyetem jut. Minálunk oly soká tanácskoznak egy harmadik egyetem felállításának kérdéséről, hogy hol állíttassák az fel: Pozsonyban, Szegeden. Kassán vagy Debreczenben. Mind a négy helyen lehet egyetemet állitani, t. ház; ennyi lakosú országra, mint a mienk, reáfér négy egyetem. (Egy hang a szélsöbaloldalon : Csak pénz kellene hozzá!) De itt természetesen ismét azzal a felelettel találkozunk, hogy nincs pénz akkor, a midőn a nemzet egyik legvitálisabb érdekéről van szó. Szegény nemzet, szegény árva nemzet az, a melynek vezetői nagy idők óta mindig ilyenek voltak, a kik beérték azzal, hogy nekik jól ment dolguk, a nemzet sorsa akármilyen volt is; beérték azzal, hogy ők Bécs kegyeit élvezhették és a hatalom fényében sütkérezhettek, (Ugy van! a szélsöbaloldalon) s mindig jobban szítottak és ragaszkodtak az idegenhez, mint saját vérükhöz. De hagyjuk ezeket, t. ház, hiszen úgyis improduktív munkát végzünk itt, mint Horánszky Nándor képviselőtársunk mondja, a kinek meglehet, igazsága van abban, hogy a minisztereknek félóráig tartó bókokat mondani sokkal produktívabb dolog lehet és sokkal jobban használhat a hazának is. Ami különben a bókokat illeti, elismerjük legalább ezen oldalról — a t. miniszterelnök ur akárhogy is tiltakozott ellene a főrendiházban — hogy az ő kormányzata sokkal alkotmányosabb, mint az elődeié, sőt ha tetszik, azt is készséggel elismerjük, hogy rokonszenvesebb egyéniség az utóbbi időben alig ült azon a széken. De ugyancsak Horánszky Nándor képviselő űrtől azt kérdem, mondja meg, hogy az igen t. miniszterelnök ur a nemzet legvitálisabb érdekei tekintetében mennyivel tett többet, mint elődei, mennyivel volt erősebb Bécscsel szemben, mint voltak elődei ? Horánszky Nándor képviselőtársunk produktív eszméket kívánna tőlünk, és biztosit bennünket arról, hogy ha olyanokkal szolgálunk, ő
