Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-13

130 13. országos ülés 1901 november 21-én, csütörtökön. ben van, hogy az ügyeknek jelenlegi rendezése nem felel meg az "igazság és méltányosság követelményeinek. A trónbeszéd e kitétele azt jelenti, hogy az uralkodó abban a felfogásban van, hogy ebben a dologban Magyarország a hibás, mert az intelem nem az osztrákokhoz, hanem a magyar országgyűléshez intéztetett. Igen szomorú jelenség ez, t. ház. Mert miután a trónbeszéd a kormánynak politikai és munkaprogrammját jelenti, már most mindenki tisztában lehet azzal, hogy Széll Kálmán miniszterelnök és az ő kormánya azonfelül, hogy a magyar quótát máris oly óriási mértékben emelte fel a magyar nemzet terhére igazságtalanul és az osztrákok javára és jogosulatlan előnyére, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) a kiegyezési tárgyalásoknál az érdekek kölcsönös kiegyenlítése czimén ujabb és ujabb további engedményeket fog tenni egészen addig a határig, mig azok a telhetetlen osztrákok maguk is el fogják ismerni, hogy érdekeik ki vannak elégitve. (Ugy van! Ugy van! a széls'jbaloldalon.) Ámde, t. miniszterelnök ur és t. kormány, fessenek jól vigyázni. Mi is résen állunk. Mi is ott leszünk akkor. Nekünk pedig semmi kedvünk sincsen sem az osztrákoknak, sem más országoknak gazdasági hiányait a magunk munkájával, verejtékével kiegyenlíteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elég volt már, t. ház, Magyarország kizsákmányolásából és kipusztitásából. Továbbra is kiraboltatni nem engedjük magunkat és nem fogjuk engedni senki által sem. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Annyi istentelen zaklatás után a törvényekben megirt jogunkhoz fogunk fordulni és meg fogjuk szüntetni az Ausztriával való vámés kereskedelmi közös-ügyes viszonyunkat. Meg fogjuk szüntetni ezt a miniszterelnök ur pártja férfiainak segitségével is. Mert pártja táborában felette sok oly képviselő van, a kik annak a programmnak alapján és annak ünnepélyes megigéróse után választattak meg országgyűlési képviselőkké, hogy a külön önálló magyar vámterületnek felállítását hathatósan és elodázhatatlanul fogják sürgetni és követelni. (Egy hang a jobboldali karzatról a közönség köréből: A honárulóknak ! Az illető papírszeleteket dob le a terembe. Mozgás.) Elnök (csenget): Kérem a rendzavarót eltávolítani. (Megtörténik. Mozgás és zaj.) Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak engem abba a helyzetbe hozni, hogy ily csekély inczidens miatt szünetet kelljen adnom. (Sálijuk! Halljuk!) Méltóztassanak nyugodtan meghallgatni a szónokot. (Halljuk! Halljuk !) Polczner Jenő: És én szeretem hinni, hogy azok a kormánypárti jó urak be fogják váltani adott szavukat és nem fognak ugy cselekedni, mint cselekedtek a volt nemzetipártnak férfiai, a kik a múlt választás alkalmával a quóta felemelése ellen tiltakoztak és mégis ők voltak azok, a kik a felemeléshez hozzájárultak. És szeretem hinni, hogy azok az ujabb kormánypárti férfiak szintén nem fogják eltűrni azt, hogy Magyarországnak érdekei Ausztriának vásárján egy szerencsétlen, vagy végzetteljes több vagy kevesebb miniszterelnöki formula miatt elkótyavetéltessenek. (Folytonos zaj.) Elnök: Kérek csendet, képviselő urak! Polczner Jenő: T. ház! Sötét borulatot és fokozódó gondot jelent a trónbeszédnek az ujonczjutalék uj megállapítására vonatkozó része és erre való utalása, mert nem szenved kétséget, hogy ez az utalás magában foglalja az ujonczjutalék számának és ezzel a katonai költségeknek is tetemes felemelését. Régóta kisért már, t. ház, a katonai költségek növelésének veszélye és íme most ezt a veszedelmet a trónbeszéd aktuálissá, valósággá teszi. Az Isten a megmondhatója, hogy honnét fogják önök, uraim, azokat a milliókat, azokat az uj millió forintokat ismét előteremteni. Országszerte nagy a nyomorúság, a szegénység egyre fokozódik s az Ausztriával való közösügyes rendszernek több mint 30 esztendős uralma alatt ime odajutottunk, hogy ma már szerte e hazában az egész országon végigsir az a keserves panasz, hogy népünk irtóztató nyomorban sínylődik. Én nem is tudom elkéjjzelni, nem bírom megérteni, t. ház, hogy a magyar állam hogyan is merészkedhet még csak kérni is azt, hogy azok a már is oly óriási mértékben felemelt katonai költségek még tovább fokoztassanak. Hiszen ha az a hadsereg még csak a miénk volna, ha az önálló magyar hadsereg volna! De nem az, az nem a miénk, az másé, az még csak nem is közös hadsereg, az minden izében, minden tagozatában osztrák és német hadsereg. Ebben a hadseregben a magyar nemzetnek katonai képességei a magyar nemzeti sajátosságnak világos megtagadása nélkül nem érvényesülhetnek soha. Ebben a hadseregben német szóval jelentkeznek, feketesárga zászlóra esküsznek, magyar királyt nem, csak osztrák császárt ismernek. Ezen sérelmekkel szemben korántsem vigasztalás nekünk az, hogy a trónbeszédben a katonai büntető-törvénykönyvnek beterjesztése kilátásba helyeztetett. Évtizedek óta sürgetjük mi már ezekről a paciokról és onnét évtizedek óta ígérgetik, de soha gyökeres lépéssel előbbre nem viszik e kérdést. Ma is ott vagyunk e kérdésben, a hol az öt esztendővel ez előtti trónbeszédnél állottunk, akkor is megígértetett, még pedig ünnepélyesebb formában, mint most, az a katonai büntető-törvénykönyv és íme még ma sem lett belőle semmi. T. ház! Az Ausztriával való kiegyezésnek és a hadügynek kérdésein kiviil a trónbeszéd kiválóan belügyi kérdésekkel foglalkozik. Abban a szokatlan hosszú trónbeszédben a belpolitikai reformok tárgyában oly bőséges kormányzati programm tárul fel, és az a kormányzati programm az állami rendező és fejlesztő feladatoknak oly hosszú és oly lényeges sorát terjeszti a parlament elé, hogy Önkéntelenül is