Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-12

116 12. országos ülés 1901 Pichler Győző: Ugy van! Ugy van! Lengyel Zoltán: Nem fogadhatom el a javaslalot sem hangjánál, sem tartalmánál fogva; sem azért, ami benne van, sem azokért, amik belőle kimaradtak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nem tartom azt a mélyen megalázkodó, szolgai hangot, a melyen ez a javaslat beszél, sem a magyar nemzet történelmi hagyományaihoz, sem méltóságához és önérzetéhez méltónak. (Helyeslés a szélsäbálóläalon.) Önérzetes nemzet, mint amilyen a magyar mindig volt, nem ilyen hangon beszél az ő királyával és ha a felirati javaslatnak egyáltalában valami czélja van, ez csak az lehet: (Halljuk! Halljuk!) nyiltan és őszintén feltárni a király előtt az ország bajait és kijelölni a bajok orvoslására szükséges eszközöket. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) így csak egy szolgaságban megvénült, akaraterejét vesztett, önerejében nem bizó, a hatalom kegyeitől függő szolga nemzet beszélhetne, amely múltjának nagyságát elfeledni kész, jobb jövőjében pedig nem bizik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ugy látszik, a javaslatnak igen t. szerzője csak magyar nyelven tud ilyen roppant alázatos lenni, (Mozgás a szélsőbaloldalon) mert annak idején nagy feltűnést keltőleg meg merte irni németül, hogy: »Gregen Dummheit können auch die Götter nicht kämpfen,« Pichler Győző: De visszaszitta 24 óra alatt! (Ugy van! a szélsöbaloldalon. Mozgás és zaj.) Lengyel Zoltán: De ha már az őszinteség hiányzik a javaslatból, legalább azt az egyet elvárhattuk volna, hogy a magyar királyhoz szólott volna. A felirati javaslatnak »Császári és királyi apostoli Felség!« a megszólítása. Van ilyen is, de ez alkalommal nem az öröklött tartományok urához, hanem egyesegyedül és kizárólag a magyar királyhoz, ennek sajátos közjogi minőségében szól nemzete, és akkor semmi közünk nincs ahhoz, hogy az uralkodó császár is, őrgróf is, és egyebek közt Jeruzsálem királya is. hanem egyesegyedül és kizárólag csak a mi magyar királyunkhoz szólunk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Szolgáknak nevezi a javaslat a nemzet törvényhozóit, (Mozgás. Halljuk I Hallj uJc! a szélsöbaloldalon) »legalázatosabb szolgáknak«, holott azt hiszem, hogy, bár egyenkint és egyénileg kicsi pontok vagyunk ugyan az uralkodó nagyságához képest, de mint e nemzet választott törvényhozói, a magunk öszszességében, mint a törvényhozás egy tényezője, nemcsak hogy szolgák nem vagyunk, hanem egyenrangú felek mellette, (Ugy van! a szélsöbaloldalon) mint kútforrása minden hatalomnak, a mely a király kezében a nemzet javára van összpontosítva. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azonban az első és utolsó szó között nagyon sok minden van olyan, a mi bírálatunkat, sőt némely helyen felháborodásunkat kihívja. A monarchia két államáról beszél e javaslat nem egy helyen. Tudtommal közjogunk szerint monarchia mint egy felsőbb hatalmi szernovember 19-én, kedden. vezet nincsen, és ha monarchia nincsen, akkor nincsen annak két állama sem. Itt Magyarország van és Ausztria van, mint két állam, mint két külön álló államterület, a melyeket közjogunk megsértése nélkül egy közös fogalomba összefoglalni nem lehet. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek a kifejezések még mindig annak a bizonyos összmonarchikus iránynak maradványai, a melynek szolgálatában áll ez a jubiláris nyelven megfogalmazott javaslat, a melynek magyartalanságait kijavítani nem akarom. A jubiláris szerzőnek virágos kertje ez, hadd szedje ő maga ki onnan a dudvát és bogáncsot. (Egy hang a szélsöbaloldalon : Hát akkor mi marad'?) Az igen t. előadó ur mikor a javaslatot elfogadásra ajánlotta, azt mondotta, hogy a hazaszeretet forrása az összes felirati javaslatoknak. Ugy látszik azonban, hogy magát a javaslatot nem olvasta át, mert ha ezt megtette volna, konstatálni lett volna kénytelen, hogy a javaslat azt mondja mindjárt az első oldalon: majdnem három évtizeden át szeretett hazánk oly előmenetelt tett, stb., a miből következik, hogy az a hazaszeretet három évtizedig tartott, és hogy annak a jelenben már vége van. Minden esetre kár volt ezt a javaslatba kitenni, mert hogy annak eszméit elfogadhassuk, igenis nagy szükség van a hazaszeretetre való hivatkozásra akkor, a midőn azok nemcsak hazafias felbuzdulásnak, hanem a gyakorlati kormányzati felfogásnak is igenigen csekély mértékét mutatják. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A válaszfelirati javaslatokban foglaltak közül csak két kérdéssel akarok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az önálló vámterület, a másik az ujonczjutalék kérdése. Igaza van a javaslatnak abban, hogy ez az előbbi csak u. n. »gazdasági kiegyezési kérdés«, mert igazában egy szabad nemzetnek ereje és önállósága tudatában nem lenne szabad sem a közjogi, sem a gazdasági kérdésekben egyetlen külállammal sem egyezkedni, hanem ereje tudatában meg kellene állapitani a követelményeket és ezek szerint eljárni és ezeket sem alku, sem egyezkedés tárgyává tenni nem volna'szabad. A mit a vámterületre vonatkozólag a javaslat mond, azt én megismételni is csak a legnagyobb önmegtagadással tudom, midőn azt mondja, hogy önálló intézkedési jogunk és hazánk külön érdekeinek teljes terjedelmében való érvényesítéséről bizonyos időre lemondunk. Áldozatnak nevezi ezt a javaslat. Nem áldozat ez, hanem jogfeladás, a melyhez önök a nemzettől megbízást soha sem nyertek. A legkegyetlenebb megbélyegzése a jelennek az utókor előtt, a legtökéletesebb megtagadása Deák Ferencz hagyományainak, a melyekről azt mondják, hogy önök örökösei, kik a 67-es alapot az ő szellemében akarják kiépíteni. Áldozat ez a veszekedő osztrák népfajoknak, amelyek a hatalomért versenyeznek Ausztriában, mert tudják azt.hogy a ki hatalmon van Ausztriában, az uralkodik