Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-12

12. országos ülés 1901 november 19-én, kedden, 107 És én föltételezem a t. minisztérium minden egyes tagjáról, az összminisztériuuiról ugy, mint a kormány egyes tagjairól a legjobb akaratot, a legjobb szándékot ennek a szomorú helyzetnek a megjavítására. De engedjenek meg: az hiu munka, mert a baj sokkal mélyebben rejlik. A gyökerében kell azt orvosolni, ott kell kiirtani ugy, mint a filloxerát. Nem foltozgatásokkal, nem az ipartörvény, nem a kereskedelmi törvény revíziójával fogunk azon segíteni, banem csak egyetlenegy mód van: a , gazdasági közösség megszüntetése, felállítása _a vámsorompóknak, az önálló vámterületnek. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Hieronymi Károly igen t. képviselőiársam azt állította az önálló vámterületre vonatkozólag, hogy az oly kétséges experimentum, a melynek a végét nem tudja senki és esetleg megtörténhetik az, hogy épen az, amit legjobban óhajtunk, hogy t. i. a földmivelést segítsük, nem fog bekövetkezni, sőt annak fog ez kárára válni és visszafelé sül el a fegyver, a mennyiben az áraknak nagyobb csökkenését fogja eló'idézni. Meghajlom az ő államférfiúi tapasztalatai, széleskörű ismeretei és nagy tudománya előtt. De hiszen minden experimentum bizonytalan, annak senki sem tudja a kimenetelét. De egyet már tudunk: látjuk, hogy 34 év alatt e mellett a rendszer mellett hova jutottunk (Ugy van! a szélsöbaloldalon.): eljutottunk a tönk szélére. (Ugy van! a szélsÖbalóldalon.) Megpróbálhatjuk tehát a másikat, mert nincs mit vesztenünk, evvel sem veszthetünk többet, rosszabb már nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) T. ház! Az önállóságnak és függetlenségnek másik elengedhetetlen főkelléke az önálló hadsereg. Nemzet, állani hadsereg nélkül: olyan színpadi gerolsteini nagyherczegség. Ez lehet, de hát ez színpadon van; hanem az, hogy egy nemzet milliókat áldozzon a pénzéből, emberanyagának a legdrágább kincsét adja oda azért, hogy kapjon egy rája nehezedő idegen testületet, a melyet hadseregnek kereszteltek el. arra nincs példa a világtörténelemben. S ha ezt egy külföldinek, egy idegennek mondjuk el, az legalább is a szemünkbe nevet, az azt fogja mondani, hogy ez egy farsangi tréfa, ez bohózat, ez képtelenség. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig hát, t. ház, sajnos, fájdalom, ez nem farsangi tréfa, ez nem bohózat, hanem ez szomorú valóság. Hadseregünk idegen, nyelve német, érzülete osztrák, jelvénye a sárga-fekete lobogó. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ami pedig ez utóbbit illeti, daczára annak, hogy az igen tisztelt miniszterelnök ur a múlt napokban szives volt nekünk leczkét adni, engedjen meg, vele szemben is meghajlom államférfiúi tehetsége és szónoki dialektikája előtt, de, engedje meg, nagyon rossz diákok vagyunk, még most sem tanultuk meg; mert hát a heraldikát és a történelmi tényt még az igen tisztelt miniszterelnök urnak dialektikája sem volt képes megczáfolni, mert az a sárga-fekete szin nem a császáré, nem is az uralkodóház szine. T. ház ! Épen ilyen szerencsétlen helyzetben vagyunk a külképviseletet illetőleg is. Ez nincs. Magyarországot csak itt ismerjük. Ha kimegyünk, már az ország határán is vannak nagyon sokan, a kik nem akarják ismerni. Olvassuk naponta, hogy zászlónkat, hogy czimerünket gyalázzák meg és az igen tisztelt minisztériumnak vagy jóakarata, vagy hatalma nincs, megbüntettetni ezeket az embereket. Ha pedig kimegyünk a határon, ott a külföldön meg egyáltalában nem ismernek bennünket. A nagykövetségek, a konztilátusok palotáján mindenütt ott díszeleg a kétfejű sas meg a sárgafekete lobogó, de a magyar állam jelvényének, a trikolornak nem jut hely sehol. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És ha a magyar ember anyanyelvén fordul azokhoz a tisztelt hivatalokhoz, a melyeket mi is saját pénzünkön tartunk fenn, akkor ugy járunk vele. mint Budapest székes-fővárosa, hogy azt izenik vissza: »Nichts ungarisch! Tanulj meg előbb németül.« (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! A t. többség feliratával nem érthetek egyet abban sem, midőn egy belügyi kérdésre, a közigazgatás javítására nézve tesz Ígéretet. A t. kormány lapjai és heroldjai az egész országot telekürtölik azzal, hogy az a közigazgatás mily rettenetes rossz, hogy az egy korhadt valami, amit fentartani már nem lehet. Mindennek daczára abban a feliratban csak részleges javításokat ígér, tehát beáll olyan foltozgató valaminek. Ha csakugyan olyan nagyon rossz ez a közigazgatás, megvárhatja e ház, hogy a szakminiszter adjon egy teljes egészet, a melyben a közigazgatás minden részét összefogja, hogy tájékozzuk magunkat intenczióiról (Ugy van! a szélsöbaloldalon) : de ha csak abból a javaslatból meríthetünk magunknak tájékozást, a melyet az igen tisztelt miniszterelnök ur mint belügyminiszter a múlt országgyűlés előtt letett, akkor én nem sok jövőt jósolok az ő intenczióinak. Mert ha javítani akarja azt a közigazgatást, hát javítsa, de ugy, hogy az megegyezzék a magyar nemzet vérével, gondolkozásával, hogy az folyománya legyen a mi ezeréves alkotmányunknak. Már pedig az az egyszerűsítésnek, vagy minek nevezett törvényjavaslat nem ebben a szellemben van írva; annak nem is a javítás a czélja, hanem az állami mindenhatóságnak a kiterjesztése s nem magyar minta után készült, nem a magyar ember véréből való, nem a mi alkotmányunkból folyó, hanem idegen, germán minták után, a Stein Lőrinczek doktrínájából van csinálva. (Helyeslés a baloldalon.) De nem értek egyet a t. többség feliratának azzal a részével sem, a mely a katholikusok autonómiájára vonatkozólag tesz ígéretet, mert az olyan ibis redibis-igéret, Azt mondja ugyanis, hogy a jövőben ugyanazon támogatásban fogja, részesíteni a katholikus autonómiát, mint része14*