Képviselőházi napló, 1896. XXXVII. kötet • 1901. szeptember 3–szeptember 5.

Ülésnapok - 1896-729

729. országos ülés 1901. szeptember 5-én, csütörtökön. 51 párt tagja mondott, vagy sem. Annál aggályosabb ez a dolog, mert tegnap megszólalt Tisza Kálmán t. képviselő úr, a ki egész szerényen közlegénynek, egyszerű közlegénynek nevezte magát és gróf Károlyi Sándor levelével szemben a következőkép szólt (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »És, uraim, odajutottam a gönczi levélhez. Távol áll tőlem, sőt ha mások teszik is,' helyteleníteném, hogy gróf Károlyi Sándor jogát kótségbevonni akarnám, hogyha ő, mint képviselő ajánlkozik, maga szabja meg a feltóteleket, melyek mellett a mandátumot elfogadja : de midőn ezt teljes készséggel konczedálom, magamnak is igényelem a jogot, hogy elmondjam ón is e fölött a véleményemet. Én is azt mondom: a, szabadelvű zászló alatt agrárprogrammal megválasztatni nem lehet. Mert a ki azt mondja: én szabadelvű zászló alatt agrár vagyok, az va,gy nem szabadelvű, vagy nem agrár; vagy az egyik, vagy a másik rósz nem áll. Nos uraim, ez — azt tartom — a legtisztább reakczió a közgazdasági téren.« Ez pedig, t. ház, nem egyéb, mint igen ildomos formában való kitessékelés. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Én nem hiszem, hogy ennek a barátságos »Aufforderung zum Tanz«-nak a t. agrárpártiak vagy szabadelvű agráriusok eleget fognak tenni és ismerve Tisza Kálmánnak az utolsó öt évben tanúsított magatartását, azt hiszem, bátran mondhatom azt is, hogy ő maga lesz a legutolsó, a ki tragikusan fogja venni a dolgot gárdájával együtt, mert az nem tartozik a franczia gárdához, a mely azt mondja, hogy inkább meghal, semhogy megadja magát; ő inkább megadja magát, semhogy meghaljon. (Tetszés balfelöl.) Láttam én ezt a béketárgj^alások alkalmával; láttam ón ezt az inkompatibilitási törvényjavaslat elleni nagy felvonulás alkalmával és láttam én ezt annál a szép tűzijátéknál, a mely most Nagyváradon végbement. Ez bomba akart lenni, de csak rakéták voltak ott, hasonlók azokhoz a rakétákhoz, a melyeket szép látványként a czirkuszban bámulhatunk, a mint kivezetik azt a bizonyos lovat ós ráeresztik azoknak a rakétáknak a tüzét és az a ló meg sem mozdul arról a helyről, a honnan más ló már régen megugrott volna. (Derültség balfelöl.) Én tehát ezt a nagyvára-di hadüzenetet nem veszem tragikusan ; nem veszem tragikusan még többi politikai vonatkozásait tekintve sem. Ezekre nem akarok rátérni, mert nincsenek összefüggésben a közgazdasági kérdésekkel; hanem igen jellemző az. hogy akkor, a mikor a t. miniszterelnök úr ós a t. földművelésügyi miniszter úr vezetése alatt, a kinek a földmívelóst igazán felkaroló önzetlen működését mindenki elismeréssel kísérte, (Igaz! Úgy van! balfelöl.) tömörül egy párt, a mely véget akar vetni annak, hogj^ ez az ország idegen zsarolóknak és kizsákmányolóknak prédájává váljék, a mikor támad az országban egy párt, a mely azt tűzte zászlajára, hogy Magyarország legyen a magyaroké, hogy akkor ismét feltűnik a láthatáron azon régi rendszernek a kísértete ós azt akarja mondani: Ne tovább! (Tetszés balfelöl.) T. képviselőház! A választások előtt állunk. A választási harczban a közgazdasági kérdés nagy szerepet fog játszani; nagy szerepet fog játszani úgy a gönczi levél, mint a nagyváradi mdlatkozat. Látni fogja a világ, hol vannak a nép széles rétegeinek igaz barátai és hol vannak azok. a kik a népet csak annyiban ismerik, a mennyiben itt képviselők, annyiban mérlegelik, a mennyiben szavazattal bir, de nem látják be, hogy ama korszak letűnt, összeomlott, mert korhadt volt önmagában, nincs nekik szivük arra, hogyha ezen a lejtőn tovább haladunk, ez a nemzet bukását jelenti. És ezen rendszernek egyetlen eredménye az volt. hogy mikor a lejtő szélére jutott, elfordult ós duzzogott, de a lejtő széléről a nemzet megmentését más emberekre hagyta. És mikor látta, hogy ez sikerűi és kezdődik a becsületes munka, akkor ismét aggályokat fejez ki és abban a válságos perczben, — nem az ón érdekemből és nem az én pártom érdekéből beszélek —- a mikor talán a saját pártjuk érdekéből szükséges lett volna kifelé az egységet dokumentálni, akkor odaáll ós dokumentálja, azt, a mi szétbontó, azért, hogy azon rósz közgazdasági rendszer, a mely a hatalmi tényezőket istápolta pénzzel, a mely ezt az országot mindenkinek prédájává tette, ismét feléledjen, ismét tovább fentartassék, azt a régi korrupcziót ismét ide behozassék. Ezért akartam én erről az utolsó perczben nyilatkozni. Nagyon fájlalom, de én nem bizom ebben a színpadi agrarizmusban, a mely elbúvik akkor, a mikor szint kell vallani az ország előtt; (Úgy van! balfelöl.) nem bizom ón ebben, hanem érzem abbeli kötelességemet, hogy ennek a haldokló háznak utolsó perczóben nyíltan intézzem a, t. miniszterelnök lírhoz azt a kórdóst, elfogadja-e ő az egyik programmot, vagy pedig arra az álláspontra helyezkedik, a melyet Tisza Kálmán hirdet; igaz-e, hogy azok, a kik azt a gönczi levelet irták, ki vannak küszöbölve a kormánypártból, vagy nem igaz ? Ezt követeljük és követelhetjük mi, mert a t. miniszterelnök úr, bárminő ügyes debatter, nem mondhatja nekünk azt: Kérem, ez az én dolgom, ez a szabadelvű pártnak a belügye. Nem, ez a legutolsó 7*