Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-723

ggg 72.3. országos ülés 1901 . junins 25-én, kedden. a t. ház figyelmét. Szükségesnek tartom azonban, hogy úgy a magam, mint pártom nevében a törvényjavaslathoz egy-két megjegyzést tegyek. T. képviselőház! A törvényjavaslat pár rövid szóval arra kéri a, házat, hogy hatalmazzuk fel a pénzügyminisztert arra, hogy 2,152.666 koronányi összeget a közös pónzüsrvminiszternek kifizethessen. Felhívom a t. ház figyelmét arra a hangulatra, körülményekre, a mely között ezt a törvényjavaslatot meg akarja szavazni. Odakint tanítóink nyomorúságban vannak, iskoláink nincsenek, tisztviselőink kérvénynyel jönnek ide. a melyből azt látjuk, hogy a magyar tisztviselő küzd a becsület ós a megélhetés gondjai között, az országban kivándorlás, munkátlanok ezrei, a népesség milliói nyomorúságban és a t. ház minden gondolkozás, minden vita nélkül fel akarja hatalmazni a t. pénzügyminiszter urat arra, hogy ezt a Ivét és fél millió koronát kifizesse. Mielőtt a dolog érdemére átmennék, felhívom a t. ház figyelmét arra a körülményre is, — még élénk emlékezetemben van. — midőn az 1900. évben a t. pénzügyminiszter úr a költségvetési törvényjavaslatot beterjesztette. Véletlenül én szólottam akkor utána. A t. pénzügyminiszter úr előterjesztését a túloldal tapsokkal és éljenzéssel fogadta, mert a költségvetésben 137.000 koronányi többletet mutatott ki. Most pedig azt kéri, hogy ezt a két és fél millió koronányi összeget az 1900. évi költségvetésnél számolhassa el utólag. T. pénzügyminiszter úr! Ha ezt a két és fél millió koronányi hátralékot beszámítjuk, a mely —*- miután az 1898—1899. évekről szól, — az 1900-iki költségvetés beterjesztésekor tényleg már megvolt, akkor azokat az éljenzéseket és tapsokat én a magyar képviselőház igazsága nevében visszareklamálom. (Tetszés a szélső baloldalon.) Egy megjegyzést kell még tennem. Azt is beismeri a t. miniszter úr, hogy az 1898. évi, a közös költségvetésből eredő hátralék csak most tűnt elő, de azt már nem tudjuk máskép elszámolni, mert mi számadásainkat bezártuk; tehát arra kór engedelmet, hogy az 1900. évi egy-két rovatnál — mint megjegyzi a t. pénzügyminiszter úr — a közös kiadások rendes ós átmeneti a) és b) rovatainál számolhassa el. Csak arra hivom fel a t. ház figyelmét, hogy ebből az egy körülményből is látható, hogy nekünk költségvetési realitásunk soha sincsen. Kincs akkor, midőn költségvetésünket beterjesztik, mert sohasem tudjuk, hogy a költség-vetésbe már beillesztett közös költsógök hogyan fognak változni, nincs realitásunk a zárszámadások tekintetében sem, mert még azok sem megbízhatók. A példa mutatja. A t. pénzügyminiszter urnak még arra is engedelmet kell kérni, hogy az 1898. évre vonatkozó hiányt az 1900. évi költségvetési rovatoknál számolhassa el. De a miért tulajdonkópen felszólalok, ez vonatkozik a delegácziók kórdósében folyt arra a vitára, a melyet ón nemrégiben a t. miniszterelnök úrral kezdettem. A t. miniszterelnök úr azt mondotta és úgy állította fel a tételt, hogy a delegáczió mint az országgyűlésnek bizottsága felelősséggel nem tartozik, utasításokat nem fogadhat el, jelentést a képviselőháznak tenni nem köteles. Majd most reá fogok mutatni, hogy nemcsak a törvény, hanem az eleven élet is hogyan reá czáfol a t. miniszterelnökúr érvelésére ós a t. pénzügyminiszter úrra. Mit kérnek a mai törvéiryjavaslatban? Azt kérik újból, hogy két millió kifizetésére adjunk engedélyt a pénzügyminiszter úrnak. Hát ha ez egy törvényjavaslat, akkor a magyar parlamentnek ugye-bár joga van hozzászólani? Ezt a törvényjavaslatot tárgyalhatja, meg is adhatja az engedélyt, meg is tagadhatja- azt. Hát, t. miniszterelnök úr, hogyan állunk akkor a delegácziókra vonatkozó elmélettel? Ha a delegáczió nekünk jelentést adni nem tartozik, ha a delegácziónak jegyzőkönyvei nem jönnek ide, akkor mit csináljunk mi, t. miniszterelnök úr, ezzel a mai törvóixyjavaslattal ? Honnan merítsünk meggyőződóst, hogy így van-e, vagy nincs így? Én tehát a miniszterelnök úrnak fentebbi érvelését nem osztom. Én most is azt állítom, a mit a múlt alkalommal állítottam és én is a, törvényre hivatkozom, hogy igenis a delegácziók utólagosan tartoznak jelentéseiket minden kiküldetés után a képviselőháznak jóváhagyás czóljából bemutatni. Kitűnik ez már a kiegyezési törvénynek 48. §-ból, mert ez azt mondja, hogy tudtul adja az országgyűlésnek az ő működését és az országgyűlésen csak számszerűleg nem lehet hozzászólani a delegáczió által megállapított határozatokhoz, de minden egyébben, tehát érdemükben az országgyűlés igenis tárgyalhatja határozatait ! Már most, t. képviselőház, ha ez így áll, ha köteles tudtul adni és az országgyűlésnek tárgyalási joga van, akkor kérdem, hogyan tárgyalhat az országgyűlés olyan dolgot, a miről a delegáczió őt hivatalosan nem is értesíti ? És itt akarok reá mutatni arra, t. képviselőház, hogyan sikkasztotta el a magyar országgyűlésnek többsége az ellenőrzési jogot. Egy napon mindig arra ébredünk, hogy ilyen