Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.
Ülésnapok - 1896-723
382 723. országos ülés 1901. június 25-én,- kedden. jövedelme volna, mint volt az 1901. évben: akkor az illető város részére az 1899 : VI. törvényczikk 4. §-a alapján a kérdésben forgó évre nyújtható segély legmagasabb összegének megállapításánál, a bor-, bús- és szeszfogyasztási adópótlékokból eredő összes jövedelem, csak az 1901. évben ily czímeken előirt jövedelmek összegével veendő számításba. * Vagyis tekintet nélkül arra, hogy a városnak az álíala kivetett pótlékokból származó jövedelme növekedett, az államkincstárból adandó segély nem csökkent, hanem megmarad az 1900. évi alapon, a mi többlet pedig mutatkozik a pótlékoknál, a melyeket a város vetett ki ós szedett, az egész mórvében a város javára marad. (Élénk helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) Kérem méltóztassék ezen módosításomat elfogadni. (Helyeslés.) Polónyi Géza: Ez már az 1. §-hozszól? ' Elnök í Most a czímet tárgyaljuk ; a pénzügyminiszter úr módosítását . az 1. §-nál fogom szavazásra feltenni. A ház tehát a czím felett fog határozni. A kérdés az: elfogadja-e a ház a törvényjavaslat czímét : igen, vagy nem? (Igen!) , Észrevétel nem lévén, a ház a törvény-javaslat czímét elfogadta. Következik az 1. §. Dedovics György jegyző (olvassa az l. §-t). Lukáts Gyula jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! Habár magam is osztom azt a felfogást, hogy az állam által átruházott hatáskörben végzett teendők tekintetében a városok ós az állam közötti viszony kérdése ezen törvényjavaslat keretében végleges megoldását nem nyerheti, de mégis, miután már ezen eszme felvettetett, egy-két rövid reflekxiöt kötelességemnek tartom az előadottakhoz megtenni. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Polónyi Géza: A mi a regale és a szeszfogyasztási adó kérdésében beállott csökkenést illeti, miután a t. miniszter úr által bemutatott statisztika nem a városoktól beszedett jövedelmet veszi külön, hanem veszi az egész országnak fogyasztási adójövedelmét: igen természetes, hogy ebben az adatban senkisem fogja megtalálni a városokra rá illő azt a statisztikát, hogy mely városok azok, a melyelmek népességük emelkedése folytán természetszerűleg a fogyasztási adó jövedelme is emelkedett ós nem csökkent. Mert hiszen, t. ház, hogy egyebet ne mondjak, a korlátlan italmórési jognak megszüntetése után igen természetes, hogy a vidékek jövedelme megcsökkent, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a városokban — daczára annak, hogy ott nag}-obbmórvű csökkenés állott elő, — ezeii jövedelem lényegesen emelkedhessek ós emelkedhet is. Már most csak a statisztikai adatokra vonatkozólag jegyzek meg egyet-mást. A miért én felszólalok, annak oka röviden a következő : habár elismerem, hogy ez a kérdés, az átruházott hatáskörben végzett teendők ós az állam-bevétel egy részének átruházása a városokra ma véglegesen nem intézhető el, még is utalni akarok arra, hogy valóságos szerencsétlenség erre az országra, hogy épen a fogyasztási adóknál, vagyis a közvetett adóknál egy valóságos verseny áll fenn az állam és a municzipiumok között, egy oly mértékű verseny, a mely egészségtelen, káros és a fogyasztó közönség nagy érdekeit rendkívüli mértékben sérti. Hogy egyebet ne mondjak, rövid példával szólva, ne méltóztassanak engemet félreérteni, egy uzsorás helyett kettővel áll szemben a fog3?n,sztó közönség. Ezt a rendszert továbbra fentartani sem nem üdvös, sem nem jogos, sem nem egészséges. Tudom, hogy nyitott ajtót török be, mert a t. pénzügyminiszter úr álláspontját e tekintetben — legalább azt hiszem, hogy ismerem, maga a t. pénzügyminiszter úr foglalkozik azzal a kéréssel, hogy az italmérési ós húsfogyasztási adóknak az egyes városokra való átruházásával ezt a szerencsétlen rendszert megszüntessük ós lehetővé tegyük az olcsóbb élelmezést ebben az országban, különösen a városokban, de leginkább a fővárosban, a hol ezen fogyasztási adók mesés aránytalanságra jutottak. Egy konkrét dolgot akarok a pénzügyminiszter úrnak és a kereskedelemügyi t mi-' niszter úrnak szives figyelmébe ajánlani. Épen holnap foglalkozik a főváros közönsége azzal a kérdéssel, hogy a vadhús tekintetében leszállította a fogyasztási adókat azért, mert valósággal szerencsétlenség számba megy már az, hogy a vadhús tekintetében fennálló fogyasztási adók, mint luxus-adók kezeltetvén, az egész vadkereskedés Magyarországról és főleg a fővárosról áttereltetik ós átmegy Bécsbe, Berlinbe és Hamburgba. A kormánynak ezt különösen figyelmébe ajánlani akarom. A főváros le akarja szállítani ezeket a fogyasztási adókat a vadhússal szemben, mert hiszen, hogy ma már a vadhúsfogyasztás általában véve luxus számba menjen, ez olyan felfogás, a melynek jogosultságát elfogadni lehetetlenség és bővebben vitatni itt a képviselőházban teljesen felesleges. Nem szólok most arról, hogy a tengeri halászat részéről a tengeri halak' tekintetében minő konkurrenczia fejlődött ki