Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-722

354 722. országos ülés 1901. jnnius 22-én, szombaton. hogy — mivel teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ezen aránytalanság nemcsak a fővárosban, de másutt is fenn fog állani, — ezen szakaszt egyszerűen nem fogadom el. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Polónyi Géza képviselő úr ezt a szakaszt olyannak tekinti, a mely nézete szerint az ország községeit ós magát a fővárost megkárosítja, és azért ezt az intézkedést, ezt az eszmét visszautasítja, — mellesleg szólva egy kicsit fűszerezett erőkifejezésekkel illusztrálva a dolgot. Mert hiszen azt mondja, hogy az egyszerűen üzleti paragrafus. Polónyi Géza : Tiszta dolog: gseftet csinálnak ! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem tiszta dolog, a mint leszek szerencsés elmondani, de a képviselő úr ily módon akarja a kérdést a képviselőház elé terjeszteni, (Halljuk! a szélső baloldalon.) és így akarja ennek értókét lerántani. A t. képviselő úr azt mondja, neki mindegy, akármily szép szóval utasítja is el a belügyminiszter a legegészségesebb eszméket, akármily szép szóval teszi ezt, mégis csak zokon veszi, hogy a miniszter mindent elutasít. Pedig csak az imént, ebben a perczben történt, hogy itt rögtön elfogadtam egy javaslatot, a melyet Barta Ödön t. képviselő úr tett, ([gaz! Úgy van! a jobb- és baloldalon.) két javaslatot pedig elfogadtam, a melyek tegnap történtek a házban, sőt az egyikre nézve tovább mentem, mint maga a módosító képviselő úr. Ezt az erőkifejezést ezúttal rosszkor használta a t. képviselő úr. Olay Lajos: Ez igaz! Széll Kálmán miniszterelnök: Mert most semmi esetre sem illik ide. Általában pedig nem is veszem magamra, mert megmutattam, ebben a házban, hogy valahány javaslat és kérdés tárgyaltatott, minden, a mi az általam felállított elvekbe nem ütközik, hanem javítja a javaslatot, magam részéről csak azért, mert onnónt jön, el nem utasítok, hanem az ily indítványokat megfontolom és igyekezem azokat lehetőleg elfogadni. (Igaz! a jobb- és baloldalon.) Már most azt mondj képviselő úr, a főváros a mimszteriumtól segélyt kért arra nézve, hogy a fővárosi pénzügyek rendezésének nagy munkájában segítse, ós most a főváros válasziil ilyen javaslatot kap. A képviselő úr igen jól tudja, hogy nem válaszúi kapta ezt, és csak azért használta ezt a verziót, hogy sallangósabbá tegye kifejezéseit. A főváros a maga kérvényére megkapja azt a választ, a meryet a kérdés nagy fontossága és az a nagy tekintet, a mely mindenkiben él és a kormányban elsősorban és bennem legelsősorban, megkövetel. Ez a tekintet pedig az, hogy arra kell törekedni, hogy a főváros pénzügyei rendezett egészséges állapotban legyenek. Arra a kérvényre oly választ fogok adni, a mely — gondolom — meg fogja változtatni a t. képviselő úrnak is a nézetét, a melynek folytán most kifogását ily vilipendáló ós nézetem szerint a tárgy komolyságával, a kérdés nagyságával nem egészen megférő módon adta elő. Remélem, az a válasz a t. képviselő urat jobbra fogja meggyőzni. Mert komolyan fogom a kérdést tárgyalni; nem mondom, hogy egészen teljesíthetem majd, a mit a főváros kért, de teljesítem azt, a mit a küldöttségnek Ígértem, hogy ugyanis a kérdést a legbehatóbban fogom tanulmányozni, mert hiszen ezt az ügyet nemcsak fővárosi kérdésnek, hanem országos ügynek tartom. Ez a javaslat nem volt válasz arra a kérvényre, hanem egyszerűen nem akartam kivételt tenni a fővárosra nézve, mert az elvet egészségesnek tartom. Polónyi Géza: A többi városra nézve is sérelmes. Széll Kálmán miniszterelnök: A többire nézve is egészségesnek tartom. Az egész törvényjavaslatnak és a reformnak, a melyet az eljárásban intendálok, nézetem szerint, ez a legértékesebb része. Ha a t. képviselő urak elolvassák az indokolásnak 53—60 egynehány lapjára terjedő részét, a mit most nem akarok ismételni, meg fognak győződni róla, hogy a kihágási büntetóspónzek kezelésének ügye úgy, a mint ma van, teljesen tarthatatlan. (Igaz! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Valami ötven törvényben, egyet sem fogok enumerálni, van szó kihágási büntetéspónzekről ós valami ötvenféle módon ós czólra kell azokat a pénzeket fordítani; vagy az állampénztár javára, vagy az állampénztár és a község javára, vagy csupán a község javára, vagy bizonyos alap javára. Ötvenegynéhány módozatot ismernek a törvényeink. Ez már magában A^éve abszurdum. Ha tehát azt mondom, hogy nemcsak az eljárást akarom egyszerűsíteni, de a büntetóspónzek kezelésére nézve egy észszerű, természetes felosztási kulcsot alkalmazni, gondolom, helyes úton járok el, és nem lehet ellenem azt a vádat fordítani, a melyet a t. képviselő úr fordít ellenem. Tessék meggondolni, mi történik. Először egyszerűsítjük az eljárást, másodszor egyszerűsítjük a büntetóspónzek kezelését. Az eljárásban az az egyszerűsítés történik, hogy ma kell vezetni két iktatókönyvet, öt kimutatást, tizenhárom nyilvántartási és tizenhárom pénznaplót, és mind-