Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-722

722. országos ülés 1901. jnnius 22-én, szombaton. 345 de a kodifikácziónak ezen lényeges konstitutív eleme teljesen hiányzik. A második, a mire ki akarok terjeszkedni, a b) pont. A feljelentés magánféltől ered, de az a kihágás elkövetését köz vagy magánokirattal, vagy más bizonyítékkal valószínűvé teszi. T. képviselőház! Ha más bizonyíték elégséges, akkor minek idetenni, hogy közokirat? Azután, t. képviselőház, mi az a más bizonyíték? Ismerünk beismerést, ismerünk tanukat, ismerünk szakértőket, ismerünk okiratokat : ezeket ismerjük bizonyíték gyanánt. Mi tehát az a más bizonyítók, a büntető parancs kibocsátásánál? Szakértők nem hallgattatnak ki ugy-e, tanuk nem hallgattatnak ki ugy-e, mert hisz azt csak nem képzelem, hogy az a rendőrközeg tárgyalás és kontradiktórius eljárás nélkül a büntető parancs kibocsátása előtt tanukat hallgasson ki, mert hisz ez akkor már nem büntető parancs, hanem spairyol inquiziczió; ha a fél nem tehet kifogást a tanú ellen ós azt sem tudja ki az, a ki ellene tanúskodik. Ez alatt a más bizonyíték alatt tehát, minthogy ex primo clekretu jön létre a határozat, meghallgatás és tárgyalás nélkül, olyan bizonyításfelvételt kell érteni, — ha helyesen értelmezem a törvényt — a rnelyhez kontradiktórius eljárás nem szükséges, vagyis csak okirat-bizonyítást. De akkor legalább annyi szükséges, hogy megmondassák a törvényben, hogy hiteltérdemlőleg állíttatott légyen ki az a más okirat, ha már egyszer leszállunk a közokiratról, vagy pláne még a magánokiratról is. Mindenesetre megkell azonban mondani, mi az a más bizonyíték; a magánokiratnál pedig, ismétlem, megkívánhatom azt, hogy az az okirat, a mely egy büntető parancs kiszolgáltatására alkalmul szolgál, legalább olyan legyen, a mely eg3~ biztosítás elrendelésére alapúi szolgálhat, tehát teljes hitelt érdemlően kiállított, sajátkezűreg irt és aláirt, vagy pedig két tanúval előttemezett okirat. Már most, t. képviselőház, mind ennek ebben a törvényjavaslatban nyoma- egyáltalában nincs. Ha én mint gyakorlati jogász kezembe fogom ezt a törvónyjavaslatot, abszolúte tájékozatlan vagyok az iránt, hogy a »más bizonyíték« szó alatt mit ért ez a törvény. Mert felsorolja itt, hogy közokirat, vagy magánokirat, vagy más bizoixyíték. Megtörténhetik tehát, hogy a Magyarországon büntető parancsot kibocsátó közeg, mit tudom én, szakértő orvosokat, tanukat halgattat meg, vagy nem tudom, micsoda más bizonyítást eszközöl, pedig akkor már a büntetőparancs institucziójának alapja, oka és czélja szűnik meg. Mert ha már bizonyításfelvételt rendel KÉFVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXVI. KÖTET. el az a közeg, a mely a büntető parancsot kibocsátja, akkor annak a legelemibb feltétele, hogy maga a fél is hallgattassék ki, vagyis akkor ez már nem büntető parancs. Mindezek jogászi szemüvegen át azt az eredmémd} engedik levonni, hogy ez a törvényjavaslat mostani szervezetében pongyola, jogászi qualifikácziója tekintetében pedig egyáltalában meg nem felel. De már most, t. képviselőház, én nem vagyok azon szerencsés helyzetben, hogy a kormány intenczióit a határvonalak tekintetében dsmerjem, ennek folytán én nem is alkalmatlankodom ebben a. tekintetben konkrét ellenindítványnyal. Ha azonban a t. miniszterelnök úr belátja, hogy ezek a hézagok ós ezek a félreértésre okot szolgáltatható momentumok elégségesek arra, hogy ez a törvényjavaslat helyesebben szövegezve bocsáttassák a nagy nyilvánosság és a közönség elé, akkor méltóztassék annak újból a bizottsághoz való visszautasítását kérni és ezeket a hibákat ott kellőleg orvosolni. A miért tulaj donképen szót kértem, az a 19. §-hoz benyújtandó módosítások, a melyekre nézve kijelentem, hogy ón a mélyen tisztelt miniszterelnök úr által tegnap benyújtott módosításokhoz, a melyek vonatkoznak egyrészt a büntető perrendtartás czitátumára, másrészt arra, hogy a, kézbesítés alkalmával már az ellentmondás felvehető legyen, hozzájárulok, ós elismerem, hogy jóakaratú törekvés nyilatkozik meg a t. miniszterelnök úrban az iránt, hogy ez a sérelmes intézkedés telhetőleg emdiítessék. Azonban egy pontra nézve, a melyre nézve a t. miniszterelnök úr volt kegyes nyilatkozni, hogy ő még gondolkozik felette, egy pótlást indítványozok, tudniillik a 19. §-hoz, a mely pótlás tartalmazza azt, hogy azon esetben, ha büntető parancs alapján pénzbüntetés szabatik ki, de az be nem hajtható, tehát szabadságvesztésre változtatandó át, tárgyalást rendeljen a bíró. Nem is kellene nekem egyéb indokot felhoznom, mint magának az egész törvényjavaslatnak intenczióját. Ez a törvényjavaslat azon az alapon áll, hogy a büntető parancs csak pénzbüntetés alkalmazása tekintetében bocsájtható ki; a büntető parancsot nem engedi meg ott, a hol szabadságvesztés büntetéséről van szó. Ha tehát, t. képviselőház, a szabadságvesztésről szóló büntetés bekövetkezik, az átváltoztatás ténye folytán olyan ténykörülmény áll be, a mely ezen törvényjavaslatnak intencziójába ütközik. Azért a legrosszabb esetben is az volna szükséges, hogy azon esetben, ha a pénzbüntetés átváltoztatandó szabadságvesztés büntetésére, a tárgyalás feltétlenül előbb tartassák meg, és 44