Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-705

705. országéi ülés fPl, május (Mn, csütörtökön. 291 . ban elvek vannak letéve, ezek alapján tör­ténik azután a reform gyakorlati keresztül­vitele. Kérem ezt a törvényjavaslatot a közigaz­gatási bizottsághoz utasítani. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök: A törvónyjavaslat ki lévén nyo­matva, szétosztatik és tárgyalás és előzetes jelentéstétel végett a közigazgatási bizottság­hoz utasíttatik. Következik, t. ház. a napirend szerint a közös ügyek tárgyalására kiküldendő bizott­szág negyven rendes és tíz póttagjának a megválasztása. Napirend előtt Kossuth Ferencz képviselő űr kért szót. (Halljuh ! Halljuk!) Kossuth Ferencz: Én egy igen rövid kijelentésre bátorkodom a t. ház engedelmével szorítkozni, tudniillik az a párt, a melynek elnöke vagyok, hagyományaihoz híven a. de­legáeziók szavazásában részt venni nem fog, sem pedig a delegáczióban részt venni nem kivan, mert szavazatával nem akar hozzá­járulni ahhoz, hogy olyan ügyekben, a melyek kizárólag magyar állami ügyek, idegen állam­polgároknak is legyen beleszólása. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Következik a szavazás. A névsort olvassa gróf Esterházy Kálmán jegyző úr, a távollevőket pedig Dedovics György jegyző úr fogja jegyezni. Kérem a névsort olvasni. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a névsort). Elnök: Megtörténvén a szavazás^ a sza­vazatok összeszámlálásával a jegyzői kar bi­zatik meg ós a szünet után az eredmény ki íog hirdettetni. Egyúttal kérem a t. házat, méltóztassék belenyugodni, hogy a jegyzőkönyvnek erre vonatkozó- része az ülés vegén hitelesíttessék, hogy az a főrendiházhoz átküldhető legyen. (Helyeslés.) Következik a Fiumében szervezendő kö­zépfokú közigazgatási hatóságról szóló tör­vényjavaslatnak (írom. 1002. 1022) harmad­szori olvasása. Nyegre László jegyző (olvassa a törvény­javaslatot). Elnök: Következik a szavazás. Kérdem a t. házat, elfogadja-e a Fiumé­ben szervezendő középfokú közigazgatási ha­tóságról szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban: igen, vagy nem ? (Elfogadjuk!) Tehát a ház harmadszori olvasásban a törvényjavaslatot elfogadta, a minek követ­keztében a tárgyalás ós hozzájárulás végett a főrendiházhoz átküldetik. Következik a losoncz-vidéki helyi érdekű vasút engedélyezéséről a kereskedelemügvi miniszter jelentése (írom. 962, 981). Kérdem a házat, tudomásul veszi-e a kereskedelemügyi miniszternek ezt a jelenté­sét. (Igen!) A ház tudomásul veszi és így az hasonló czélból a főrendiházhoz átküldetik. Következik a vinkó vce-zupanje-száva­parti helyi érdekű vasút engedélyezésének megtörténtéről a kereskedelemügyi miniszter úrnak jelentése (írom. 961, 982). Kiván-e valaki hozzászólani? A mennyiben nem kivan senki hozzá­szólni, kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e a vinkovee-zupanje-szávaparti helyi érdekű vasút engedélyezésének megtörténtéről a ke­reskedelemügyi miniszter jelentését: igen, vagy nem ? (Elfogadjuk!) A ház a jelentést tudomásul veszi, a mi­nek következtében az hasonló czélból a fő­rendiházhoz küldetik át. Következik a ruma-klenaki helyi érdekű vasút engedélyezésének megtörténtéről a ke­reskedelemügvi miniszter úr jelentése (írom. 963, 983). Kiván-e valaki hozzászólni? A mennyiben nem kivan valaki hozzá­szólni, kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e a kereskedelemügyi miniszter úrnak ezt a jelentését: igen, vagy nem? (Tudomásul vesz­szük!) A ház a. jelentést tudomásul veszi, a minek következtében hasonló czélból a. fő­rendiházhoz küldetik át. Következik az ipartörvény 25. §-ában foglalt lajstrom kiegészítéséről a kereskedelem­ügyi miniszter jelentése (írom. 964, 990). Kiván-e valaki hozzászólni? Ha nem kivan hozzászólni senki, kérdeni a t. házat, tudomásul veszi-e a kereskedelem­ügyi miniszter úrnak ezt a jelentését: igen, vagy nem? (Igen!) A ház a jelentest tudomásril veszi s en­nek következtében az hasonló czélból a fő­rendiházhoz küldetik át. Következik az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891 : XIII. törvényczikk 3. §-a alapján kiadott rendelet kiegészítésé­ről a kereskedelemügvi miniszter jelentése (Irorn. 933, 991). Kiván-e valaki hozzászólni? A mennyiben nem kivan senki hozzá­szólani a t. ház tagjai közül, kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e a ház a kereskede­lemügyi miniszter úrnak ezt a jelentését: igen, vagy nem? (Igen!) . A ház a jelentést tudomásul veszi és en­37^

Next

/
Thumbnails
Contents