Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-699

180 «99. országos ülés 1901. április 29-én, hétfőn. mor, a szenvedés a szegény nép között, a mikor az adóprés majdnem vérig csigázza a szegény népet, a mikor napi kérdések tárgya, a ruthón kérdés, (Helyeslés bed felöl.) de mellette egyúttal a székelykérdés is, a mikor a haza legálclottabb vidékeiről, Zalából is feljönnek az emberek munkát keresni ; a mikor ezek feljönnek a fővárosba,, a honnan azonban egyenként távolítják el a munkanélkülieket, a kik nem annyira kenyeret, alamizsnát, hanem munkát keresnek, hogy adóikat is megfizethessék. (Úgy van! balfelöl.) És mikor látjuk, hogy a nép, az az ősi, derék, becsületes, hithű magyar nép kivándorol, vagy pedig ha benn marad honában ott a Felvidéken, Bereg, Zemplén, Ung határain egy tíj betegség, egy új nyavalya pusztítja, a pellagra pusztít, a mety ez áldott Kánaánban, a magyar honban ezelőtt sohasem létezett, a mikor ott a határokon, a falvakban az éhség őrültjei szenvednek és kiáltanak segítségért: az állam nem azon van, hogy rajtuk segítsen, hanem gazdagítja azokat a dúslakodókat ott a tengeren és a szegény népnek verejtékkel szerzett fillérjeit odaveti a Fekete tenger hullámaiba. (Úgy van! balfelöl.) - Ez az intézkedés épen e szempontból még hazafiatlan is, mert a szegény honi népnek verejtékét fecsérli idegenekre, távoliakra, nem pedig a hazai nép javára. S míg a tengerre fecsérli a szegény népnek verejtékét ez az intézkedés, itt van kezemben egy statisztikai kimutatás arról, hogy mivé lett Magyarország. A magyar bortermelők körében élénk akczió bontakozik ki a borfogyasztási adó ellen. A mikor minden annyira meg van adóztatva, a mikor a bor inkább csak luxusczikkó változott már Magyarországon, a mikor a nép annál kevósbbé juthat italhoz, mert hisz még a mindennapi kenyeret is alig bírja megkeresni, mire való ez az intézkedés? A kérdésről ujabban Halmai Andor tartott előadást az aradvármegyei gazdasági egyesület szőlészeti ós boi'ászati szakosztályának ülésén és statisztikai adatok világításában mutatta ki. hogy nincs bortermelő állam a világon, melynek csak megközelítőleg is oly magas bor fogj^asztási adója volna, mint épen Magyarországnak. A hazai bortermelők állást foglalnak önfeiitartásuk érdekében a. bornak magas fogyasztási adója ellen és kívánják, hogy az ennek leszállításával az államháztartásban mutatkozó hiáiryokat más fogyasztási czikkre, különösen a szeszre hárítsák át. Mert a szesz mindenütt többet fizet, mint nálunk. Mig ugyanis nálunk száz koronát fizet hektoliterenként, addig Francziaországban, a szesz hazájában, 200 frankkal, az Egyesült Államokban 245 frankkal, az orosz szesz meg épen 325 frankkal van megadóztatva. De még oly államok is, a melyek nem is termelik ezt, nagyobb szeszadót szednek, mint mi. mert Hollandia 239, Norvégia 252, Anglia meg épen 501 frankot fizet a szesztermelés után. Hogy a fogyasztási ' adónak ily aránytalan magassága folytán mily ijesztő módon apad a borfogyasztás, legjobban illusztrálja állami háztartásunk költségvetése. 1888-ban a regálé megváltása előtt a fogyasztási adók összes jövedelme 57,000.000 korona volt, melyben,a bor 10,400.000 koronával, vagyis egyötödrészszel szerepelt, az 1900. évi költségvetésben pedig ez az összeg .159,000.000 koronára nőtt. mely szédítő összegben azonban a borfogyasztás csak 15.600.000 koronával, azaz csak egj'tizedrészszel szerepel. Kétségtelen tehát, hogy a lakosaiban megszaporodott Magyarország 1900-ban kevesebb mennyiségű bort ivott, mint 12 évvel ezelőtt, mert a fogyasztási adó úgy megdrágította a bort, hogy az ma már csak luxus-árú és a rendszeres borivást csak a vagyonosabb osztály engedheti meg magának. A mikor tehát minden oldalról ilyen szigorúan van a, prés megszorítva, hogy akkor a magyar nép idegennek fizesse oda utolsó csepp verejtékét is, ez valóban hazafiatlan cselekedet, egyszersmind megmagyarázható ebből az is, hogy a szocziálizmus, a mely amúgy is fenyegeti a társadalmat, ily intézkedések által igazi vérszemet, (Igaz! ügy van ! a baloldalon.) lehet mondani, majdnem jogosultságot kap, és rettegnie kell az igaz honfiúnak, hogy mi lesz akkor, hogyha gondolkozni kezd ez a nép P Pedig ő látja a

; tényeket, látnia kell, hallania kell, tudja, hogy mi történik, ós miről folyik itt a beszéd, és igaza van, a mint már egyszer említettem, a legnagyobb magyarnak, Széchenyinek, a mikor azt mondotta, hogy maga az Úristen sem fogja rábírni azt a népet arra, hogy fizessen adót, hogyha belátja, hogy mily ezélokra fizeti azt. (Igaz! Úgy van!a baloldalon.) Ez, uraim, nemcsak a szocziálizmusnak, hanem a, legtágabb anarchiának lesz az indító oka. (Igaz! Úgy van ! a baloldalon.) Itt már elhangzott az ellenzéki padokról a vita folyamán, hogy ez a törvényjavaslat nemcsak hazafiatlan, nemcsak hazaárulás, nemcsak felforgató intézkedés, hanem egyszersmind merénylet magának a parlamentnek tisztessége és becsülete ellen. De tovább megyek, törvénytelen is, mert az 1848-iki törvényekben az egyenlőség, az egyenlő teherviselés elve mondatott ki. A mikor pedig mi ezt a szegény, ezt a sújtott magyart ily súlyosan megterheljük, és azután kedvezünk az idegennek,