Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-698

164 S98. országos ülés 1901. április 27-én, szombaton. nyék indokolását nem találom sem a törvényjavaslathoz fűzött indokolásban, sem azon beszédekben, a melyeket a t. miniszter úr eddig elmondott, ós a melyeket itt a kormánypárt részéről elhangzani hallottunk. De mit látunk ennek helyében? Láttunk egy folyton növekvő, erősbödő és gazdagodó részvénytársaságot, a melynek a nemzeti szuverenitás által immunizált protektorai vannak ós azután azt látjuk, hogy minél inkább gazdagodik, minél inkább erősödik ez a részvénytársaság, annál intenzivebben sególyeztetik az állam által. (Úgy van! baífelől.) Hogy miért, erre a választ nem adja meg nekünk senkisem. Talán nem tudják, vagy nem akarják megadni, de sejteni véli a közvélemény, gyanakodni látszik a köztudat, a melyet nem tudott elnémítani sem a sajtónak hallgatása, sem a t. szabadelvűpártnak indifferencziája, nem tudtak megsemmisíteni a felnierűit személyes inczidensek és nem tudott megölni az a körülmény sem, hogy az általános érdeklődés ma a választások ós az inkompatibilitási kérdés felé van irányítva. A magyar közvélemény, t. képviselőház, a melyet azelőtt egy egészséges agy és egy egészséges sziv táplált, ma aggódik ós hallgat. (Úgy van! balfelöl.) Azok az aggodalmak, kifogások és sejtelmek, a melyeknek mennydörgés alakjában kellett volna megnyilatkozniók épen a kormánypártnak padjairól, hogy mindinkább megtisztítsák a levegőt : azok a kaszinókban, klubbokban, baráti körökben suttogó beszélgetések alakjában nyilatkoznak meg, (Igaz! Úgy van! baífelől.) mint. megtéveszthetetlen szimptomái egy gyenge és vérszegénységben szenvedő nemzet betegségének. (Úgy vau ! bal felöl.) T. uraim, ne éljenek vissza egy lábadozó nemzet gyengeségével, a mely az önök kezébe tette le felgyógyulásának összes reményeit. És mindazoknak, t. képviselőház, a kik vállalkoztak arra, hogy meggyógyítsák ezt a beteg nemzetet, a kikhez bizalommal fordult a nemzet azért, hogy gyógyírt találjon, azoknak elsőrendű feladata ós kötelessége megakadályozni, hogy új kóranyagok gyűljenek fel, a melyek alkalmasak arra, hogy mindig újra és újra megfertőztessék a beteg szervezetét. (Ugy van! baífelől.) T. képviselőház! Az Adria-szerződés ezen 27. §-a flagránsan bizonyítja, flagránsan mutatja meg, hogy a kormány a vállalatot indokolatlan előnyökben akarja részesíteni. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Százezrekre lesz a kormánynak szüksége; honnan fogja ezt elvonni? Csakis onnan vonhatja el, a hol produktív befektetéseket tehetne, oly befektetéseket, a melyeknek kamatai nem részvénytársaságoknak, hanem magának az államnak jutnának, hogy beledobja egy feneketlen mélységbe, egy viziszörnynek tátongó torkába. És, t. képviselőház, hogy miért történik ez, az egy örökké fennálló kérdőjel marad. Erre a kérdésre nem kapunk választ; talán azért, mert nem definiálható. Mert hiszen, ha definiálható, ha formulázható volna, akkor a miniszterelnök úr az ő nagy meggyőző erejével, az ő nagy szónoki képességével, az ő fényes dialektikájával már régen bebizonyította volna ezt nekünk, bebizonyította volna, az általános vita alkalmával, a mikor többször felmerült ez a kérdés, a mikor ő többször nyilatkozott. De, t. képviselőház, az ellenzék, a melynek kötelessége az ellenőrzés (Halljuk! Halljuk!) oly kérdésekben, melyekre választ nem kaphat, egy nagy kérdőjel előtt meg nem hátrálhat, hanem kötelessége minden rendelkezésére álló eszközzel oda hatni, hogy olyan intézkedések, a melyek kellő indokolással és alappal nem birnak, akár egy törvényjavaslatból, akár egy szerződési fogalmazványból elimináltassanak. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) T. képviselőház! Én úgy érzem, mintha ez a törvényjavaslat egy letűnt rendszernek az árnya volna, (Halljuk! Halljuk!) a mely besötétíti a jog, törvény ós igazságnak napját, (Úgy van! Ugy van!) a mely abból' az időből származik, a mely időnek visszhangjait a múltkor itt hallottuk egy felolvasott ujságczikkből. Én úgy érzem, t. képviselőház, mint hogyha ez a. törvényjavaslat nem abból a talajból csírázott volna ki, metyről a miniszterelnök úr az ő székfoglalója, alkalmából mondotta, hogy mélyebben akarja megszántani; ez a. konczepczió nem abban a levegőben született meg, melyet a szabadelvűpártba lehelt a fúziónak tavaszi fuvalata, ós nem lehet eredménye ez annak a szellemnek, a mely első ós legfőbb kötelességének tartotta, az inkompatibilitási kórdós rendezését. T. képviselőház! Miért kell a régi kisértetnek mindig újra feltámadni? Miért kell a régen elköltözöttnek vélt szellemnek mindig újra meg újra előtérbe lépni? Miért engedik meg, hogy újra felvesse fejét az a kigyó, a melyet egyesűit erővel akartunk halálra tiporni; és miért nem őrzik jobban annak a barlangnak bejáratát, a melyből a régi rendszer sárkánya fújja felónk mérgezett leheletét? (Elénk helyeslés bal'felől.) Még kezében van a miniszter úrnak a helyzet kulcsa, módjában van még elfogadhatóvá tenni a törvényjavaslatot, ha kitöri annak méregfogait, a melyek közül legveszedelmesebb a 27. §., azért, mert ez a legigaz-