Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-696

«9f!, országos illés 1901. április 24-én, szerdán. 123 hanem elégséges, hogy idegen szerződéses ha­jók járják be és tessék bebizonyítani, hogy a marseillei járatok Fiume érdekében szaporít­tattak meg, nem pedig a társulat érdekében azért, hogy a társulat még nagyob mértékben jusson szubvenczióhoz. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi mi­niszter: Engedjen csak szóhoz jutni, majd megmondom! Major Ferencz: Hiszen lesz elég ideje a t. miniszter úrnak kibeszélhetni magát. Én hozzászoktam ahhoz, legalább a jelen tárgya­lás bebizonyította, hogy a legfontosabb és leg­kényesebb pontoknál választ ne kapjak és majd a következő paragrafusoknál, mikor a tarifákról lesz szó, megint kénytelen leszek azokat felhozni, a miket az egyenes tarifákról mondottam, mert a t. miniszter úr elfelejtett reá válaszolni, hogy tulajdonképen semmiféle rejtett szubvenczió nincsen abban a kedvez­ményben, mely a magyar államvasutak refak­cziája révén jut a társaságnak. Alkalmat adok a t. miniszter urnak, hogy válaszoljon, mert kívánatos az ország érdekében, hogy ezek azon paragrafusnál megvilágíttassanak. Most azon­ban csak ezen paragrafusra szorítkozom tisz­tán és kérem a t. házat, hogy az első módo­sítás, melyet a negyedik bekezdésnek a má­sodik sorában a zárjel után való részéhez javaslok, és mely szerint e szavak helyett: (olvassa) >>közti járatokat a társaság ezentúl is bérelt vagy szerződéses gőzösökkel vógezheti« ezt kívánom tenni (olvassa) : »közti járatokat saját hajóival tartozik teljesíteni,* elfogadni méltóztassék. Ez az egyik. A másik pedig, a melyet módosítványként javaslatba hozok az, hogy a 9. §. végéhez külön bekezdéssel tétes­sék (olvassa.): »A segélyezett hajójáratokban a legkisebb menetsebesség kilenc z tengeri mért­földben állapíttatik meg ós köttetik ki.« Ezt óhajtom a t. ház által elfogadtatni, minthogy ennek semmi nyoma nincs a szer­ződésben, a múlt szerződésben pedig benne volt. En nem kívánok újat, csak az előbbeni szer­ződés ezen igen igen fontos pontjának fen­tartását. Valamint kérném az indokát meg­mondani annak, hogy miért maradt az ki és miért nem tartotta szükségesnek a t. minisz­ter úr azt a nagyon fontos momentumot a szerződésbe bevenni. Buzáth Ferencz jegyző: Molnár Józsiás! Molnár Józsiás : T. ház! Csak pár perezre leszek bátor igénvbe venni a t. ház becses figyelmét. Mint Major Ferencz t. képviselőtársam mondta, ebben a szerződésben seholsem fog­laltatik benne az, hogy az Adria részvény­társaság milyen sebességgel köteles járatni ha­jóit. Már pedig a magyar állam és a magyar kereskedelmi érdekek szempontjából feltétle­nül szükségesnek tartom, hogy ez preczizirozva és körülírva legyen, (ügy van! Úgy vau! a bal­és szélső baloldalon.) Mert feltehető, hogy ez a társaság igen könnyen felhasználhatja ezt az alkalmat, és mindazon esetekben, valahány­szor kedvező szél áll rendelkezésre, akár még a gőzgépeinek működését is megszüntetheti. Miután pedig Magyarországnak kereskedelmi czikkeit sokszor olyan árúczikkek képezhetik, a melyek romlásnak vannak kitéve, például marhaszállításnál és egyéb élő állatok szállí­tásánál stb., (Úgy van! úgy vau! a szélsőbalon-.) ebből a szempontból feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a menetsebesség ezen szerződés­ben okvetlenül meg legyen határozva. Ugyan­ezért én teljes meggyőződéssel csatlakozom Ma­jor Ferencz t. képviselőtársain indítványához. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Madarász József: Bocsánatot kérek! Buzáth Ferencz jegyző: Madarász Jó­zsef! Madarász József: T. ház! Én nem szok­tam a részleteknél felszólalni, kivált olyan tárgyban, a mit oly veszedelmesnek tartok általánosságban, mint ez a javaslat, ha már az általánosságban elfogadtatott. De azt mégis csak kérhetjük a t. kereskedelemügyi minisz­ter úrtól, hogy mikor feláll egy t. képviselő úr, bármely párthoz tartozzék is, habár nem is az én pártomhoz ós azt mondja, hogy az eddigi javaslatokban meg volt állapítva a menetsebesség, a mostani szerződésben pedig nincsen, adjon erre felvilágosítást. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi mi­niszter: Szívesen szolgálok felvilágosítással! Madarász József: Másodszor bizonyos részben azt mondja a t. képviselőtársain, hogy az állam által segélyezett társaság a hajókat nem használja ott, a hol az állami segély megkívánja, messzibb járatokban, hanem hasz­nálja közelebb eső, neki több hasznot hajtó járatokban. Már ily esetben engedelmet kérek, ne méltóztassék a t. miniszter urnak várni azt, hogy bezárassék a vita, mert nincs senki feljegyezve : hanem méltóztassék legalább ezen igen tárgyilagos és nevezetes kifogásokra nézve megnyugtatni a házat, hogy miben áll a dolog. Én tehát csak arra kérem úgy a t. házat, mint a t. elnök urat is: vegyük tekintetbe azt, hogy ezután ilyen nevezetesebb kérdé­sekben csak azután zárassék be a vita, az ilyen nevezetes, tárgyilagos és a hazára nézve mindenesetre káros adatok előterjesztése alkal­mával, hogyha azokra, a miniszter úr előbb már megadta a felvilágosítást. Ezért voltam 16'

Next

/
Thumbnails
Contents