Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-671
671. országos ülés 1901. márcziu-j 1-éu, péulekon. 69 gos gyűlésen mutatkozott hajlandóság egy országos ügyvédi nyugdíjintézet létesítésére. 1896-ban a budapesti országos ügyvédgyűlésnek ez volt a legfontosabb tárgya. Ez országos ügyvédgyűlés a nyugdíjintézetet országos szervezettel és kónyszeralapon határozta el létesíteni annak az alapvető munkálatnak az alapján, a melyet a budapesti ügyvédi kamarának kitűnő titkára dr. Nagy Dezső szakértőknek hozzájárulásával kidolgozott és a melyet 1898. deczember 30-án bemutatott a választmánynak. A választmány egy szűkebb bizottságnak adta ki a tervezetet, mely beható figyelemreméltó vita. után a Nagy-féle tervezet irányát és elveit elfogadta, azt a részletekben módosította, mire a választmány 1899. évi június 5-én a nyugdíj tervezetet szintén magáévá tette. A budapesti kamara 1899. év június hó "29., és 30-án rendkívüli közgyűlésén tárgyalta az országos nyugdíjintézeti kérdést, és minthogy elfogadta a választmánynak elaborátumát, tudomásvétel és helybenhagyás végett felterjesztette az igen tisztelt igazságügyminiszter úrhoz. Az ügyvédi kamara abból indult ki, hogy autonóm jogainál fogva, a melyet a törvény az ő számára biztosít, ő is, mint a társadalomnak más osztálya,, minden eszközt megragadhat, a mely nemcsak az ő erkölcsi, hanem anyagi létének is hathatós biztosítását ezélozza ós a mely az ügyvédi karnak is erkölcsi és anyagi súlyt biztosít. Azonban a t. igazságügyminister úr,- a kamara legnagyobb meglepetésére 1899. évi 49.264. számú rendeletében kimondta, hogy a hozott határozatot tudomásul nem veszi. A t. miniszter úr ezen határozatát, a mely nagyon élénk meglepetést keltett, avval indokolta, hogy az 1874 : XXXIV. törvónyczikkként beiktatott ügyvédi rendtartás 18. és 20. §-ának alapúi vételével az ügyvédi kamara, csak oly kiadások fedezésére vethet ki tagsági illetményt, a mely kiadásokat az ügyvédi rendtartás megszabott ós a melyek csakis a kamarai teendők ellátására, a kamarai rendszer megvalósítására szolgálnak. Azonban az ügyvédeknek és hozzátartozóiknak rendszeres nyugdíjjal való ellátására e szakasz nem vonatkozik. Ez az egyik indok. A másik indok az volt, hogy a miniszter lír szerint azért helytelen ez a tervezet, mert úgyszólván kizárná az ügyvédség gyakorlásából azokat az ügyvédeket, a kik nem járulnak hozzá a' nyugdíjintézethez, végűi azért sem járulhat hozzá, — így mondta a miniszter űr,— mert hiszen a kamarák különálló testületek és ennélfogva országosan nem szervezkedhetnek. Midőn a, t. miniszter úr leirata leérkezett, midőn tehát észre lehetett venni, hogy a t. miniszter úr ezen országos nyugdíjintézet létesítésének legfőbb akadályát abban látja,, hogy a törvény ezt nem engedi meg. mert az nem világosan clisponál: akkor én 1900. évi márczius hó 24-én egy törvényjavaslatot nyújtottam be, a mely noA T ellá,ris módon óhajtja, elhárítani azt az akadályt, a melyet a miniszter űr felemlített, a, mely módosítani óhajtja az ügyvédi rendtartás idevonatkozó szakaszát. Ez a, törvényjavaslat ígv szól (olvassa): »1. §. Az 1874 : XXXIV. törvényczikk 18. §-ának második bekezdése hatályon kivűl helyeztetik ós ennek helyébe a jelen törvény rendelkezésre lép.«. Megjegyzem, hogy az ügyvédi rendtartásnak ezen, az ón javaslatom által módosított szöA T ege eredetiben így szól (olvassa): »Az ügyvédi kamara a területén lakó ós az ügyvédek lajstromába, felvett ügyvédekből áll. Kiadásainak fedezésére az ügyvédi kamara évi illetményt vethet ki tagjaira.* Tehát csak évi illetményt. Én ezt így módosítom javaslatomban (olvassa): »A kamara kiadásainak és az országos gyám- és nyugdíjintézet létesítésére és fentartására szolgáló befizetések fedezésére tagjaira évi illetményt vethet ki.«. Ugyanekkor, majdnem egészen egy időben azzal, hogy ón ezt a törvényjavaslatot benyújtottam a t. házhoz, a budapesti ügyvédi kamara is újabb felterjesztést intézett, a miniszter úrhoz. A kamara ekkor saját prerogativáit igyekezett kimutatni, hogy igenis a kamarának a nyugdíjintézet fentartása czóljából van kényszermegadóztatási joga tagjaival szemben. Mindazáltal méltányolni igyekezett a miniszter úrnak álláspontját is és felvetette azt az eszmét, hogy, ha azonban a t. miniszter úr azt hiszi, hogy a létező törvények alapján ez nem lehetséges, talán lehetséges a törvények módosításával. Semmi esetre sem ismerhette el azonban a kamara és nem ismerheti el, azt hiszem, a t. képviselőház sem azt, hogy egy oly független testülettel szemben, mint a. milyen az. ügyvédi kar, a mely nem fordul segélyért senkihez sem, tehát anyagilag saját létét saját eszközeivel akarja fentartani, a, melynek tagjai nem esnek a közhivatalnokok fogalma alá sem. hiszen ők szervezetükben teljesen önállóan működnek, hiszen erkölcsi létüknek egyik bázisa a teljes függetlenség: mondom, nem ismerheti el azt. hogy a t. miniszter úr az ilyen autonóm testülettel szemben kiveheti maga-