Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-671
54 671. országos ülés 1901. márczius 1-én, pénteken. Következik a második határozati javaslat feletti szavazás. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa Visontai Soma második határozati javaslatát). Elnök: Kérdem a t. hazat, elfogadja-e a határozati javaslatot: igen, vagy nem? Plósz Sándor igazságügyminiszter: T. ház! Én, a mint már tegnap is kijelentettem, e határozati javaslat alapgondolata szerint a t. belügyminiszter úrral egyetértve gondoskodni szándékozom arról, hogy az anyakönyvi bejegyzéseknél ezek a megszégyenítő jelzések elő ne forduljanak. Ebben az irányban gondoskodni szándékozom, s ez alapon kértem már tegnap a határozati javaslat mellőzését. Visontai Soma : T. képviselőház ! A házszabályok ide vonatkozó szakasza értelmében az igen tisztelt igazságügyi miniszter úrnak ily határozott kijelentése után, mely szerint határozottan Ígéretet tett arra nézve, hogy ezt az anomáliát, e meglehetősen inhumánus eljárást megfogja szüntetni, úgy látszik, hogy ilv határozati javaslatra, szükség nincs, különösen ha, mint méltóztatott mondani, a belügyminiszter úr is foglalkozni fog a kérdéssel ; ennélfogva a határozati javaslatot visszavonom. Elnök: A. határozati javaslat visszavonatván, sza,vazás szüksége nem forog fenn. Következik Visontai Soma harmadik határozati javaslata. (Zaj a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.í Én gondolom, egészen házszabályszerűen járunk el — nem is szeretnék a házszabályok ellen véteni, soha egy perczig sem — ós csak azért teszem ezt a megjegyzést, mert a túloldalról azt hallottam, hogy most nem lehet szólam a kérdéshez, mert szavazás előtt vagyunk. Nem is lehet szólani, nem lehet vitatkozni, nem lehet a kérdést tárgyalni, de gondolom, a minisztereknek mindig joguk van nyilatkozni, ha a közérdek szompontjából akarnak nyilatkozatot tenni, olyant, a melytől esetleg a szavazás sorsa függ, a mely esetleg arra birja az illető képviselőt, a. ki határozati javaslatát beadta, hogy azt ne tartsa fenn, vagy vonja vissza. Ezt, gondolom minden körülmények közt megengedettnek kell tekinteni, épen azon nagy czélok szempontjából, a melyek minden tárgyalásnak kell, hogy motívumul szolgáljanak. (Helyeslés.) Ezen javaslatot illetőleg az igazságügyminiszter úr már tegnap kijelentette, hogy a beiügyminisztériumban igenis foglalkozunk azzal, hogy a kontentiozus ügyek, kihágások felett való bíráskodás kérdését rendezzük. De minthogy ez a kórdós nemcsak a belügyminisztériumot, hanem a. többi minisztériumokat is illeti, ós nagyon fontos, nagy és alapos meggondolást igénylő dolog, a mint az indítványt tevő képviselő úr maga is kifejtette, s a javaslatában is letette — mert pozitív indítványt ő maga sem tud hamarjában tenni — az, hogy miképen illesztessék be a bírósági szervezetbe, igazságügyi szervezetünkbe ós eljárásunkba ennek a kérdésnek más módon való eldöntése, mint a mai úton, tudniillik a közigazgatási úton való Ítélkezés, ón azt a kijelentést vagyok bátor tenni, megerősítve az igazságügyminiszter kijelentésót, hogy igenis a kormány alapos vizsgálat és tanulmány tárgyává tette ezt a kérdést. Miután azonban itt igen sok törvénynek, kompetencziális forumoknak változtatásáról és új kompetencziális fórum megállapításáról van szó, a mire nézve igen nagy ügyelet, nagy előrelátás és igen szabatos ós precziz formulázás szükséges, nem lehet a kórdósben elsietve intézkedni. De igenis, foglalkozunk a kérdéssel és annak idején, ha ennek a, tanulmánynak eredménye 'meglesz, előterjesztést teszünk a háznak; ezért kérem a t. képviselő urat, hogy vonja vissza határozati javaslatát, mert nem tartanám helyesnek, ha a ház ebben a kérdésben már ma állást foglalna. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Visontai Soma: T. ház ! Én magam is teljes tudatában vagyok annak, hogy ez a kérdés, melyet határozati javaslatomban megpendítettem, milyen nagy fontosságú. Hiszen csak e kórdós megoldásával lehet elérni az igazságügynek a közigazgatástól való teljes elválasztását, ós így az igazságszolgáltatás egész vonalán a független Ítélkezés biztosítását. Másrészt mivel örömmel látom, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr ma, habár nem a kivitel módozatára nézve, de minden esetre az elvekre nézve máris oly fontos jelentést tett, ós mert hiszem, hogy a t. miniszterelnök úr maga is meg van győződve az én határozati javaslatomban lefektetett elvek fontosságáról és hogy ez a magyar igazságügyi szervezet teljes kiépítéséhez egy fontos követ fog szolgáltatni: én a magam részéről a határozati javaslatot viszavonom. (Helyeslés.) Elnök: A határozati javaslat visszavonatván, erre nézA r e további intézkedésnek szüksége nem forog fenn. Következik Visontai Soma képviselő úr negyedik határozati javaslata. Gr. Teleki Sándor jegyző (olvassa Visontai Soma negyedik határozati javaslatát.) Elnök: Kérdem a t. házat, elfogadja-e a határozati javaslatot? (Igen! Nem!) Kérem a t. ház azon tagjait, a kik a határozati ja-