Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-682
340 682, országos Ülés 1901. márczins lS-án, liétfőn. vádolni. (Zaj. Elnök csenget.) Vádoltam a rendszert, a helyzetet elsősorban, mert maga a helyzet, a természetellenes viszony, hogy' Ausztriával együtt közös vámterületet tartunk fenn, már ez maga oly tévedés, hogy mást nem is kell keresnem, mert ebben a forrásban benne van minden hibának, minden bajnak forrása, épen azért rá sem voltam utalva, hogy a t. kormányt vádoljam. (Felkiáltások a szelő baloldalon: Csali vádolja!) Nem vádolom, ez itt nem szükséges. Pichler GyőZő: A miniszterelnök másként beszél, a pénzügyminiszter is másként beszól! (Zaj. Elnök csenget.) Molnár Józsiiás: A mi a valuta rendezésre vonatkozólag a t. pénzügyminiszter úr nyilatkozatát illeti, legyen szabad megjegyeznem, hogy ebben a tekintetben bármily furcsa színben is tüntette fel a t. miniszter ú_r álláspontomat, mégis csak igazam van. a, mennyiben, az államnak már 1879-ben annyi adósága volt, hogy ezüst kamatban 92,000.000-val voltunk kötelesek évenként a külföldnek adózni. Hogy aztán az ezüst árhullámzása mily változatosságokon ment keresztül, annak ránk nézve egyáltalán nem lett volna szabad befolyással lennie, mert annyi tény, hogy ezüstöt kölcsönöztünk hitelezőinktől ós hogy mi csak ezüstben tartoztunk volna az illető kölcsönöket visszafizetni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Győződjék meg arról a t. miniszter úr, hogy bármennyire megdrágult volna, az ezüst értéke, hitelezőink tőlünk minden körülmények közt követelésük fejében csak azt követelték volna a mivel taroztunk. Nekünk tehát az lett volna szintén a teendőnk, hogy különben is nagy állama dóságunkat abban az értékben fizessük, a melyben a kölcsönöket felvettük. Rövid beszédemben nem térj eszkedhetem ki e fontos .kérdésnek minden részletére, de annyi áll, hogy mivel a valuta kérdéssel kapcsolatban megtiltottuk az ezüst szabad kiveretését, 1879-től 1899-ig csak maga az állam a legalaposabb számítás szerint 400—500 millió forinttal többet fizetett kamatok fejében, mint a mennyivel tartozott volna, ha valutánkat egyáltalán nem rendeztük volna. (Úgy vau! a szélső haloldalon.) A mint méltóztatott hallani, ma .is elmondottam, hogy én a búzát, a mely pedig ma 8 forinton jár. 13 forintjával mótermázsánként megvásárlom azon esetre, ha, megengedi nekem az illető, a ki nekem a búzát eladja, hogy a.zzal a pénzzel fizessem ki, a mivel az 1857. szeptember 29-iki pátens értelmében törvényes volt — egy fönt ezüst 45 forint— tartoztunk volna. Még a valuta-rendezésre vonatkozólag óhajtanék mondani valamit. Mi önkéntesen, minden presszió nélkül megszavaztuk itt a házban a valutának oly módon való rendezését, hogy jövőben a forint megszűnik, helyébe lép a korona és a korona, a kilogramm ezüstnek 348-ad része. Próbáljuk ezt visszacsinálni. Hívjuk össze hitelezőinket ós kérdezzük meg, vájjon 500 millióért beleegyeznek-e abba, hogy ezt visszacsináljuk? Azt hiszem, hogy nem. Vagy bizzon meg az igen tisztelt pénzügyminiszter úr engem, hogy én fizethessem ki tisztán a törvények értelmében, csengő ezüstpénzzel, azon államadóságok kamatait, melyeket mi ezüstben fizethettünk volna ós én az igen tisztelt pénzügyminiszter úrnak igórem, bármilyen felelőség mellett, hogy kezébe adok az államadóság kamataiból megtakarított negyven milliót. (Derültség jobbfelöl.) A mi az őrlési forgalmat illeti, erre nézve is teljesen félre méltóztatott engem érteni. Sohasem mondtam, hogy" az az őrlési eljárás Magyarországon a gabonaárakat, Isten tudja, milyen mólyen leszállította volna, mert én mindig a legnagyobb óvatossággal úgy fejeztem ki magamat, hogy ezen őrlési eljárás által a magyar gazdaközönség is megfosztatott még azon csekély előnytől is, a melyet a vámvédelem révén szűk ós gyenge termés esetén is elérhetett volna. Ez olyan igazság, a melyet sem az igen tisztelt pénzügyminiszter úr, sem senki meg nem czáfolhat, mert tény, hogy mindig oly években, mikor vagy nem volt elegendő gabonánk az egész vámterület számára, vagy nem volt több, mint a mennyire szükségünk volt, legalább a vámvédelem határáig minden kétségen kívül a gabonaárak felmentek volna. Az őrlési forgalom tehát csak azt akadályozta meg, hogy a vámvédelmet nem használhatta ki a gazdaközönsóg, mert azt az őrlési forgalom által a nagy malmoknak sikerűit megsemmisíteni. A mi a román vámháborút illeti, arra nézve szabadjön az igen tisztelt pénzügyminiszter urat tisztelettel figyelmeztetni, hogy egész derekasan félre tetszett érteni, mert úgy bírálja el a dolgot, hogy a román vámháború nekünk tett kárt. Hát ón is azt mondtam-, hogy nekünlrtett kárt, ós nem Romániának. Románia épen ezen vámháború következtében rövid idő alatt oly óriási lépéseket tett az ipar terén, hogy e nélkül, ha mi neki ki nem szolgáltatjuk iparosainkat, századok múlva sem juthatott volna azon helyzetbe, a hol ma van. Ha annak a nagy nyerstermelő államnak, mely ezt a vámháborút provokálta, Romániának nincs benne kára, úgy nem lenne nekünk sem,
