Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-676
676. országos ülés 1901. mi lanúl a konklúzióban, — de a részletekre nézve igen sok tekintetben a pénzügyi bizottságban igazat adott nekem a t. miniszter úr. Nem most jöttem tehát faluról — pénzügyi értelemben ; -— akkor sem faluról jöttem. Igen jól tudtam és tudom, állítom most is, hogy nagy naivitás kellene ahhoz, hogy mindazt készpénznek veg\ 7 ük. a mit expozéban, bizottsági jelentésben, költségvetések kiszinezésében olvasunk és hallunk a miniszter uraktól és azok szócsöveiből. (Igaz! Úgy vau,! a szélső baloldalon.) Fájdalom, régen eljöttem faluról és régen kijózanodtam abból a naiv hitből, mintha a törvényhozásban komolyan és reálisan állapítanák meg a szükségletekot ós fedezeteket. (Igaz! Úgy van! a szélső balolalon.) Ebből a naivitásomból kijózanított az a parlamenti működés, a melynek során közvetlenül láthattam, mily felületesen, mily gondatlanul. mily kevés mólyrehatással bírálják meg azt, a mit az ország közgazdasági helyzetére vonatkozólag itt felhoznak, vagy feli kellene hozni. De hát a naivitás vádja fennforog ós védekeznem kell vele szemben, habár elvégre az én állításaimban a naivitás nem olyan baj, mint a kormány pénzügyi politikájában, hiszen nem vagyok hivatásos szakember, s az ón naivitásomat az osztrákok raffinóriája nem használta ki az ország megkárosítására. Ismételten kérdezem a t. miniszter urat: előre látta a pénzpiacz javulását, vagy az áll-e, a mit a t. miniszter úr ennek a, kölcsön javaslatnak indokolásául a pénzügyi bizottságban mondott ? Mi ott is felvetettük a kérdést, a megszégyenítően alacsony árfolyamra vonatkozólag, a melynek súlyos hatását most érezhette volna a t. kormány a fővárosi kölcsön kérdésének tárgyalása, alkalmából. Hiszen bizonyos junktim volt a két javaslat közt, mert a pénzcsoportok, a melyek azokat létesítették, nem oly idegenek egymástól. Kérdeztük akkor, hogy miért oty alacsony az árfolyam? A t. miniszter úr teljes meggyőződés hangján, minket is megnyugtatni törekvő hangon, azt jelentette ki, hogy előre látható közel jövőben, nincs kilátás arra, hogy kedvezőbb árfolyam lenne elérhető. (Egy hang a szélső baloldalon: Széfen állunk!) Erről a tárgyalásról nincsen naplónk, de azt hiszen nem imputálunk egymásnak olyan állításokat, a melyekkel nem éltünk. Oly fontos volt ez az állítás, hogy megjegyeztem magamnak. A ki kissé figyelemmel kiséri a helyzetet, azt látja, hogy ennek a kölcsönnek kontrahálása ós emissziója után ma már 93-on felül áll a koronajáradék, azóta emelkedett. Nem fél a t. miniszter úr, a mikor látta az árczins 7-én, csütörtökön. 197 emelkedést, hogy valakinek eszébe jut ós azt gondolta, hogy a t. miniszter úr talán azért kontrahálta a kölcsönt előbb, mert később az emelkedés volt előre látható? (Mozgás jobb felöl.) Én ezt nem mondom, tőlem ez távol áll, de nem akadhat-e oly naiv falusi ember, a ki ezt mondhatná, mert az események egymásutánja csak ezt mutatja, erre a következtetésre ösztönöz. A mint a, művelet be volt fejezve, az árfolyam emelkedett és azóta emekeclik. Azt mondhatná a t. miniszter úr, hogy azóta javult a közgazdasági helyzet. Oly hirtelen megjavult'? Mi szűnt meg? Az angol háború, vagy Németországnak khinai expedicziója szűnt meg? Nem. Magyarországon sem történt semmi, mert hiszen még a beruházási kölcsön nincs elköltve, tehát ez nem okozhatott fellendülést és javulást a közgazdasági téren. Csak egy művelet van befejezve: nincs a levegőben az a kérdés, mely a bankköröket olyan élénken foglalkoztatta, hogy mikor lógja a, t. kormány ezen kölcsönnek utolsó részletét emmittálni és így az árfolyamemelkedésnek ez az utolsó akadálya is megszűnt. Nem voltam tehát oly naiv, mikor azt kérdeztem, hogy a t. miniszter úr, ha nem volt azonnal szüksége kölcsönre, miért sietett a legrosszabb időben azt a szégyenletes árfolyamú alacsony kölcsönt megkötni. Nem keresek én titkos okokat semminél, t. ház, én csak felvetem a kérdést úgy, a mint az a közgazdasági érdekeket érinti. A t. miniszter úrnak nemcsak joga, de tudomásom szerint kötelessége is az ország mindazon rétegeit, melyek nem hivatásszerűen foglalkoznak a pénzügyi és közgazdasági helyzettel, de érzik annak hatását minden viszonylatukban, felvilágosítani ós megnyugtatni. Ha a t. miniszter úr azt hiszi, hogy azon nyilatkozatával, melyet az imént méltóztatott előterjeszteni, ebben az irányban a sok oldalról zúgolódó közvéleményt menyugtatja, én ezen hitében őt megzavarni nem igyekszem, de engem nem nyugtatott meg. (Helyeslés a, szélső baloldalon.) Most kónjrfcelen vagyok rátérni egy más kérdésre, a kronológiai tévedés kérdésére. Azt mondja nekem a t. miniszter úr, hogy mikor én a járadékadónál emiitett sérelmet felhoztam, lépégben igazam van, de mikor a t. kormánynak teszek szemrehányást, hogy mulasztást követett el, akkor kronológiai tévedésben vagyok, mert a járadékot az osztrákok 1898. január elsején hozták be, a kiegyezési tárgyalások pedig már akkor be voltak fejezve, tehát ezeket egymással kapcsolatba hozni nem lehet. Jól értettem, t. miniszter úr?
