Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-676

184 <>7(>. országos ülés 1901. márezius 7-én, csütörtökön. Juriss Mihály: Lássuk most a kis kertnek tiszta jövedelmét. Fél zsák krumpli, kis kézi kosárra való sárgarépa, és nem tudom, a virágillatból mennyi, elég hozzá annyi, hogy a kis kertnek tiszta jövedelme legfeljebb két korona, az adó pedig 9 korona és 21 fillér. Én, t. ház, nem kételkedem abban, hogy az egész házban nincs egyetlen képviselőtársam sem, a ki ennek az adónak a nagy igazságtalanságát ós inhumaiiitását be ne ismerné. Igaz ugyan, hogy valaki mondhatná, hogy tisztviselő, fizetése van, és ha virágillat után áhítozik, fizessen. Erre ellenvetésem nincs, de ez az adórendszernek igazságtalanságát ós inhumanitását nem menti. így vannak megadóztatva a> földbirtokosok. Lássuk most a háztulajdonosokat. Egyik hivem napszámos, favágó, a. ki gyakrabban dolgozik nálam is. Ez az ember minden kora tavaszszal feleségestül ós gyermekestül lemegy az Alföldre ós ott egész nyáron át késő őszig terhes munkával keresi kenyerét. Sok éven át takarított magának vagy száz forintot. Ennek a. szerencsétlen embernek eszébe jutott egy háznak csúfolt kunyhót megvenni, mert hát minden embernek az a, kívánsága, hogy édes otthont szerezzen magának. Ezen kunyhóban három helyisége van, az egyik lyukat szobának, a másikat kamarának, a harmadikat pedig konyhának csúfolják. Nóta bene, ez a szegény ember eddig adómentes volt, és azon terhekről, melyek adó fejében reászállottak, nem is álmodott. Ámde adótörvényeink szerint ez az ember most háztulajdonos, és a következő adónemeket rótták rá. e czímen: házosztálvadó ,j fejében fizet 1 korona 60 fillért, II. osztályú keresetadó fejében 4 koronát, feleségétől 1 koronát, általános jövedelmi pótadó fejében 80 fillért, községi pótadö fejében 2 korona 88 fillért, útadó fejében 2 korona 40 fillért, viczinális vasúti építési járulók fejében 90 fillért. tehát összesen fizet 13 korona 58 fillért. így aztán a házbirtokossá avatott szegény munkás bizony megbánta édes otthonának alapítását, mert a reáfordítandó tatarozás, javítás és az adó bizony azt nagyon keserűvé tették. A felsővidéki Kárpátok oldalán oly szegény emberek laknak, a, kik malaczaikkal egy szobában élnek, s a kik maguk hátán viszik fel a trágyát a falu feletti meredek hegyek oldalán fekvő kis földjeikre, a hol gyakran megesik az, hogy egy záporeső előbb lemossa a. trágyát a falu folyójába, mintsem az azt felvivő ember hazajött volna. Oly szegény emberek ezek, a kik heteken, hónapokon át nem látnak egy falat kenyeret, s mindennapi eledelük csak a krumplileves. Már most kérdem, vájjon humánus eljárás-e az ilyen szegény, nyomorúságban élő földbirtokosoknak, házbirtokosoknak csúfolt embereket 10, 20, sokszor 30 korona adóval terhelni ? Csoda-e aztán, hogy ilyen emberek elkeserednek, botot vesznek kezükbe ós kivándorolnak. Hogy vélekednek a mi adórendszerünkről a vidéki adófizetők, azt tanúsítja ez a levél, a mely kezeim közt van. Egyszerű mészáros irta, egyszerű észjárással, de igen találóan festi le azokat a terheket, a melyek a kisiparosra és a kis földbirtokosra nehezednek. Szól pedig ez a levél ekkópen (Halljuk! Hulljuk ! Olvassa): »A húsfogyasztási adó — írja az illető — pár évvel ezelőtt 80 forint volt községünkben. De az egymást, túlliczitáló zsidó bérlők felhajtották 350 forintra. Én mészáros vagyok, és ha folytatni akarom az üzletemet, akkor fizetnem kell minden egy es le vágandó marha darabért az orvosi vizsgálat s a- vágóhíd fejében az illető díjat s azonkívül a jövedelmi adót, úgy, hogy szerény üzletemre 500 forintnyi évi adóteher nehez«dik. Van kis gazdaságom, a mely után rendesen 200—300 métermázsa búzát adtam el évente, de az idén — a,, tavalyi esztendőt érti — a rendkívüli rossz időjárás akkora károkat okozott, hogy mindössze csak 50 mázsát adhattam el. Most már hogy fizessem az adómat? hogy fizessem a cselédemet? miből éljek? miből ruházzam magamat és családomat? miből neveltessem gyermekeimet, és ha hozzá betegség vagy más balsors ér, miből fedezzem szükségleteimet. Szereztem egyholdnyi homoktelket, ezt beültettem szőlővel; a munkára ráköltöttem vagy 1000 forintot. Tavaly jutottam az első terméshez, öt hektoliter borhoz. Ezt a zsidó bérlő a rendes boritaladóval akarta megterhelni azért, mert nem jelentettem be, hogy mekkora termésem lesz, és csak nagy könyörgésemre elégedett meg 7 forintoyi termelési adóval. így csinál a kormány kedvet a szőlőtermeléshez. Termett az idén 10 hektoliterre menő szilvacziberém. Gondoltam magamban, jó lesz kifőzni pálinkának. De ha kifőzni akarom, a városba kell mennem, bárczát kell váltanom; a,z út pénzbe kerül, elköltők vagy 6 forintot, a bárczáórt fizetek 13 forintot. Ez a sok költség és a vele járó szekatúra elvette a kedvemet a kifőzéstől.« Megtoldja levelét néhány sallangos kívánsággal. (Halljuk! Halljuk!) De olyanokkal, hogy azokat nem tenné az igen tisztelt miniszter úr ablakai közé. Én sem mondom el, (Halljuk! Halljuk! bal felől.) mert mindenki elképzelheti magának, hogy micsoda jóindulattal viseltetnek ezek a szegény emberek az adórendszerünk iránt. 1848-ban, 50 év előtt, 4,300.000 forintot