Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-652

42 652. országos ülés JÍMM. február 5-éu, kedden. a tanonczokat, hanem régibb időben, a mikor még reményt kötöttek a birtokosok az intézményhez — felfogadott onnan egy fiút: 18— 19 éves volt; természetes dolog, hogy nem lett önálló, hanem apjával, anyjával volt egy kenyéren. Alig volt azonban ott egy-két hónapig, beállt az urasághoz ós így szólt: »Kéi'em, nekem panaszom, illetve kérésem van.« — »No rni?« — Adjon az úr nekem külön lakást !« — »Külön lakást? Hát eladtátok a magatok házát ? ;• — »Nem, kérem; de nem tudok megmaradni az anyámmal, mert az az élhetetlen öreg asszony nem tud olyat.főzni, a, mit megehetnók.« (Mozgás a szélső baloldalon.) Ebből a példából kettőt akarok levonni, t. miniszter úr. Az egyik az, hogy mennyire helyes a miniszter úr gondoskodása, hogy a gazdasszonyságra is tanítják a növendékeket. A. másik az, hogy ebben az iskolában milyen viszonyok fejlődtek ki. Elismerem ugyan, hogy remény van ezeknek a viszonyoknak a javulására, miután az igen tisztelt miniszter úr, nem tudom, mi okból, de a múlt óv folyamán az igazgatót tényleg elmozdította. Ennek az iskolának szervezetén azonban változtatni kell. De én nem lehetek megnyugvással az iránt sem, a, mit már előbb említeni bátor voltam, hogy az ország az ily bérelt birtokon rengeteg beruházásokat tett. a melyek az országra nézve tisztára elvesztek. Ezek a beruházások akkorák, hogy, a mint említeni bátor voltam, a bérleti összeg a, mikor bérbe vétetett ez a birtok, azt az összeget, a melyet akkor bérül lehetett volna adni, nevezezetesen meghaladta. Ma a beruházások következtében azt gondolom, hogy ez a bérleti öszszegnek a,z értékét nem csak elérte, hanem is fölözte. Mit következtetek én ebből? Azt, hogy nem lehet az ilyen intézeteket bérbirtokon felállítani. Nem, először, mert nincs meg az a. kivánt konstanssága annak az intézetnek, mert bekövetkezhetik, hogy a mikor az illető birtokos megtagadja a további bérbeadást, az a sok beszerzés, teljesen, tökéletesen mind odavész és az intézet kénytelen vándorolni ós más helyet keresni magának. Én azt hinném, és talán nem csalódom, hogy szükséges volna, hogy mindezek az intézetek az országnak saját tulajdonába menjenek át. Hogy ez lehet-e ós miképen, azt mindenesetre az igen tisztelt miniszter úr bölcsesóge fogja megmondani. Hogy a mintatelepekre visszatérjek, annál is inkább óhajtanám, hogy az intézet földjén magán állíttassák fel ilyen mintatelep, mert megszűnnék az, hogy más ember irigykednék arra,, a kinek ilyen mintatelepe van meg és tisztán ós egyedül az a czél lebegne előtte, hogy oda tanulni menjen. De ez még az ón meggyőződésem szerint nem elégséges, mert ma a kisbirtokost az ő előmenetelében mi gátolja legjobban? Gátolja egyrészt az, hogy birtoka nincs egy tagban. A tagosítástól azonban a mi népünk véghetetlenül irtózik. Arra rá kell tehát őt szoktatni. Ezért én azt tartanám helyesnek, hogy közvetlenül a mintatelepek mellett, a melyek a mostani rendszer szerint három nyomásúlag folytatott gazdaság szerint állíttatnak fel, állíttassák fel egy olyan mintatelep is, a mely ugyanazon gazdaságot azon állapotban mutatná meg, ha komasszálva van a birtok. Azt hiszem, ez olyan hathatós példa lenne, a mely elől alig zárkóznának el. De én óhajtanám azt is, hogy ezek a földmíves iskolák ne csak arra szorítkozzanak, hogy ott eg}^ vagy más fiút neveljenek jobban, vagy rosszabban, hanem, hogy ezek a gazdasági tevékenységnek mintegy középpontját képezzék. Vannak talán ofyanok is, a kik a baromfitenyésztést kicsinyük. Én nem tartom azt kicsinyes dolognak. Azt hiszem, hogj a gazdaságnak épen ebben az ágában tehetnénk megszorított körülmények közt is valamit. De megvallom, hogy azt a módot, a mely ma követtetik, nem tartom egészen szerencsésnek. Mert mi történik? Külföldi baromfifajok egyes egyedei osztatnak ki, hogy ezáltal a hazai faj nemesíttessók. Én attól tartok, igen tisztelt miniszter úr, hogy ezen az úton ép úgy járunk a baromfiakkal, mint a kutyatenyésztéssel. Nincsen olyan ember, a ki, ha, bemegy egy faluba, meg tudná mondani, hogy ez, vagy az az állat tulaj donképen melyik fajhoz tartozik ; nem specziális faj és nem is tartozik egy fajhoz sem, így lesz a baromfiakkal is. Ennek nyomát látjuk a, vidékeken: futkosik ott mindenféle állat a, világon, de hogy az micsoda, honnan, mikép származik, azt senkisem tudja megmondani. Ep azért óhajtanám, hogy a tenyésztés induljon ki az iskolából. Van ott hely is, közeg is elég ós azt hiszem, hogy egészséges dolog volna még ma is visszatérni arra, — a mit más országokban oly nagy eredrnónynyel követtek ós követnek mai napig is — hogy saját fajunkat nemesítsük, válogassuk ki ott a legjobb egyedeket és így aztán folytonosan emeljük magának a fajnak nemességét. Ez annyival inkább szükséges, mert ón kétlem, hogy ennek a nagy baromfinak tenyésztése annak a szegény embernek egyáltalában kifizetődnék. Igaz, hogy produktumaiban nagj^obb hozamú, de az is igaz, hogy ötször, hatszor, vagy