Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-652

40 652. országos Ülés 1901. . februir 5-én., kedden. mondom, hogy a merkantil irány Magyarországon valóságos dédelgetett gyermeke volt a törvényhozásnak; annyira dédelgetett, hogy voltak idők, mikor Magyarország földrnívelósét Magyarország egyik legnagyobb merkantilistája, egyik t. képviselőtársunk irányította a minisztériumban, tudniillik Matlekovics Sándor. S mi következett be? Bekövetkezett "az az állapot, -hogy t. képviselőtársaim a kereskedelemügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása alkalmával a Carmen lugubre elmondásában egymást múlták felül. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudjuk azt, hogy például Veszprémben a szűrszabók, Miskolczon a csizmadiák, más vidékeken más iparosok nemcsak léteztek, de iparuk virágzott. És mi következett be? Bekövetkezett az, hogy ezek tisztán megsemmisültek, a mint ki lett mutatva, a közös vámterület folytán. Megsemmisültek úgyannyira, hogy a legújabban agráriusként jelentkező t. képviselőtársam, Mezei Mór úr, egyenesen azt mondotta, hogy igenis a. kereskedelem és ipar tekintetében ő kívánja az önálló vámterületet, mert a nélkül az ipar ós kereskedelem helyreállítását nem is képzeli. Én úgy okoskodom, —ós azt hiszem, helyesen,— hogy ha minden dédelgetós mellett, a törvényhozásnak specziel erre irányzott törekvése mellett, a már létező ipar és kereskedelem azon viszony folytán, a melyben Ausztriával vagyunk, tönkrement, akkor az a mezőgazdaság, a melyet még csak lábra kellene állítani, — mert hiszen tudjuk mindnyájan, hogy beteg, — lehetetlen, hogy betegállapotából épen azon viszonyok miatt, a melyek a kereskedést ós ipart tönkre tették, fel fog lendülni. Ezt képtelenségnek tartom, t. ház, annál nagyobb képtelenségnek, mert xígy vagyok meggyőződve, hogy ma már a. termelőnek piaezot kell teremteni, még pedig itthon kell neki piaezot teremteni, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert az egyetlen értékesítés, a melylyel konkurrálni, versenyezni nem lehet: a helyi értékesítés. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy ezáltal, — miután ezt mindenki, a ki a földmívelósügy érdekét szivén hordja, ós azt előmozdítani iparkodik, kell hogy tudja, kell hogy érezze, kell hogy elismerje, — van megezáfolva a merkantilista uraknak azon kedves ellenvetése, hogy hiszen az agráriusok, a kik a földet pártolják, ellenségei az iparnak és kereskedelemnek, holott meggyőződésem szerint képtelenség Magyarország földmívelósét talpra állítani a nélkül, hogy helyi ipart ós helyi kereskedést teremtsünk. (Úgg van! Úgy •van,! a szélső baloldalon.) A másik, a mit említettem, magának a termelésnek fokozása, a mi szintén feladata a földművelésnek, feladata tehát t a földmívelés ügyét vezető kormánynak is. Ainde itt nem lehetek teljesen egy véleményen Leidenfrost László t. képviselőtársammal, a ki a termelés egyoldalú fokozását hangoztatta tegnap, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy a mai viszonyok között mennél inkább fokozzuk a termelést, miután magán az értékesítésen nem változtathatunk semmit sem, hogy úgy mondjam, annál jobban vágjuk saját magunk alatt a fát, (ügy van! a szélső baloldalon.) saját magunknak csinálunk versenyt. A földmívelósügy fellendítésének nagyon helyes és szükséges eszköze az iskola, a tanítás és a példa, a gyakorlat. E tekintetben is megtett az igen tisztelt földmívelósügyi minisztérium mindent, a mit jó szándékkal lehet megtenni. És ha nem válnak be azon intézkedések, úgy a mint beválhatnának és a mint be kellene válniok, annak oka nem az intézkedés helytelenségében fekszik, hanem a végrehajtás gyarlóságában, nem akarom mondani: könnyelműségében, vagy rosszakaratában. Én igen helyes, igen derék dolognak tartom az úgynevezett mintatelepek felállítását, ámbár a, sajnos tapasztalat azt mutatja ott is, a hol ez helyesen van alkalmazva, hogy inkább irigységet gerjeszt, t mint vágyat arra, hogy kövessók példáját. Ámde vannak esetek, a hol egyenesen czélellenes módon hajtatott végre az igen tisztelt miniszter úr legjobb szándéka, legjobb akarata. Bátor vagyok egy esetre rámutatni. (Halljuk! Halljuk!) Ezek a mintatelepek kellene, hogy a kisgazdának szolgáljanak példaadásúl ós okulásul, és egy esetben az történt, hogj' kiválasztottak egy gazdát, a kinek van oly vidéken, a hol a legnagyobb kisbirtokosnak sincs több. mint fél szeszsziója, tehát 12 hold szántóföldje, 80—100 hold földje. Nagyon természetes tehát, hogy már maga a példa nem helyes és nem mutatja azt, hogyan kellene annak a kisbirtokosnak gazdálkodni. (Úgy van! Úgy vau! a szélső baloldalon.) Ezt a mintatelepet aztán felszerelték mindenféle gépekkel, az illetőnek megvették lovait, illetőleg ki lettek fizetve a lovai és miután az étvágy evés közbe jön meg, a háza előtt lévő nagyon jó, még talán az apáiról fenmaradt, falépcsőt mintatelepes korában nem tűrhetvén, kieszközölte, hogy a falépcsőket eldobták ós czement lépcsőket csináltak. A mennyire én körülbelül informálva vagyok, ez a példa az országnak bele kerül vagy 5000 írtjába. A példa azonban csak annyiban hat azon a vidéken, hogy azt mondják rá: hogyha nekem ennyi pénzt adnának, ón még jobban tudnék gazdálkodni, mint az illető, és magára az illetőre nézve az a haszon támad ezen beruházásokon