Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-668
412 <i "^' országos ttlés 1901. utaltam arra, hogy rossz informáczió, rossz utasítások folytán vette kezébe a tollat. Erre pedig nekem épen olyan jogom volt, megtenni ezt a támadást, mint a milyen jogon védi őt Vészi József igen tisztelt képviselőtársam. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Molnár Antal jegyző: Berzeviczy Alléért ! Berzeviczy Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én tökéletesen egyetértek előttem szólott Vészi József t. barátommal a felháborodásnak abban a kifejezésében, a melylyel ő megemlékezett egy jeles külföldi iró ellen egy magyar újság részéről elkövetett alaptalan és igazságtalan megtámadásról és vádról. Azt hiszem, ezt Magyarországon mindenki elítéli ; erre nézve közöttünk nézeteltérés nem lehetséges. Alaptalanul és igazságtalanul vádolni és megtámadni senkit sem szabad, sem belföldit, sem külföldit. Külföldivel szemben ez mindenesetre kétszeres hiba., s ezt még szigorúbban kell elítélni, mint a hogyan elitélendő az az ellenkező véglet, a melybe nagyon gyakran szoktunk esni külföldiekkel szemben, tudniillik az a mértéktelen kultusz és az a mértéktelen magasztalás, a melylyel időnkint nálunk a külföldieket körülvenni szoktuk, a mely hibánk által gyakran magunk nevetséges színben jelenünk meg, sőt úgyszólván kiskorúságunknak adjuk jelét a külföld előtt. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) Midőn e tekintetben t. képviselőtársammal teljesen egyetértek, csodálkozom, hogy miért és mi alapon akarja ezt az izolált megtámadást és alaptalan vádat, mint a magyar művészek tényét feltüntetni. Nézetem szerint semmi támpontja arra nézve nincsen, hogy a. magyar művészek ezzel az alaptalan váddal azonosíthatók volnának. Ha valami felszólalásra indít engem ebben a vitában, a melyre nézve magam is osztom előttem szólott t. képviselőtársamnak azon véleményét, hogy kétségtelenül az ügyre nézve is jobb lett volna, ha ez a vita a házban föl nem merült volna, (Helyeslés a jobboldalon.) — de ezt másoknak előbb kellett volna megszívlelniök, most már ezen a tényen nem változtathatunk — úgy ez az, hogy ismerve az előzményeket, ismerve a tényeket, ismerve a magyar művészeknek gondolkodását és eljárását, igazságérzetemet sérti a tényeknek az az egyoldalú feltüntetése, a melylyel itt találkozunk, ós a mely a mindenesetre sajnálatos konfliktust úgy igyekszik elénk állítani, mintha e konfliktus körül minden hiba, minden felelősség egyedül ós kizárólag a magyar művészeket terhelné. Ez az, a mivel szembon én legjobb tudomásom szerint és a lehető legnagyobb objektivitással, a melyre február 2(í-án, kedden. igyekezni fogok, felszólalni kivan ok. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak elhinni, — hiszen kiemelte tisztelt barátom is, — eléggé nehéz kenyér a magyar művész kenyere, s talán nem kívánatos, hogy azt megnehezítsük azzal, hogyha néha-néha az ország tanácsában a magyar művészet dolgairól beszélünk, ilyenkor a magyar művészeket nagy általánosságban elítéljük, őket marakodással, czivakodási hajlammal, mindenféle igazságtalan, méltatlan, önző támadások intézéséivel vádoljuk, és — ismétlem — úgy tüntessük fel őket, mintha az előállott kellemetlenségeknek minden hibáját, felelősségét nekik kellene tulajdonítani. Mindenekelőtt, mielőtt tulajdonkópeni tárgyamra rátérek, egy tényt óhajtanék egész röviden tisztázni, tekintettel arra a fogalomzavarra, a mely az itt szóban forgó egyesületekre nézve felmerült. (Halljuk ! Halljuk !) Tudvalevőleg a képzőművészeti ügyek körűi két egyesület működik Magyarországon. Az egyik az országos képzőművészeti társulat, az, a mely a régi műegyletből alakúit és az országnak legrégibb művészeti egyesülete; a másik, az újabb, a Nemzeti Szalon, a mely a most szóban forgó kiállítást rendezi. Ezen két egyesület egyaránt művész- és laikus elemekből alakúit, és ezen két egyesület az, a meryet működésében a kormány szubvenczióval is támogat, a mely szubvenczió a költségvetésben is benne foglaltatik. Ezeken kívül van a magyar képzőművészek egyesülete, a mely semmi egyéb, mint a magyar művészek hivatalos autonóm testülete, a mely kizárólag művészekből áll ós semmiféle szubvencziót nem élvez. Ez az egyesület az, a mely a maga hivatalos és nyilvános állásfoglalásaival a Nemzeti Szalonnal és in specie Hock János t. képviselőtársammal konfliktusba keveredett. Az »Országos Magyar Képzőművészeti Társidat« ezzel az egész kérdéssel, a melvről mi itt beszélünk, sem igazgatóságában, sem választmányában sohasem foglalkozott; ezen kérdéssel szemben semmiféle állást nem foglalt, így tehát nem lehet a dolgot úgy feltüntetni, mintha az »Országos Magyar Képzőművészeti Társulat* ós a »Nemzeti Szalon* állanának konfliktusban egymással. Ezt kiemelni és hangsúlyozni azért tartottam szükségesnek, mert, ismétlem, a neveket rendszerint el szokták téveszteni, és mert ezidőszerint véletlenül az » Országos Magyar Képzőművészeti Társulata nak alelnöke vagyok, ós nem akarnám, hogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha társulatom érdeke szempontjából szólalnék fel, a mel}' ezen kérdésben semmiféle alakban angazsálva nincs. (Helyeslés jobbfelöl.)
