Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-661

244 681. országos ülés -laoi. február 15-én, pénteken. első román könyv az >>Evangehum magyarázata* kinyomatásához a pénzt Forró Miklós adta,. Thaly Kálmán: Rákóczy költségén. I. Rákóczy György parancsára! Dózsa Endre: Azt a testamentumot román nyelven Gozsdu Ferencz, Hunyadmegyónek (is Erdélynek hadnagya adta ki. Az új testamentumot Rákóczy György rendeletére és az ő költségén fordítják románra. A secri gye aure, azaz arany szekrényt, szemelvényeket az új testamentumból, Apafi- Mihály nyomtattatja. Nem érdektelen, hogy míg Erdélyben a magyar előkelő társadalom igy rengeti a román kultúra bölcsejét, addig Bukarestben még 1698-ban Athanáz erdélyi román metropölita felszentelesekor úgy utasíttatik, hogy az Isteni tiszteleteket vasárnapokon, ünnepeken és más napokon szláv, vagy görög nyelven olvassa, ós nem románul. Elődeink tehát nagyobb pártfogói voltak a románok nyelvének és kulturális fejlődésének, mint maguk a románok. De nem voltak pártfogói a faji kultúrának. A székely konstitucziókban, valamint a szász nemzet instituczióiban, az agrobalakban és shetak végzéseiben kifejezésre jut a kulturális intézmények felett az országgyűlések felügyeleti joga. E jog gyakorlásánál világosan látszik az a felfogás, hogy a kulturális egység ereje gátat kell hogy vessen a fajok szerint szétágazható kultúrák keletkezésének, így volt ez a régibb időkben, s nyomai vannak mai napig is. Az erdélyi lutheránus magyaroknak vallási kultúrája a szászok kezében volt és van mai napig. Zseyk magyar lutheránus község mai napig a, beszterczei lutheránus szász esperes felügyelete alatt áll. A Háromszék vármegyei ós rnarostordamegyei székely görög keleti és görög katholikus hivők a, román esperesek alatt vannak. Viszont vannak régibb törvényeink, melyek a szászokat meg románokat rendelték magyar főpapok felügyelete alá. így például a Compillata Const. III. rósz I. titulus II. artikulus szerint a Hássági szászoknak priviligmmok volt, hogy a postallas töllük tottáltassék, de csak ügy, hogy magyar predicatort scolat ős templomot tartoznak tartani. Ezek felett a felügyelet az erdélyi református püspököt illette meg. Még sajátságosabb Rákóczy G_yörgy rendelkezése, ki 1643-ban a román metropolisát és vele minden egyházközséget a református szuperintendens felügyeleti hatásköre alá rendeli. E felügyeleti jog már Apafi Mihály alatt oda kiterjed, hogy a. református szujjerintendens a román szinódus összehívását kötelezőleg elrendelhette, papok helyettesítését, vagy beiktatását jóváhagyta, az egyházi igazgatásba döntőleg befolyt. Veszprémi István ós Tuzabécsi Gáspár használták is a román püspök és evangélikus-református szuperitendens czímét. Sőt az erdélyi törvények épen a kulturális egj'ség szempontjából még tovább mentek. Az Approbata Oonstitutio I. rész, 8, titulus. 2. artikulus így szól: »Más országbeli idejövő oláh papok tartoznak maglikat az esperesnek prezentálni, azok viszont maguk, vagy püspökjeík által azon vármegye, vagy székbeli tiszteknek elébe vinni examenre, bili megvizsgálván, ha oly dolgot tapasztalnak, kötelességük szerint a fejedelemnek hírré tenni tartoznak.* A mit ez az egynéhány adat haloványan megvilágít, igazolják Erdély társadalmi hagyományai is. Le, egészen a forradalomig, egy társadalma volt Erdélynek. Ez a, társadalom magában foglalt magyart, szászt és románt egyaránt. Ebben az erdélyi társadalomban egy volt az érzelem és egyező a gondolatvilág. Mikor a 40-es években a székely bérezek felett felzendült a dal: »Szóp országom bérezek, halmok, Virágos völgyek hazája, kedves Erdély nemzetünknek ezredéves ős tanyája*, ugyanakkor a szászok havasai felől visszacsengett a »Siebenbürgen Land des Segens.« Ugyanaz az érzés, ugyanaz a hang, ugyanaz a gondolat. Kinek lett volna azon időben megítélni kedve, hogy a nyelv is nem ugyanaz. A politikai nemzetegység tehát nemcsak a történelemben, de a mívelődós azonosságáéban és egységében is kifejezésre jutott. De t. ház! Ha Erdélyre nézve a kulturális egység alapzatai történelmi alapokon kimutathatók, vannak nyomai a szorosan vett Magyarországon is. Azon körülmény, hogy Magyarországon a közélet nyelve a latin volt, nem tette latinná a magyar társadalmat. Az akkori műveltség máza volt ez csupán, a mely alatt ott lappangott a nemzeti társadalomban minden alkateleme a kulturális egységnek. Ennek a kulturális egységnek nem volt semmi ereje ; mert nem volt ezélja sem. De mikor a politikai nemzetegysóg felismerte önmagát,-egyszerre öntudatára ébredt annak az összetartó erőnek is, mely az egj^séges nemzeti kultúrában van. És a mint öntudatára ébredt, sietett is megadni kidomborodó alakját a magyar nemzeti kultúrának. Ki ne lelkesednék ma is azon az áldozatkészségen, mikor 1836-ban a nemzeti múzeum javára 625.000 forint lett felajánlva, midőn 1840-ben a mag var nemzeti színház