Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-659

C.Ő9. országos illési 1901. a melyekre reflexióimat irányítani szándékozom. Az első a hitel kérdése. Miként értesültem, a t. szakminiszter úr szíves volt ma erre olykép reflektálni, hogy a központi hitelszövetkezet volna az az intézmény, mely hivatva van a nagy kölcsönű megterheltetése alul a gazdákat mintegy mentesíteni. Legyen szabad erre egy pár szóval reflektálnom. Nemcsak én mondtam már, hanem a t. túloldalról is, így például Leidenfrost László t. képviselőtársam ós mások is rámutattak arra, hogy mily fontos dolog az, hogy a kormányzat találjon módot arra, hogy a gazdákat azon óriási nagy kamatú megterheltetések alól felmentse. Azaz kívánatos volna, hogy oly szóles akczió indíttassák meg a kormány által, a mely a gazdáknak mintegy

7 tehermentesítését eszközölné, azaz, hogy vállairól a mostani nagykamatos terheket leemelné. Azt hiszem, a t. miniszter úr is egyetért velem abban, hogy a mai óriási mérvű megterheltetés miatt oly nagy eszközökre van szükség e tekintetben, hogy e kérdést a központi hitelszövetkezettel megoldani, a. gazdákat a pusztulástól megmenteni teljesem lehetetlenség és képtelenség. Eddigelé, miként kiemeltem már az általános tárgyalás alkalmával tartott beszédemben, mintegy ezerre megy körülbelül a hitelszövetkezetek száma, és hogy a múlt évben harminczmillió korona hitelt nyújtott. De vájjon ez a harminczmillió korona képes-e segítségére lenni olyan óriási megterheltetésnek, a mely alatt a mezőgazdaság nyög. Hiszen az a napi szükségletet sem képes fedezni, annál kevésbbé a nagy megterheltetést a gazdák vállairól leemelni. Épen azért, mikor ezt a törvényt meghozták, máiaggodalmamat fejeztem ki és kijelentettem, hogy oly nagy tőkével sohasem fog rendelkezni ez az intézmény, hogy a gazdáknak mentő segítségére lehessen. Azt mondtam, hogy jól fog működni és némi tekintetben segíteni is fog, de nem úgy, a mint arra szükség van. Épen azért jeleztem, hogyha mi tőkét akarunk gyűjteni elegendőt, a mi a mezőgazdaságra nézve szükséges, tessék az államnak az üzletrészeket garantirozni. Hiszen az államnak teljesen a kezeljen van a hitelszövetkezeti müvelet, akkor ós úgy avatkozik abba bele, a mikor és a miként akar. Tehát mi hátráltatja, hogy ne adjon garancziát ezen hitelszövetkezeti műveletnek, üzletrészeknek, a mely esetben biztosítom a t. miniszter urat, hogy

T nem 17 millió korona lesz az alaptőke, hanem tízszer annyi, és akkor rendelkezik az ipar, a hitelszövetkezet oly tőkével, a melylyel részben leemelheti azon terheket, a melyek a gazdák vállain nyugosznak. De más módjai is van az államnak arra, hogy segítségére jöjjön KJÉiFVH NAPLÓ. 1896 1901. XXXIII. KÖTET. február liJ-An, .szerdán. 185 az intézménynek: így a pénztári feleslegből bocsáthat kamat nélküli kölcsönöket a rendelkezésére a postatakarékpénztárból is. Gr. Benyovszky Sándor: Arvapónzekből! Major Ferencz: Egyszóval, van mód arra, hogy ennek az intézménynek kellő alap nyújtassák. De úgy, a mint most van és az ilyen kamattal, a melylyel most képes ez az intézmény segítségére jönni a ga.zdának, a. mikor 6% a minimum, nincs segítve a bajon, mert ez még mindig igen magas kamatláb arra, hogy a gazdákat a mostani nyomorult viszonyok közt kisegítsük. De, mondom, ha elegendő tőke állna a központi szövetkezet rendelkezésére, sokat tehetne, mert legnagyobb része a gazdáknak a váltótehcr alatt nyög, a a mely nem 6°/o-os, hanem 12—14°/o-os és ez teszi tönkre a gazdát. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt eszembe jut az igen tisztelt miniszter urnak egy reflexiója, a melyet akkor tett beszédében, a mikor a lótenyésztésről volt szó, hogy ugyanis többször méltóztatott lóvásárlásra kiküldeni Arábiába, de nincs eset rá, hog}

7 kanczalovat lehetne onnan hozni. Erre vonatkozólag élnék egy reflexióval. Nyomná csak őket oly nagy adó ós egyébb teher, majd eladnák kényszerből a féltett arabs kanczákat is. Méltóztatik tudni, hogy panaszkodtak a túloldalról is, hogy nálunk épen a tenyószkanczákat adják el gazdáink a katonaságnak. Miért történik ez? Azért, mert a szegény gazda a mikor adóért kopogtatnak nála, kénytelen elválni az állattól, a mely pedig sokszor a családnak az exisztencziájátbiztosítaná. Akárhányszor végig csókolja a tehenet, vagy a lovat a család apraja nagyja és így válnak meg tőle, de kénytelenek vele. mert adóért, váltóadósságért kopogtatnak és az a, veszély fenyegeti őket, hogy dobra kerül nemcsak kedves állatja, hanem az egész birtok is. (Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) A fő baj, hogy nincs kellő mennyiségű tőke a gazda rendelkezésére és ez az oka annak, hogy Magyarországon a gazdálkodás tulajdonképen csak félig-meddig történik. Elő tudnám sorolni a gazdák 70%-át, mind azt mondja: Ha nekem volna tehetségem, ha kapnék olcsó kölcsönt, ha tőkét tudnók befektetni birtokomba, nem azt hoznám ki belőle, a mit most, de kétszer, sőt háromszor annyit tudnék kiteremteni a. földből. Itt van a nagy stagnálás magyarázata. Magyarország az ő földjéből, merem mondani, kétszer annyit lenne képes termelni, ha kellő olcsóságéi tőkéje lenne a gazdának, a gazda intenzive lenne képes birtokát művelni ós meg tudná adni földjének mind ama kellékeket, a melyek szükségesek 24