Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-637

72- 037. országos! ülés 1901. jannár 17-én, csütörtökön. godhatik szilárd alapon, ha a szabadsági biztosítékok is kellőleg megóvatnak". Kétségtelen tehát az is, t. képviselőház, hogy a mit ennek az országnak 1848-ban -hagyományként ós örökségként átengedtek, azt, bár intézményeiben tovább fejlesztve, de nemes szellemében féntartva kell a nemzet számára biztosítani. És kétségtelen az is, hogy a legkiválóbb alkotmánybiztosítékok ebben az országban azok, a melyek az 1848-as törvényekben fen vannak számunkra tartva: a gyülekezési jog, az egyesületi jog és a személyes szabadság joga. (Úgy van! Úgy i\wnt a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Ezeket a jogokat sem kisebbíteni, sem csonkítani, sem megbénítani senkinek nem lehet és nem szabad, annál kevésbbé szabad ós lehet oly kormányzatnak, a mely a jog, törvény és igazság jelszavát irta zászlajára. Én ezzel a jelszóval már néhányszor foglalkoztam, de azt hiszem, helyesen magyarázom, ha. azt mondom, hogy a miniszterelnök úr, a mikor ezt a jeligét választotta, bizonyára nem a szorosabb értelemben vett igazságszolgáltatással szemben látta azt szükségesnek, mert ha van valamely állapot, a melyre a nemzet bizonyos megelégedéssel tekinthet, úgy ez a mi igazságszolgáltatási állapotunk volt még akkor is, a mikor közjogaink egyéb terein a zsarnoki sáfárkodás nagy rombolást vitt véghez. Ott, t. képviselőház, az igazságszolgáltatás terén, különösen mióta Magyarországon a közigazgatástól elválasztva jelenlegi birói szervezetünk megállapíttatott, igazán megelégedéssel mondhatjuk, a törvény előtti egyenlőségnek ós pártatlanságnak számos garancziáit leljük fel és megnyugvással tekinthetünk Magyarország igazságszolgáltatására. A midőn tehát a régi kormányzatot a t. miniszterelnök úr felváltotta, ott azzal szemben erre a jelszóra oly fíagráns módon szüksége nem volt. De mire értheti ő azt, hogy jog, törvény és igazság ? Értheti a közigazgatásra, értheti az állami élet egyéb terére, a hol a polgárokkal szemben jogokat és igazságot szolgáltatnak, tehát a közigazgatásra, tehát az állami élet egyéb terére, a hol az állampolgár a maga igazait és a maga jogait keresi. És, t. ház, ép ezen a téren kell most is sajnálattal tapasztalnom, hogy bár üdvös javulás egyikmásik esetben tapasztalható; de az semmiesetre sem olyan, hogy bennünket kielégíthetne és megnyugtathatna, és nem ad alapot a- t. miniszterelnök úrnak arra, hogy olyan szemrehányásokat tegyen, mint a milyeneket tett beszédében, azért, mert ón egyik-másik kérdést szóvá tettem; ón ezekre a szemrehányásokra, méltóztassék elhinni, nem szolgáltam rá. Mert, engedelmet kérek, - bár nálunk a 70-es években elválasztották a közigazgatást a jogszolgáltatástól,.mégis olyan megdöbbentő jelenség előtt állunk, hogy a miniszterek annyi kihágást hódítottak el maguknak, hogy ők a felett bíráskodjanak, hogy ma már azon kihágási esetek száma, a melyekben 1899-ben közigazgatási hatóságok Ítélkeztek, 382.000-et tesz ki, melyekre természetesen, minthogy majdnem minden esetet felvisznek egészen a harmadik fokig, legtöbbjében a miniszter adta rá a jogerőnek a pecsétjót, tehát úgyszólván 382.000 esetben gyakoroltatott, nem miniszteii igazságszolgáltatás, mert ennek a száma egy milliót is kitesz, hanem elitélés a miniszterek részéről az állampolgárokkal szemben. Ott vannak azután a közigazgatási kiutasítások, tehát birói ítélet nélkül alkalmazzák a kiutasítás rendszabályát. 2700 embert utasítottak ki innen oda, onnan ide, illetékességi helyére, a fővárosból a vidékre és megfordítva, öt évre, tiz évre, életfogytiglanra, közigazgatási úton. És e mellett azt látjuk, hogy kiutasítási ítéletet az összes magyarországi bíróságok csak két esetben mondtak Id, egy esetben a járásbíróság, egy esetben pedig a törvényszók mondta ki mellékbüntetésként, a törvény reája ruházván azt a jogot, hogy külföldinek elítélése esetében az elitéltet az országból kiutasíthatja. Több esetben a bíróságok nem éltek ebbeli jogukkal, mert hiszen rojapant súlyos következményekkel jár ennek a. rendszabálynak az alkalmazása; közigazgatási úton pedig, védelem nélkül, a hol a bíró, a védő ós a vádló egy személy, 2741 esetben mondták ki a kiutasítást, tehát nem mint preventív rendszabályt, hanem repressziv ítélet alakjában. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ily körülmények közt nem lehet lemondani a parlamenti ellenőrzési jog gyakorlásáról. Tartozom azonban a t. miniszterelnök úrnak azzal a kijelentéssel, hogy igaz, hogy az ő kormányzata alatt egy esztendőben majdnem ezerrel apadt a kiutasítottaknak a száma,, mert míg 1896-ban 3237, 1897-ben 3287, 1898ban 3674 volt; az ő kormányzata alatt egy évben már ezerrel kevesebb, mert csak 2741 volt. Ezen kijelentésemből is hathatja a t. miniszterelnök úr, hogy a mikor én felszólalok, ez a felszólalás sohasem az ő kormányzati tényei ellen irányúi, hanem a közállapotoknak bírálására. Mert a t. miniszterelnök úrnak nincs ám egészen igaza abban, ha azt méltóztatik mindig itt felhozni, hogy hiszen a jog, törvény és igazságnak elég tétetik, s azt mondja: »én hozzám senkisem fordul hiába, mert ott a mikor