Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-637

62 G37. országos ülés 1901. január 17 én, csütörtökön. protekczió kérdésével, például a patikajognak az osztogatásával ? Azt hiszem, épen ügy állunk most is, mint állottunk a gyűlöletes húsz esztendő alatt. Ismét azt mondom, hogy példával világosabb a dolog. Egy példát kell felhoznom. Hajdú-Böszörmény városában egy patika gazda nélkül maradt és a patikajog esedékessé vált. A képviselőtestületnek a joga, hogy határozzon abban, hogy a folyamodók közül az kinek adassék és felterjesztést e tekintetben Hajdú-Böszörmény városának nagy képviselőtestülete csaknem egyhangú határozattal ajánlotta a patikajog elnyerésére egyik igen nagy tekintélyű, oda való családnak a tagját, a kinek az apja valamikor képviselő is volt, a kinek családja elszegényedett, de mindegyik tagja tisztességes munkával ós becsületes szorgalommal keresi kenyerét. Feljött ide az ügy a törvényhatóság hozzájárulásával is ós itt valami formahibát kerestek és azt mondták, hogy még nem telt el a 12 óv azóta, hogy patikajogot kapott. (Mozgás a jobboldalon.) Gulner Gyula államtitkár: Két patikája van! (Zaj.) Marjay Péter: Nem tudom, hogy az államtitkár úr mit mond. (Felkiáltások jobb felöl: Két patikája van!) Széll Kálmán miniszterelnök: Csak tessék! Majd megmondom én! Marjay Péter: Mondom, hogy egy patikája volt, de a törvény azt mondja, hogy addig, a mig 12 óv el nem telt, nem kaphat másik jogot, hacsak figyelembe vehető körülmények nincsenek. Azt hiszem azonban, elég figyelembe vehető körülmény lett volna, hogy az a szegem?- patikus bebizonyította, hogy neki több adóssága van most, mint a mikor a patika-jogot nyerte, pedig nagyon szerényen ólt. Tizenkétezer forint adósságról hozott ide az ón szemem elé kötlevelet. Ettől eltekintve, ejtsük el ezt a dolgot, de ne távozzunk azért a hajdúböszörményi patika kérdésétől. Belenyugodott mindenki. Ismét tárgyalta a kérdést böszörményi képviselőtestület ós 37 szavazattal ajánlott egy odavaló születésű, most már teljesen patikátlan embert. Ennek tehát nem volt két patikája. Ezt ajánlották, de a másikra is esett hót szavazat. Es ki 37 szavazatot kapott, elejtetett idefenn ós odaadták a patikát Bernáthfalvy Bernátnak. Gulner Gyula államtitkár: A közigazgatási bizottság adta oda! Marjay Péter: Ez úgy hatott a másik szegény pályázóra, a ki 37 voksot kapott és teljes reménységgel várta a döntést, hogy idegrángatózásba esett ós belehalt. Azt kérdezem már most, hogy van-e rendszerváltozás itt a minisztériumban? Nem így volt-e ez ezelőtt is? Nincs semmiféle rendszerváltozás, de bár semmiféle téren nem tapasztaljuk a rendszerváltozást és a javulást, mégis csak úgy dőlnek a miniszter úrhoz az egyes szabadelvűpárti gyűlésekről az üdvözlő sürgönyök. Vájjon a belügyminiszter úr, mint önérzetes ember, üres óráiban nem teszi-e fel néha magának a kórdóst, hogy »ugyan mivel érdemlem ezt a rengeteg sok üdvözletet?* Nem érdemes^ azt feszegetni, hogy mivel érdemli meg ? Épen úgy nem érdemli meg, mint a hogy nem érdemelte meg egyik elődje sem. De azért a sürgönyök csak jönnek-j önnek a végtelenségig, mindaddig, mig a t. miniszterelnök úr azon a helyen lesz. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Addig tányérnyaló mindig lesz ? Marjay Péter: Nagy általánosságban ezekben kívántam igazolni azt az állítást, hogy ebben a limonádé-korszakban nincs semmiféle rendszerváltozás, semmiféle javulás. Ezek után nem állhatom meg, hogy rá ne térjek a pártom részéről Szinay Gyula által beterjesztett határozati javaslatra, (Halljuk! Halljak! a szélső baloldalon.) mely határozati javaslat a főispánok és miniszterek nyugdíjjogosultságának eltörlésére irányúi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tapasztaljuk azt, hogy fizetést, elismerést és anyagi jutalmat, kiváltkép nyugdíjat azon tisztviselő érdemel, a ki erre áldásteljes szolgálatával magát érdemessé tette. Már most mi az a főispán ? A törvény azt mondja, hogy a főispán a kormány rendeleteinek és a törvényeknek a végrehajtója. Hát hogy a főispánok valaha dolgoztak volna, akármilyen nagyító üveggel keresi is az ember, azt az alkalmat, meg azt a főispánt nem igen találja meg. Én nem látok egyebet, mint hogy a főispán elnököl a törvényhatósági üléseken, vadászatokat rendez, azután bankettezik és ott magát ünnepelteti, dicsérteti. De hogy a főispán, ha valamely nagyfontosságú ügyben egy küldöttség vagy község vagy bárki elment hozzá, hogy az az ügy hamarább, vagy kedvezőbb elintézést iryert volna, ezt nem tapasztaltam soha. Már pedig a főispán nemcsak a kormány rendeleteinek a végrehajtója tartoznék lenni, hanem abban a magas állásban a közönség szolgálatára is kellene állania. De épen az a baj, hogy minél magasabb az állás, annál inkább hiszik az emberek, hogy a nagyközönség van ő érettük és ők abban a magas állásban nem kötelesek egyébbel, mint gőgösen alátekinteni az alájuk rendelt közönségre. Minél nagyobb állást tölt