Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-636

686. országos ülés 1901. január lfi-án, szerdán. 51 összegig a fizetéskiegészítést minden vármegyében — a hol a javadalmazás alacsonyabb — feltétlenül keresztül kell vinni. Az osztó igazság egyenes arezulcsapása az, hogy ugyanazt a munkakört, a mit rendezettebb viszonyok, gazdagabb, tehát nyugodtabb nép között, og)

r teljesen azonos képesítéssel biró tisztviselő tölt be, másutt nehezebb helyzetben, veszélyesebb ponton felényi javadalmazásban részesítsük. Képtelenség, t. ház, jogi qualifikáczióval ellátott emberektől azt követelni, hogy — ha a becsület útján megmaradni akarnak — egyebet se tegyenek, mint egy egész életen át nyomorogjanak. És ép ezért, ha az állami élet erőforrásai megengedték azt, hogy azok, a kik ezt a hazát megvédeni vannak hivatva, a katonaság a megélhetésüket biztosító fizetésfelemelésben részesüljenek, akkor elengedhetlenfil kell anyagi eszközeinknek lenni arra a czélra is, hogy megkapják legalább a mindennapi kenyérre valót azok is, a kiknek a vállain a magyar nemzeti állani megteremtésének és fentartásának nehéz terhe nyugszik. T. ház ! Oly elengedhetlenűl szerény kívánsága ez a magyar közigazgatási karnak, a melynek teljesítése elől a magyar állam nem zárkózhatik el. Hiszen az abszolút korszakban, a Bach-rendszerben magasabb volt a járási hatóságoknál rendszeresített igazgató szolgabíró fizetése, mint az általam hivatkozott átlag; 30 éves alkotmányos koplalás után — mégha kortes érdemeit nem is nézik, a metyeket önöknek ós annak a rendszernek tettek, — megérdemli a magyar közigazgatási tisztviselői kar, hogy számára is biztosítsák a becsületes megélhetés feltételeit, és nekik is adjanak legalább annyit, a mennyit minden kadétiskolából kiszabadult ifjú hadnagj'ocskának minden szívfájdalom nélkül már tavaly megszavaztak. (Úgy van! .Úgy van ! a szélsőbalon.) És, t. ház, méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy ez a kérdés nemcsak sok száz . és száz családapának exisztencziális kérdése, hanem egyúttal nagyfontosságú, az állami élet mélyére ható kérdés, mert jó közigazgatást csak jó tisztviselői karral lehet megteremteni; ennek pedig elengedhetlen feltótele az, hogy a végrehajtó közegek erkölcsileg és anyagilag egyaránt függetlenek legyenek; e nélkül minden, a közigazgatás javítására czélzó törekvés valóságos sziszifusi munka, kárba veszett és czéltalan kísérletezés. (Úgy van! Igaz! a szélső halon.) Pedig, t. ház, kimondhatlanúl fontos, nagy nemzeti és állami érdek fűződik ahhoz, hogy végre-valahára megteremtsük egy jó adminisztráczió előfeltételeit. A népek boldogsága, megelégedettsége a, végrehajtó hatalom mikénti gyakorlásától függ ; egy megfelelő és életképes szervezet a közigazgatás terén a leghatalmasabb fegyver, a mely a polgárokat az állam tiszteletére ösztönzi; összeforrasztó eszköz, a mely a szóthúzó elemeket is féken tartani képes; ellenben egy ingadozó, nehézkes, a korrupczió és nepotizmus minden szálaival át meg átszőtt tisztviselői kar, a legbiztosabb út arra nézve, hogy az állami létet fentartó kapcsok meglazuljanak. Államokat megdöntött már, t. ház, nemcsak a külső ellenség, hanem a bürokratizmus is, és viszont van példa a történelemből untig elég, a midőn hódított tartományokat is nem a fegyverek éle, hanem a jó közigazgatás fűzött és tartott meg ;iz anyaországnak. A római impérium a maga megszámlálhatatlan, több világrészre eső provincziát sohasem a légiók és kohorszok fegyvereinek erejével akarta és tudta megtartani; nagyritkán és csak kivételes esetekben volt erre szükség, mert a hadseregek helyét pótolta a római államéletnek mesterien kifejlett, tökéletes organizmusa. így törtónt, hogy ott, a hol egyszer a római czivilizáczió gyökeret vert és ennek nyomában az igazságos kormányzat, a szigorú ellenőrzés éreztették magára a. hódított népre nézve is üdvös kihatásaikat: ott a rendezettel)!) viszonyok tudata, a végrehajtó hatalom részéről kifejtett tevékenység és az ezen alapuló biztonságérzete a legtöbb néptörzsre azt a hatást gyakorolta, hogy letette önként kezéből azt a fegyvert, a melylyel megtámadott függetlenségének biztosításáért küzdött, ós egy rövid deczennium rendszerint elég volt arra, hogy ne a szabadságra, hanem a romanus cívis tekintélyére vágyakozzék. És mindez az eredmény semmi másnak, csak a jó közigazgatásnak volt természetes következménye. Vagy, hogy egy egész közeli példát idézzünk. Sohasem történt volna meg Elszász ós Lotharingiának a német birodalomhoz való visszacsatolása oly könnyen, minden nagyobb rázkódtatás nélkül, az állampolgároknak úgyszólván hallgatólagos beleegyezésével, ha mindazt a vívmányt és jólétet, a mit ott a franczia uralom megteremtett, a német birodalmi kormányzat nem istápolta, nem fejlesztette volna és ha pusztán csak a szuronyok erejével, nem pedig a német kultúra hatalmával akarta volna hódításaikat megtartani. Mert a leghatalmasabb összeforrasztó kapocs, a. mely még a nemzeti érzéseket is le tudta nyűgözni, az ottani életnek olyan berendezése, a mely az állani minden egyes tagjában azt a tudatot költse fel, hogy őtet igazságosan, pártatlanul kormányozza és anyagi törekvéseikben önzetlenül támogatja a tényleges hatalom. 7*