Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-636

36 636. országos ülés 1901. januái* 16-án, szerdán. ellenőrzését, (ügy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Azonkívül, t. ház, nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok takarékpénztár, különösen a vidékiek, nagyon csekély alaptőkével rendelkeznek és még azonkívül merész is nagy koczkázattal járó vállalatokba is bocsátkoznak, a mi pedig nagyban veszélyezteti az árváknak ott elhelyezett pénzét és vagyonát. így az árvapénzek biztosítva egyáltalában nincsenek, ós én valóban csodálkozom azon, hogy ez a körülmény elkerülte eddig a t. kormány figyelmét, csodálkozom pedig annyival inkább, mivel ón magam is erre nézve már a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával két izben hívtam fel a t. kormány figyelmét. Pedig lehetne ezen a bajon segíteni. (Úgy van ! Úgy van! a szélsőbalon.) és pedig nagyon könnyen. (Halljuk! Halljuk.') Hiszen, t. ház, itt van az országos központi hitelszövetkezet, ez a kormánynak a felügyelete alatt áll, a kormány alapíttatott és ennek kezelése mintaszerű. Nem volna-e tehát, t. ház, sokkal jobb, ha a kormány elrendelné, hogy a takarékpénztáraknál veszélyben forgó árvapénzek, a mely takarékpénztárak a kormány felügyeletét nélkülözik, az országos központi hitelszövetkezetnél helyeztetnének ^ el, a mely a kormány felügyelete alatt áll. Ennem mondom, hogy minden takarékpénztárnál elhelyezett árvapénz egyszerre rohamosan mondassák fel, hiszen természetes, hogy az nagy bajba hozná a takarékpénztárakat, hanem igenis mindenesetre el kellene ezt rendelni ós az árvapénzeket nem egyszerre, hirtelen, hanem sukczeszive kellene kivétetni a takarékpénztárakból és a hitelszövetkezeteknél elhelyezni. Ezáltal kettős czél éretnék el. Az egyik az volna, hogy az árvavagyon biztosíttatnék, a második pedig, tekintetbe véve azt, hogy a takarékpénztárak nyerészkedésre alapított, nagy osztalékra dolgozó rószvónytái 'sasagok, a melyek az árváknak a betétektől csekély kamatot fizetnek, az összegeket azonban nagy, gyakran uzsorakamatra kölcsönzik ki, mivel a hitelszövetkezetek nincsenek nyerészkedésre alapítva az árvapénzektől nagyobb kamatokat fizethetnének egyrészről, másrészről pedig olcsóbb kölcsönöket adhatnának, a mi a vidék szükségletén segíthetne. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagy hiba volna azonban az árvapénzeket állami papírokba vagy záloglevelekbe fektetni, először azért, mert az állam papírjai, még koronajáradékunk is, nagy fluktuáczióknak vannak kitéve. Épen így áll a dolog a záloglevelekkel is. Hiszen tudjuk, hogy a mi koronajáradékunk, a mely néhány évvel ezelőtt még parin, sőt valamivel a pari fölött állt, leszállott 90-re. Épen így A^agyunk a földhitelintézeti záloglevelekkel is. Ha tehát az árvavagyon ezekbe a kötvényekbe helyeztetnék el, az is nagy fluktuáczióknak volna kitéve, az árva vagyont pedig árhullámzásnak kitenni nem szabad. Ezenfelül azzal, ha az árvavagyont záloglevelekbe vagy állampapírokba fektetnék be, a vidék hitelszükséglete is nagy rövidséget és csorbulást szenvedne, pedig a vidék ezekre az árvapénzekre hitel dolgában nagyon rá van szorulva. Ezeket tehát a vidéktől elvonni annál kevésbbé lehet, mert nagyon jól tudjuk, hogy különösen a vidék hitelviszonyai milyen nyomorúságosak. Hiszen a kisebb gazda, a kisebb birtokos, az iparos, ha kölcsönre szorul, hiába jön fel ide Budapestre a nagy pénzintézetekhez kölcsönért. Neki csak két hitelforrás áll rendelkezésére : á vidéki takarékpénztárakban ós a hitelszövetkezetekben. Ámde a mi hitelszövetkezeteink kezdenek ugyan fejlődni, hanem még távolról sincsenek annyira, hogy a vidék hitelszükségletének eleget tehetnének, így tehát a vidéki nép a vidéki takarékpénztárakra van szorulva. Ezek pedig, mint előbb is mondottam, nyerészkedésre, nagy osztalékra dolgozó részvénytársaságok, a melyek a betétek után keveset adnak, a kölcsönöktől pedig horribilis kamatot vesznek. De ha a hitelszövetkezet az által, hogy a takarékpénztárakban elhelyezett áx'vavagyon egy részét megkapja, nagyobb akcziót fejthet ki, akkor a hitelviszonyok, különösen a vidéken, lényegesen javulnának is. E fontos körülmónjd különösen ajánlom a t. miniszterelnök úrnak, mint belügyminiszternek szíves figyelmébe. E fontos tárcza keretéhez tartozik az egészségügy is. Még Széchenyi mondotta a 20-as, 30-as években, hogy mi magyarok oly kevesen vagyunk, hogy

7 még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. S valóban, ha egészsógügAámket már akkor kellőleg rendeztük volna, most a magyar nem kis nép, hanem nagy ós hatalmas nemzet volna. A közegészségügy rendezése mindenesetre kell, hogy legfontosabb feladatunkat képezze. Ezt okvetlenül rendezni kell. Nag}

7 bajjal és nehézséggel jár ez, a mit nem is lehet rohamosan tenni, de legalább fokozatosan el kell a rendezést kezdeni, mert az úgy, a hogy van, tovább nem maradhat. Hiszen köztudomású, mily nagy Magyarországon a halandóság, különösen a gyermekhalandóság. Nagyon sok bajban laborál közegészségügyünk. Nagy baj és nagy hiba, hogy kellő számú orvosokkal ellátva sem vagyunk, és hogy ezek nagy része rendkívül rosszul van fizetve. Erre is épúgy ki kellene a kormánynak figyelmét terjesztenie, mint a gyógyszertári ügyre.