Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-642

64S. országos ülés 1901. január 23-án, szerdán. 209 mok intézményei és a mi intézményeink kö­zött fennáll. Fontos ez a kérdés közgazdasági szem­pontból is. Hiszen azoknak legnagyobb része, kik most futnak ós teljes tétlenségükben csak veszélyeztetik a, társadalmat, munkával, a mi rnár maga is a gyógykezeléshez tartozik, ha­szonnal lehetne foglalkoztatható, úgy, hogy saját ellátásuknak legalább 50°/o-át maguk kereshetnék meg. Fontos ez a, kérdés a tudomány szempont­jából is. Kérdem: lehetséges-e ilyen viszonyok között, hogy a magyar orvosi karban megfelelő számban teljesen képzett psychiaterek legye­nek ? Nagyon fontos dolog a,z, hogy az orvo­sok legnagyobb része lehetőleg a psychiatriában jártas legyen, merfc az elmebetegek ilyen nagy száma, mellett nagyon kívánatos, hogy már a háziorvos idejekorán ismerje fel, hogy elme­beteggel van dolga és még alkalmas időben küldje az illetőt megfelelő kezelés a,lá, mikor gyógyulás több remónynyel lehetséges. Nagyon fontos dolog tehát, hogy az orvosi karban meg­felelő szánni képzett psychiater legyen, mit csak kellő számú állami intézet felállítása ered­ményezhet. Hogy milyen fontos az ápolás kérdése, erre is rátérek, mielőtt még az intézetekről szólanék. (Halljuh! Halljuk!) Főleg vidéki elme­betegintézetekben látjuk, hogy nincs rendezve ez az ügy; nincs gondoskodva az ápoló sze­mélyzetnek sem nyugdíjáról, sem olyan meg­élhetéséről, hogy oly egyén vállalkozhatnék erre - a pályára, a ki humanisztikus érzésével hasznára legyen a betegnek, ós valósággal ápolja, ne kínozza a beteget. Hiszen egy kö­tetet lehetne összeírni azokról, a mik ápolási szempontból kifogás alá esnek. Épen azért nagyon fontos, hogy az elmebeteg-ügy keze­lésénél az ápolás kérdése ugyanis az ápoló­kérdés is az intézmények oly fejlesztésével legyen megoldható, a, mely egyedül felel meg ezen sajnálatos állapot szanálásának. De néz­zük, mi történik azokkal, kiket ápolásra haza küldenek a községbe a gyógyintézetből, — a mi az új beteg'ápolási törvény mellett igen könnyen és gyorsan megtörténhetik, ha az illető egyénnek illetőségi helye ismeretes, — hogyha például az a paralitikus az illető köz­ségbe érkezik, őt senki be nem fogadja; ott lézeng, ténfereg az a szegény beteg ember, ós senki házába nem veszi. (Mozgás bal fel öl.) Váj­jon nem lenne-e kívánatos és szükséges, hogy ez állapotok egy szabályrendelettel korrigál­tassanak"? Vájjon nem lenne-e üdvös dolog, egy alkalmas füzetben kitanítani a községeket, hogy mikópen kell bánni azzal az elmebeteg­gel, a ki nem közveszélyes, s a ki azért kiil­KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXII. KÖTET. detett haza, mert az intézetben sokkal sürgő­sebb eseteknek kell helyt adni. Nem volna-e kívánatos, hogy a t. miniszterelnök úr ezt az ismertető füzetet illető osztályában mielőbb elkészíttetné, hogy hogyan kell bánni a gon­dozásra haza bocsátott szerencsétlen beteggel, ós micsoda kötelezettséget kell e tekintetben a községnek magára, vállalnia. De igen fontos lenne, t. ház, ós nagyon kérem az igen tisz­telt miniszterelnök urat, hogy az elmebeteg­ügy megoldhatása czóljábó] legyen kegyes egy országos elmeügyi tanácsot kreálni. A psychia­tereknek országos kongresszusán is kimonda­tott, hogy ez egy igen fontos követelmény az elmeügy helyes irányba terelése ós fejlesz­tése szempontjából, mert ezt úgy bürószerűen elintézni lehetetlenség. Úgyszintén nagyon ké­rem az igen tisztelt miniszterelnök urat. legyen szives az alkoholizmusra vonatkozólag is in­tézkedéseket tenni, minthogy sajnosán tapasz­talják épen a psyohiaterek, ős tanúskodnak róla a gyógyintézetek, hogy az elmebetegek jórészét az iszákosok teszik. Ez egy nagyon rohamosan terjedő veszélyt rejt magában, a melyet tisztán kormányzati tényekkel nem is lehet eligazítni; itt , szoeziális téren is erős munkát kell végezni, ós' minthogy a, kormány­intézkedéseknek a szoeziális intézkedésekké] összhangban kell lenniök, azért igen kérem az igen tisztelt miniszterelnök urat, legyen szives e kérdést ankét tárgyává tenni. Nagyon fontos és felette sürgős, t. ház az a kérdés, mikép lehet az iszákosságnak csak részben is gátat venni, ós útját állani, és nemcsak elmeügyi szempontból bír ez óriási fontossággal, hanem a családi, a társadalmi élet szempontjából is óriási horderővel bír. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Most pedig arra akarok rátérni, hogy arra az irányra, a me­lyet jóakarattal inaugurált a közegészségügyi osztály, hogy tudniillik a,z elmebetegeknek nagyobb számát el tudja helyezni, felhívjam az igen tisztelt miniszterelnök úr ügyeimét. Tudjuk azt, hogy a miniszterelnök úr­nak még az ötödik elődje Teleki elhatá­rozta, hogy- egy ezer ágygyal bíró elme­gyógyintézetet állít fel. Ez a mai napig fel­állítva nem lett. Midőn a, betegápolási törvény meg lett hozva, belátta a kormány, hogy itt csinálni kell valamit és itt egy igen furfangos utat választott, a melylyel tulaj donképen a pénzügyminisztert akarta kijátszani és bár igaz, hogy a pénzügyminisztert ki is játszotta, de azért az ügyön nem segített semmit. Meg­mondom, hogy mi történt. Minthogy a kívá­nalom ós követelés nagy volt, hogy el lehes­sen helyezni az elmebetegeket, a kormány rá­bírta a törvényhatóságokat, hogy a közkór ­27

Next

/
Thumbnails
Contents