Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-642

206 643. országos ülés 1901. január 23-án, szerdán. gyűlésnek ajtaján, hogy igenis ez a kérdés sürgős, nagyon sürgős, ennek megoldása halasztást nem tűr. A mi első sorban ebben az irányban mint orvoslás történhetik, az az, hogy a közegészségügy és az orvosügy ideje korán kiragadtassék — a mint tegnap Pap Samu képviselőtársam is jelezte — a közigazgatás rendezésének egész keretéből és mint nagyon sürgősen reformálandó, mai állásában a nemzet életerejét megtámadó hiányos intézmény mielőbb javíttassák ós az államosítás a közegészségügy terén a többitől mielőbb kiszakítva megtörténjék. E téren elismeréssel adózom a t. miniszterelnök úrnak, mert tudomásom van róla, hogy az országos közegészségügyi tanács is részben már készen van javaslatával, és hogy e tekintetben a minisztériumban is a munka folyik. S ha ezt az ügyet a miniszterelnök úr gyorsan és czólszerűen megoldja, mindenesetre óriási hálára fogja lekötelezni nemcsak az orvosokat, hanem magát a haza szenvedő polgárait, ós a közegészségügynek minden tekintetben igen nagy szolgálatokat tesz. Mert hiszen nem lehet azzal elütni ezt a kérdést, hogy hommn vegyünk orvost, és nem tehetünk róla, hogy annyi körben nincs orvos. Sajnos, még rosszabbodás is mutatkozik az orvosi körök be nem töltésében, ugyanis 1898-ban 150 orvosi kör volt üres, míg 1899-ben már 167 körnek nem volt orvosa, mi 2291 községet számlál, így az ország községei 18°/o-ának nincs orvosa. Ezeket a számokat én mind a t. miniszterelnök úráltal rendelkezésünkre bocsátott statisztikából vettem ki, ós ezek minden esetre nagyon szomorú adatok, a mefyek legnagyobb részben nem tolhatók az orvoshiányra, hanem arra. hogy ezek a körök többnyire olyanok, hogy ott lehetetlen egy intelligens embernek megélnie, mert hisz alig tudja felvinni az évi jövedelmét 800 forintra. Már pedig, hogj~ kívánható az, hogy oda menjen egy intelligens, egy diplomás ember, és naphosszat kocsikázzék, a míg évente azt a 800 forintot megkeresi? Épen abban találom én a, nagy mulasztást, hogy — nem a miniszterelnök úr alatt, de már elődei alatt — lehetséges volt az, hogy ennyi kör orvos nélkül maradjon. Pedig biztosítom a miniszterelnök urat, hogy ezeket a, köröket egy hét alatt képes volnék mind orvossal betölteni, csak tessék kimondani, hogy nem tűrheti azt, hogy legyen az országnak száz és százezer lakost számláló vidéke, a hol nincs orvos. Ha megköveteljük azt, hogy ne legji-en egy község, a mely állategészségügyi járvány szempontjából felügyelet nélkül maradjon, — a mint örömmel konstatálom, hogy ez tényleg így van, és ezt érdemül hozom fel — akkor lehetetlennek tartom, hogy a kormányfő, vagy a, korináiry nyugodtan hajthassa le fejét akkor, mikor ennyi kör ós így ezrekre menő község nem részesül orvosi segítségben. Pedig csak tessék ezeken a helyeken, a hol az orvos nem képes megélni, fix fizetéssel hozzájárulni az orvosok dotácziójának emeléséhez, (Helyeslés halfelöl.) és én biztosítom a miniszterelnök urat, hogy a városokból azonnal egész raja az orvosoknak fog a vidékre menni ez állások betöltésére, sőt még versenygést fognak kifejteni ezen állások elnyerhetóseórt. Hiszen jól tudjuk, hogy Budapesten nem száz, hanem több mint 200 orvos van, a ki úgy szólván csak éldegél, de sem hogy künn a vidéken nyomorogjon azon viszonyok között, a melyeket ott talál, inkább a fővárosban tűri a nyomorúságot és itt vár. Minthogy pedig tényleg úgy áll a dolog, hogy ezeket a köröket belehet tölteni, tessék az államnak kötelességét teljesíteni, mert hiszen csak kötelességét teljesít akkkor, midőn százezrekre menő lakosokat számláló vidéket nem hagy szabadon kitéve járványnak, fertőző betegségeknek, hanem azokra a helyekre mentő kezeket küld, a kik a polgárok ezreit menthetnék meg a, hazának. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) T. ház! Csodálatos dolog, hogy a közegészségügy megjavítását ez ideig mivel oldották meg: egy csomó rendelettel. A rendeleteknek egész halmaza érkezett a hivatalos orvosokhoz. Hiszen magam tudom, hosszá tiszti főorvosi tevékenységein alatt, hogy alig tudtam kikeveredni a statisztikai adatok összeállításából és beküldéséből. A rubrikázás volt tulajdonképen a védekezés a fertőző és ragályos kórok ellen. Már pedig a közegészségügyet sem rubrikával, sem statisztikával, sem kormányrendeletekkel megoldani nem lehet. Oda először is pénz kell, másodszor is pénz kell és harmadszor is pénz kell. És mégis csodálatos dolog, t. ház. hogyha végig nézünk az elmúlt évtizedeken, hogy azt látjuk, hogy a közegészségügyi kiadásokra a kormány a legkevesebbet áldozta, úgy, hogy például a színházak, anyakönyvvezetós stb. más intézmények kiadásai aránylag fölözték mindig azt, a mi a közegészségügyre lett szánva. Mindig azt halljuk, hogy nincs pénz, pedig ha valamire kell, ligy a közegészségügy az, a hol a legbőkezűbb áldozatoktól sem szabad visszariadni, de ón nem is tudok sem a múltban, sem képviselőségein idejéből esetet, hogy a képviselőház, ha a kormány a közegészségügyre kért valamit, ezt az összeget meg ne szavazta volna. Szóval, pénz nélkül, t. kép-