Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-635

635. országos ülés 1901. január 15-ón, kedden, ^3 fegyelmi ügyeit, stb. mind összhangba kell hozni, ós ez sok időt kivan. • azért hát csak várjunk, ós míg erre várunk, ne tegyünk semmi részleges orvoslást, parcziális revíziót. Hyenformán engedjük a nemzet testén tovább élni ezt a rákfenét, a mely gyógyíttatlanúl, kimetszetlenűl maradván, végre feldúlja magát az organizmust. Ha pedig arról van szó, hogy milyen is akar hát az a, generális kúra lenni, akkor megint találkozunk egy kitéréssel: azzal, hogy épen a reform érdekében nem volna kívánatos a reform alaptételeit idő előtt taglalni. A resultatum az, hogy marad minden a régiben. Van egy jó régi magyar szó a régi vármegyéről, hogy tudniillik azt el lehet tartam üres biztatással is. Bocsánatot kérek, a mai közéletet nem lehet ilyen biztatással eltartani! S még ha az a biztatás százados nemzeti tradicziónk valamely gondolatának megfelelő lenne! De mivel biztatnak minduntalan? Egy üres jelszóval : államosítsuk. Ugyan kérem szeretettel, nem az e a mi bajaink legnagyobb részének ma is a forrása, hogy máris nyakig államosítva vagyunk? Hiszen eltekintve attól, hogy rígyszólván minden intézményünk államosítva van, hol találunk mi magában a legszorosabban vett közigazgatásban egy autonómikus élő jogot? A községekben, városokban, vármegyékben, a tisztviselők választása nem puszta fikczió-e? Nem az-e. a mikor azt mondják, hogy válaszsz, de csak azt az egyet választhatod, a kit én'akarok? Mert ma ez a szabad választás. És vájjon az állásoknak jó nagy része, még pedig tekintélyes állások, mint főorvos, számvevő, kapitány stb. nincs-e ma is a kinevezés jogkörébe bevonva és pedig nem is a király, nem is a miniszternek jogkörébe, hanem a főispán kinevezési jogkörébe? T. képviselőház! Mi, a kik ezen az oldalon a tiszta magyarság zömét képviseljük, (Tetszés a szélső baloldalon.) mi, és ez a tözsgyökeres magyarság, sohasem fogjuk az államosítási rendszernek behozatalát elfogadni, Isten segedelmével megengedni sem. (Úgy vau! a szélső baloldalon.) Nem fogadjuk el nemcsak azért, mert ez elszoktatná a nemzetet a közügyeknek szolgálatában a közügyek hánt való érdeklődésétől ós attól, hogy a maga ügyében a saját felfogása szerint járjon el, a saját fejével gondolkozzék, ez pedig a közszellemnek, a közéletnek halálát jelentené. Mert azt mondani, hogy akkópen államosítsunk, hogy e mellett a most fojtogatott önkormányzatot is életrekeltjük, ez az ón felfogásom szerint nem egyéb, mint csillogó frázis, képtelenség, fából vaskarika. És nemcsak azért nem járulunk az államosítás eszméjéhez, mert azt látjuk, hogy Európaszerte a modernközigazgatásbanaz irány az önkormányzat felé tör, de azért sem, mert a mi sajátságos politikai viszonyainknál fogva nincsen erőnk arra, hogy a végrehajtó hatalmat a nemzeti akarat kizárólagos uralma alá helyezzük. (Úgy vau! a szélső baloldalait.) Mai szituácziónk mellett nem volna szerintem nagyobb könnyelműség, mint alkotmányos garancziáinknak azt a védbástyáját, az önkormányzatot, a mely szerintem erősebb garanczia a mi mai parlamentarizmusunknál is, magunk alatt romlka dönteni. Sok kívánni valót hagy fenn kétségen kivűl a közigazgatás, a melyet azonban én egyáltalában nem nevezek ázsiainak: nagyon sok gyengéjét tudnám én, a. ki közel húsz évig álltam szolgálatában, felsorolni; de jó lélekkel mondhatom, hogy ezeknek a gyengéknek legalább is kilenczven százaléka arra vezethető vissza, hogy az önkormányzat a' községeknek, a városoknak, a vármegyéknek kezéből kiesikartatott. Kicsikartatott nem a közjó érdekében, hanem — oda térek idssza, — párturalmi érdekekből. A tiszta önkormányzatot kell tehát a maga élő teljességében visszaállítani. A közigazgatást a pártszolgálat nyűge alól kell feloldani, az egyéni ós a közszabadságot a hatalmi önkénytől hatékonyan megoltalmazni, az egyéni és a közszabadsági jogokat a végrehajtó hatalommal szemben bírói oltalom alá helyezni, szóval a jogrendet az egész vonalon uralkodóvá tenni. De nem szabad megfeledkezni ama bőven fennálló diskreczionális jogoknak, helyesebben szólva, visszaéléseknek letöréséről sem, szóval az önkormányzat épségének helyreállítása mellett azokat a fattyúhajtásokat, a melyeket nem az önkormányzat fája, hanem az a posvány nevelt meg, a melybe ezt a fát átültették, kell kíméletlen és erős kézzel lemetszeni. És ezek legnagyobb részének eléréséhez nem szükséges nagyobb számú kodifikáczionális munkára vállalkozni. Ezek imgyrészét erélyes kormányzati intézkedésekkel is meg lehet csinálni, és ha csak ennyit teszünk is a magyar közigazgatás kodifikácziója érdekében, már nagyon sokat tettünk. A mi azután magának a közigazgatási jognak szerves rendezését illeti, én is beismerem, hogy az csak nagy és értékes munkának lehet a gyümölcse. De hiszen évtizedek óta forog fenn ez a kérdés, ós én kérdem, hogy mitől nem ért rá a belügyi kormányzat arra, hogy ezzel foglalkozzék, hogy a. kodifikáczionális munkálatokat előkészítse, ós vájjon mikor jutunk el odáig, hogy, a midőn ilyen általános érdekű, az egyént, a családot műiden lépésénél érintő, annak mindennapi életével, minden lépésével összefüggő kérdések