Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-617

617. országos ülés 1900. aoyamber 23 án, pénteken. 47 hozzá, a csatornázáshoz ? Erre három mód kínálkozik : vagy az érdekeltek társulatára bizható egészen az építkezés, vagy a kormány építi állami költségen a csatornákat, vagy pedig azt a középutat választjuk, a melyet a javaslat proponál. Az egész világon azt látjuk, hogy az öntöző-csatornák rendkívül kevés jövedelmet hoznak a befektetett tőke után. Olaszországban a legszebb eredményeket felmutató csatornák, mint Piemontben a Cavour- és Lombardiában a Casale csatorna, veszteségekkel dolgoznak s az előbbi csatorna - társaság meg is bukott volna, ha az olasz kormány magára nemválalta volna a befektetett tőke kamatainak fizetését, a mi egyértelmű azzal, mint ha az állam maga építette volna ki a csatornát. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Spanyolországban az Urgel-csatorna, melynek kiépítése 28 millió frankba került, csak 2°/o-kot, az arragoniai csatorna, melynek költsége 25 millió frank volt, csak egy éa fél pro millót jövedelmez, a Delahora-csatorna ós a Monte-Águador-csatorna még épen semmit sem jövedelmeznek. Ilyen példák mellett nem lehet kilátás arra, hogy Magyarországon magántőkéből csatornák épülhessenek. Csak is Indiában vannak biztató példák, mert ott van olyan csatorna is, mely szépen jövedelmez; a felső-gangesi csatorna például most már 7%-kot jövedelmez, de 14 évig kellett várni az érdekelteknek, a míg 4 százalékot jövedelmezett; már pedig magántőkének 14 évig várni a jövedelemre oly tőke szegény országban, mint Magyarország, legalább is nehéz. Nem folytatom a példák idézését, t. ház, mert az eddigiek is elégé bizonyítják, hogy olyan országokban is, a hol a vállalkozási szellem nagy, a hol tőkebősóg van, igen nehéz tőkét szerezni arra, hogy olyan öntözési csatornák építtessenek, melyeknek használata a befizetett tőkét javadalmazni vagy nem képes, vagy pedig csak oly bosszú idő múlva képes, hogy azt a tőkeadók megvárni nem képesek. T. ház! Mindnyájan tudjuk, hogy Magyarországon tőkebőség egyáltalában nincsen; azt is jól tudjuk, hogy vállalkozási szellem, s a társulási szellem nincsen kifejlődve, úgy, hogy nem sok jót várhatunk attól, ha a társadalom kezdeményezésére bizzuk az öntöző-csatornák kiépítését. Igaz, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy bizonyos hozzájárulást kontemplál a kormány részéről, de ez a hozzájárulás olyan csekély, hogy csak egy csepp viz a tengerbe s ahhoz képest, hogy milyen óriási nagy érdekek forognak koczkán, ezt az állami hozzájárulást oly elenyésző kicsinynek kell tekintenünk, hogy ez nem képes a magánvállalkozást a jövedelem hiányáért kárpótolni. De a nagy nehézség, a melyet ebben a törvényjavaslatban látok, főképen abban rejlik, a mit Papp Elek ós Komjáthy Béla t. barátaim a párt nevében már elmondottak, hogy tudniillik ámbár világosan kifejezést nyer a nagyon tisztelt miniszter úrnak az a szándóka, hogy ne legyen kötelezővé téve senkinek a társulat kötelékébe belépni, ezt a szándókát a miniszter úr még sem képes elérni, sőt annyira nem képes, hogy bár az 5. §-ban kimondja, hogy nem kötelező a belépés, a 14. §-ban még is kötelezővé teszi a belépését a társulattá alakulandó érdekeltségbe s a vízjogi törvény 131. §-nak alapjára fekteti ezt a kötelezettséget, a mi, megvallom, engem nem nyugtat meg, mert a magyar gazdaközönsóg olyan végtelen sokat szenvedett már az ármentesítósi konzorcziumok következtében, (Úgy van! Úgy van! Helyeslés a szélső hatol talon) hogy igen sok helyen rémülettel fogják majd ezt a törvényjavaslatot fogadni, annál inkább, mert úgy is nagy különbség van a két dolog között, mert ha valaki az ármentesítésben nem akarna is részt venni, a létesített •ármentesítóssel az ő földbirtoka még is megmenthető a vizáradásoktól. Az öntöző-csatornázásnál ellenkezőleg áll a dolog, a mennyiben az. a ki nem öntöz, nem részesül az öntöző-csatornának a, jótéteményeiben, de azért mégis köteles bizonyos körülményekben beállani az öntöző konzoreziumba. Nem tudom belátni, hogy miért kell e kényszert alkalmazni, lehetne exproppriáczió útján a csatornákat olyan földeken is keresztülvinni, a mely földeknek tulajdonosai nem járulnak hozzá, a konzorcziumhoz. Arról pedig, hogy a szubmersziót, tehát a mindenkinek használó öntözést vigyük keresztül Magyarországon, le kell mondanunk, mert elég vizzel nem rendelkezünk. (Helyeslés a szélső baloldalon ) Határozottan a mellett voltam mindig és vagyok most is, hogy ha van ügy, a melyet, az államnak kellene a kezébe venni, úgy az öntöző-csatornák kiépítésének az ügye ez. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mert az állam az egyedüli érdekelt, a mely be tudja várni azt a hosszú időt, a mely minden országban eltelik azon időpont között, a midőn a csatornák ki lettek építve és a között, a midőn az érdekeltség csakugyan elkezdte a vizet használni. Továbbá az állam az egyedüli érdekelt, a mely ki birja állani azt, hogy más hasznot a, befektetett tőke ne hozzon, mint az átalános közvagyonosodásnak növekedését és ennek folytán azt, hogy az adózó ós adóztatható anyag növekedjék. Végre ott van az a fontos körülmény, a melyet Papp