Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-632

414 082. ursa&gos ülés 1900. deczemtoer 17-én, hétfőn, ban kamatozót, a mennyi törlesztóses adósságok törlesztésére szükséges volt. És ez így ment évről évre. A szükséglet egyszerűen ily alakban be volt állítva a költségvetési előirányzatba minden külön törvényhozási felhatalmazás nélkül, ós a különbség csak az volt, hogy míg akkor rentót bocsátottmik ki arra, hogy a defiezitet fedezzük, ma rentót bocsátunk ki, hogy gyümölcsöző beruházásokat csináljunk. Azt hiszem, t. képviselőház, ezekben megteleltem arra, hogy miért kéri a kormány a költségelőirányzat keretében ezt a felhatalmazást, hog3^ miért van szükség erre az összegre, ós most már áttérhetek t. képviselőtársam egy másik kifogására, a mely vonatkozik a függő államadósságok körében jelentkező állami pénztári jegyek kérdésére. Azt mondja t. képviselőtársain, hogy az állami pénztári jegyek kibocsátására a kormánynak nincs felhatalmazása, ós felveti a kérdést, hogy ki tudja megmondani, hogy mi jogon bocsát ki a pénzügyminiszter pénztári jegyeket. A t. képviselő úr többször foglalkozván ezzel a kérdéssel, van tudomásom róla, hogy ő ezt a jogalapot visszavezeti az 1868: L. törvényczikkre, vagyis első rendszeres költségvetési törvényünkre, a melynek, ha nem csalódom, 4. §-ában az van mondva, hogy miután a bevételek ós kiadások közt ennyi ós ennyi hiány mutatkozik, felhatalmaztatik a, kormány, hogy ezen hiány fedezésére kamatozó állami pénztári jegyeket bocsásson ki azon összeg erejéig, a mennyit az államnak jogilletóki követelései kitesznek. Ez így volt 1868ban ós ismételtetett egy pár éven keresztül, az tudniillik, hogy expressis verbis külön szakaszban nyert a kormány felhatalmazást ezen pénztári jegyek kibocsátására. De már későbbi években, 1868. után mindjárt, a szerint, a milyen nagy volt a defiezit, nemcsak ez az egy forrás lett kijelölve fedezet gyanánt, de sok más egyéb dolog is; például felhatalmaztatott a kormány ingatlan állami vagyon eladására, más függő kölcsönök felvételére, egyszóval a körülményekhez képest, hol ez az egy, hol más eszközök is rendeltettek el, hogy fedezet gyanánt használtassanak fel a defiezit elenyésztésére. 1875-ben már nem találkozunk ezzel az expressis verbis adott felhatalmazással, de csalódnék az. a ki azt hinné, hogy azért az állami pénztári jegyek nem szerepeltek a költségvetésben; csak a külön adott felhatalmazás szűnt meg. de az állami pénztári jegyek szükséglete akkor is, azontúl is, minden esztendőben be volt állítva a költségvetésbe ós szerepelt huszonöt év óta folytonosan mind e mai napig. És igen természetesen, szerepel is. mert annak' jogalapját a mindenkori évi költségvetési törvény képezi, melyben a kormány ezen manipuláczióra felhatalmazást nyer ós megkapja a fedezetet ezen kiadás fedezésére. Nem szükséges tehát visszamenni a jogalap keresésénél 1868-ig, megvan ez a jogalap minden esztendőben, és huszonöt költségvetési törvény elég jogalapot nyújt arra, hogy elfogadjuk azt, hogy a törvényhozás nincs kötelezve részletesen megindokolni, hogy miért adja ezt a felhatalmazást, elég az, ha be van illesztve a költségvetési törvénybe, hogy felhatalmaztatik a kormány a pénztári utalványok szükségletének fedezésére ilyen vagy olyan összeget felhasz-nálni. Huszonöt évnek gyakorlata és huszonöt költségvetési törvény szól mellettünk ós ezen bizonyíték okkal szemben azt hiszem, hogy ha titkos szavazásra méltóztatnék bocsátani még saját pártfelei közt is azt a kérdést, hogy vájjon van-e törvényes alapja ezen kibocsátásnak vagy nincs, mindenesetre egyedül maradna, t. képviselőtársain ezen véleményével. Ámde azt mondja a t. képviselő úr, hogy a kormány nem tartja be itten a törvényben megadott határokat,^ós hogy minden esztendőben 30 millióra is felmegy ez a pénztári jegyforgalom. Ez, t. képviselőház, tévedésen alapszik. A pénztári jegyek lejárata féléves, félévenként járnak le és megujítandók, és miután ez a lejárati idő nem esik össze minden partié pénztári jegynél az év első napjával, hanem különböző időben járnak le a pénztári jegyek, azok bevonatnak ós ujakkal helyettesíttetnek. Az egész forgalom, az átvitel a múlt évről, a hozzájáruló új kibocsátás ós a bevonás képezvén a forgalmat, természetesen nagyobb összegek mutatkoznak; de a döntő az, hogy az óv elején ós végén mennyit tesz az összeg, mert ez az álladóknak valódi kimutatása. Itt meg fogja találni t. képviselőtársam, hogy ez sohasem haladja meg a törvényben meghatározott összeget, sőt ezidőszerint 7—8 millió között mozog, holott a törvény szerint 13 millióra van felhatalmazása. Egyébiránt, a ki érdeklődik ezen ügy iránt, az a hivatalos lapban minden hónapban megkapja a hivatalos kimutatást ezen pénztári jegyforgalomról és ebből meggyőződhetik, hogy ez az álladók, az állandó stockja, hogy így fejezzem ki magamat, nem több, mint 7—8 millió. Ámde azt is mondja a t. képviselő úr, hogy a magyar államnak nincs is szüksége ezen pénztári jegyekre, ós ezért nem kellene ezeket forgalomba hozni. Azonban az a körülmény, hogy ez idő szerint pénztári készletünk álladóka elég kedvező, még nem bizonyítja azt, hogy az évnek nincsenek oly időszakai, mikor tényleg szükségünk van ilyen ideiglenes kisegítő