Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-630

030. országos ülés 1000. űeczeiuber 14-én, pénteken. 865 biztonságot.az, hogyha Magyarországnak élete, Magyarországnak védereje és a védrendszernek fejlesztése az osztrák állapotok és viszonyok miatt nem történhetik meg alkotmányos módon? Mi csak egyszerűen eljátszuk a magunk szerepét ós nem törődünk azzal, hogy a másik fél a maga kötelezettségét teljesíti-e. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Engedjen meg a t. ház, de abból nem az következik, hogy ezeket az abszurd állapotokat a világ végóig fentartsuk, hanem ebből az következik, hogy a parlamenti rendszernek, Magyarország szuverenitásának, Magyarország befolj-ásának ós hatalmának körébe ismét visszaszerezzük azt a hadsereget, a melyről az 1867: XII. törvényczikk sem mondott le és a melyet csak mint a közös hadseregnek kiegészítő részét ajánlotta fel. Hogy pedig ez így van, világos, mert azt mondja a törvény (olvassa): »ő Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán, mindaz, a mi az egész hadseregnek, és így a magyar hadseregnek is. mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére stb.« Tehát külön van a magyar hadsereg mint a közöshadseregnek kiegészítő i'ósze említve. Miről van most szó? Az ujonczok létszámának ós a hadsereg létszámának megállapításáról, vagyis a hadsereg kiegészítésének kérdéséről. És mit mond erre nézve az 1867: XII. törvényczikk? Azt-e, a mit ez a törvényjavaslat? Ez a törvényjavaslat azt mondja, hogy: »a közös hadsereg kiegészítéséről szóló és vadállománynak fentartásáról* az 1867 : XII. törvényczikk pedig azt mondja (olvassa): »de a magyar hadsereg időnkénti kiegészítésének, az ujonczok megállapításának jogát stb.« Hol van hát a magyar hadsereg, a melynek időnkénti kiegészítéséről a magyar törvényhozás gondoskodik? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tovább megyek. A miniszterelnök úrnak még azért sincsen igaza, mert az 1867: XII. törvényczikk minket csak arra kötelez, hogy csak annyit áldozzunk fel a jogainkból ós annyi befolyásról mondjon le Magyarország, a mennyiről okvetlenül szükséges a közös védelem érdekében. A törvény így szól (olvassa) : »Valamint egyrészről kész volt Magyarország a múltban és kész leencl a jövőben is mindenkor teljesíteni mindazt, a mit a pragmatika szankczió szerint a közös biztosságnak együttes erővel védelme ós fentartása múlhatatlanul megkíván: úg3~ más részről oly kötelezettségeket, melyek e czélon túlterjednek, s annak elérésére nem elkerűlhetlenűl szükségesek, magára nem vállalhat.* Vájjon elkerűlhetlenűl szükséges-e az, hogy mi most megállapítsuk a közös hadseregnek létszámát és megszabjuk ezáltal az ujonczok létszám kontingensét Ausztriával szemben is egy törvényben? Nem elkerűlhetlenűl szükséges. Minél inkább valószínű és bizonyos, hogy Ausztriában az alkotmányos élet nem fogja a maga működését teljesíteni, annál inkább vagyunk arra utalva, hogy egyszerű és természetes kibontakozást keressünk az 1867: XII. törvényczikk 4. és 12. §-a értelmében, tudniillik a magyar hadsereg számára szavazzuk meg a kiegészítő ujonczokat és csak annyit adjunk fel a magunk jogaiból, a mennyi a közös biztosság elérésére feltétlenül szükséges. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ha már felszólaltam, mégis a hadsereg létszámának megállapítása alkalmával kénytelen vagyok felszólalni, hogy a magyar törvényhozás a maga ellenőrzési jogát a közös hadsereggel szemben ez alkalommal van hivatva teljesíteni, a mire módot ós alkalmat nyújt az újonczmegajánlás is, mert törvényeink értelmében az újonczmegajánlás feltóteleit is ő szabja meg : tehát midőn megállapíttatik a hadseregnek létszáma, akkor ez igenis a törvényhozásnak kezébe van letéve, és azért folyt a harcz a véderő-vita alkalmával a 14. §. köiűl, hogy Magyarország a maga védrendszerére teljes befolyását ez alkalommal érvényesítheti. Ezért kell. hogy tíz év alatt az lejárjon, és újból megerősíttessék, hogy ezen hatalmát a magyar törvényhozás el ne veszítse, mert közös ós együttes védelemre vagyunk ugyan kötelezve, de nem arra, hogy a pragmatika szankczió által a védelemnek eszközeit és intózmón}

7

eit, még a hadsereget is, közösökké tegyük. Arra vagyunk kötelezve, hogy teljes erővel védjük a trónt és úgy a magunk, mint az osztrák tartományok integritását, de arra nem vagyunk kötelezve, hogy lemondjunk azon jogról és befolyásról, a mely szerint mi külön is szervezhetjük a magunk véderejét és külön nemzeti intézmónyuyó alakíthatjuk azt át. Én nem akarok a külön hadseregről itt most egy beszédet tartani; pedig már ideje volna, hogy ezzel a kérdéssel is részletesebben foglalkozzék a magyar parlament. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Csak arra mutatok reá, hogy a magyar törvényhozás a maga ellenőrző jogát még azon keretekben is, a melyeket neki az 1867: XII. törvényczikk fennhagy. nem teljesíti. Hiszen a közös hadügyminisztériummal szemben Magyarország fentartotta magának a költségmegajánlási jogot, és mégis mi történt? Kiküldik a delegácziókat. Ezek megállapítják a hadügyi költségvetést elegendő bőkezűséggel. És mutassa fel nekem valaki csak egyetlenegy évnek a költségvetését, a melyet ne lépett volna túl a hadügyi kor-