Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-629

629. országos ülés 1900. deczember 13-án, csütörtökön. 329 nak, t. képviselőház, e kormánynak olyan tényei, a melyek a mi köreinkben kell, hogy a legnagyobb bizalmatlanságot felkeltsék. A. Bánffykormány eltűrte azt, hogy a Hentzi-szobor odavitessék a hadapród iskola udvarára, a Krieghammer által kiadott azon jelszó kíséretében, hogy legyen örök jele a vitézségnek és hűségnek, viszont meg ez a kormány eltűrte, hogy a Hentzi-szobor felavattassók ott olyan körülmények között, a mely körülmények és tények a magyar nemzet közérzületével ós kegyeletével merő ellentótben állanak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Eltűrte ez a kormány azt, hogy a honvédség, sőt a Ludovika-Akadémia növendéke is, kipa.rancsoltassanak arra a felszentelésre; eltűrte, hogy a budapesti hadtestparancsnok elmondja azt a beszédet, a melyben úgy utalt Hentzire, mint a katonai pálya komolyságának ós magasztosságának képviselőjére, eltűrte azt, hogy a magyar fiúk elé mintegy követendő például állíttassók az az alakja a Magyarország ellen folytatott küzdelmeknek, a, mely alakról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy méltó legyen arra, hogy bármely nemzet katonai ifjúságának példány képéül szolgáljon. (Igaz! Ügy van! a""szélső baloldalon.) De ezenkívül van még egy szomorú tény, a mely azt bizonyítja, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úrnak nincs meg a kellő érzéke a nemzeti kegyelet iránt és ez az a mulasztása, hogy az az interpelláczió, a melyet t. barátom, Rátkay Lászlő a Kossuth-szobor ügyében hónapokkal ez előtt terjesztett be, mind a mai napig még válasz nélkül maradt a miniszterelnök részéről. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezeken felül legyen szabad beszédem befejezéseként még csak röviden utalnom arra, hogy bizalmatlanok vagyunk a t. kormány iránt azért is, mert a közel jövőben felmerülő nagy kérdésekkel szemben egyáltalában nem foglalt határozott állást. Mindnyájan ismerjük az osztrák viszonyokat, mindnyájan tudjuk, hogy az osztrák viszonyok alakulása azon szerencsétlen kapcsolatnál fogva, a melyben mi a birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal ós országokkal állunk, kell, hogy a mi viszonyainkat, a mi politikai helyzetünket is befolyásolja. Hogy milyen álláspontot foglal el ezen viszonyokkal szemben a kormány, hogy az egyes eshetőségekkel szemben miként gondolkozik, arra nézve nekünk még semmiféle adatunk ós támaszunk nincsen. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Es ha a magunk felfogásával akarnók a kormány lehető állásfoglalását eltalálni, bizony e törekvésünk nagyon kevés eredmónynyel járna, mert hiszen épen a t. KÉPVH. NAPLÓ. 1896 1901. XXXI. KÖTET. többség alakulása teszi ezt teljesen lehetetlenné. Látjuk ugyanis, hogy a kormány támogatására az ő hátamögött épen úgy ott ülnek azok, a kik annak idején az ischli klauzulát elfogadták volna. (Úgy van! a szélső baloldalon.) mint a hogy ott vannak azok is, a kik gróf Apponyi Albert vezetése alattharczoltak idáig, azon gróf Apponyd Albert vezetése alatt, a ki nemrég Jászberényben a beszámolójában kijelentette, hogy ha Ausztriában akként alakulnak a viszonyok, hogy akár az alkotmány eltörlése, akár pedig egy újabb alkotmány behozatala folytán az 1867-iki kiegyezésnek kezelése technikailag vagy másképen lehetetlennek bizonyulna: akkor okvetlenül eljött az ideje annak, hogy a magyar nemzet önállósága, és függetlensége nagyobb mérvben érvényesüljön. Már most látva azt, hogy az ischli klauzula elfogadói ós gróf Apponyi Albert hiyei egyformán támogatják a kormányt, ebben a zűrzavarban, a felfogásoknak ebben az ellentétességében sem mi, sem a nemzet eligazodni egyáltalában nem tudunk. Egy kormánypárti lapban olvastam nemrég a most működő kormánynak azon érdemeinek felsorolását, a mikre rövid működése alatt szert tett. Ezen érdemsorozat elég hosszú volt. Helyet foglalt ezen órdemsorozatbaii még a quótakérdós megoldása is. pedig azt hiszem, azt a 3'/o-os emelést érdemszámba még maga a kormány sem veszi, mert hiszen a t. miniszterelnök úr is elismerte tavaly, hogy a magyar közgazdasági viszonyok nagy visszaesésben vannak; s a t. túloldal felszólalói is a lefolyt költségvetési általános vita alatt elismerték a közgazdasági helyzetnek súlyos ós nehéz voltát; de helyet foglalt sok olyan más is, a mit már részben el is mondtam, és végződött azzal, hogy az embernek libabőr fut végig a hátán, vagy magyarabban mondva, borsódzik a háta, ha visszatekint azokra a nagy nehézségekre, a miket a t. kormány helyesen megoldott. T. képviselőház! Én ezzel a czikkel, illetve annak dicsőítő részével természetesen nem értek egyet, egyben azonban: a borzongás érzésében igenis együtt érzek vele. Cakhogy az én hátam — és azt hiszem, a mi hátunk, — nem akkor borsódzik, ha visszatekintünk azokra a nehézségekre, a melyek e kormány előtt állottak és megoldásra vártak, hanem akkor, ha látjuk, hogy mily helytelenül, mily rosszul és a nemzet valódi érdekeire mily károsan oldotta meg a kormány az előtte álló kérdéseket, (úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mivel az a meggyőződésem, hogy Magyarország hefyzete most úgy közjogilag, mint 42