Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-622

Ii22. országos ülés 1900. november üö-áu, jióBteken. 169 igaz ok nélkül; mert hosszú kutatás után rá jöttek és kiderítették, hogy a szomszéd lakó kapcsolatot akart létesíteni a vízvezetékkel, de hibásan fúrta meg a falat és azon özön­lött be a viz a szobába.* Mintha Isten ujját látnám ezekben a sorok­ban, a melyek megmutatják Magj-arország nyomorúságának ós bajainak kútforrását is. Az Ausztriával kötött közgazdasági kapcsolat az, a mely az önnállőság átfúrt falán ránk hozta a vizet. Itt rejlik a baj, s a míg ipa­rosok, kereskedők, gazdák egymással szembe­állanak, azalatt hosszú szenvedés és megpró­báltatások után majd rájövünk, a mint rájött Budapest fővárosa is, hogy minden bajunknak, tűrhetetlen közgazdasági, állapotainknak, ipa­runk ós kereskedelmünk pangásának, a munka­nélküliségnek oka, mind a közös vámterület­ben van. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Gsak az önálló gazdasági és önálló rendelkezési jog fogja meghozni a bajok orvoslását. (Élénk tet­szés a szélső baloldalon.) Harminczhárom esztendeje, hogy hirdet­tük erről az oldalról, hogy Ausztria és Ma­gyarország két külön gazdasági egészet kép­visel külön irányzattal, külön érdekkel, külön viszonyokkal. Ily két külön irányzatú ós érdekű országot hogyan lehet összekapcsolni egy- vám­területtel, egy bankkal? Hisz egyik sincs ki­elégítve, mindkettőnek érdeke sértetik. Har­minczhárom esztendeje hirdetjük, hogy Ma­gyarország mezőgazdasági állam, Ausztria, ipa­ros' állam, mind a kettő két különböző érdek, és ezt a két különböző érdeket csak úgy lehet kielégíteni, ha önálló rendelkezési jogunk van. (Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) Mind meg­dönthetetlen igazságok ezek, de harminczhárom esztendő kellett hozzá, hogy Budapest fővá­rosa rájöjjön ezen igazságokra. De nemcsak ez a harminczhárom esztendő kellett hozzá, hogy a közgazdasági helyzet tűrhetetlenné váljék, hogy az ipar és kereskedelem pangása ijesztő mérveket öltsön, ós hogy az általános elszegényedés ós elkedvetlenedós bekövetkez­zék. (Ügy van! Úgy van! a szélső bahldalon.) Már most mily mérveket kell öltenie ezen pangásnak ós a mezőgazdaság ezen szomorú állapotának arra, hogy nemcsak Budapest szé­kes főváros képviselő testülete, hanem a nem­zet képviselő testülete is rájöjjön ezen igaz­ságokra ? A romlás és a rombolásnak, és a nemzeti vagyonnak mennyi pusztulása kell még ahhoz, hogy ez a törvényhozás is rájöj­jön mindezen igzságokra ? És én azt hiszem, t. képviselőház, hogy a ki figyelemmel kisórte ezen törvényhozásnak harminczhárom évi mű­ködését, az lehetetlen, hogy más meggyőző­désben legyen, mint abban, hogy a parlament KÉrvn. NAPLÓ. 1896^1901. XXXI. KÖTET. mai szervezetében nem is fog rájönni ezekre az igazságokra soha,. (Ig'tz! úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Thaly Ferencz: Nem szabad rájönni! (Úgy van! ! a szélső baloldalon.) Csávolszky Lajos: Ez a parlament mai szervezetében, t. képviselőház, nem alkalmas arra, hogy a nemzet sebeit gyógyítsa, a nem­zet erejét fokozza ós a nemzet kívánságait teljesítse. Ez a parlament nem a nemzet el­vitathatatlan jogainak és forró sóvárgásainak egyesüléséből származott gyermeke, hanem ez a parlament, az erőszak ós a korrupcziónak magzata. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez előtt a parlament előtt csak egy czél le­begett mindig : minden kormányt — képvi­selje ezt a kormányt bárki, legyen annak a. kormánynak törekvése bármi — támogatni minden erejével, hogy saját hatalmát is fen­tartsa,. (Igaz! Úgy van! a szélső b.dőld álon.) Csak az ily parlament légkörében jöhet­nek elő azok a, jelenségek, a melyeket itt szemlélünk, hogy — a. mint tegnap is hallot­tuk, — a kéjDviselőházban ékes beszédet tar­tanak a hadügyi költségvetés nagysága ellen, mikor az nincs napirenden, de mikor napi­rendre kerül, akkor ugyan megszavazzák. (Igaz! Úgy ran! a szélső baloldalon) Künn a, folyosó­kon korholják a kormány eljárását, öt perez múlva bejönnek és helyeslik a- kormány eljá­rását. (Igaz! Ügy ran! Tetszés a szélső balolda­lon.) Nagyváradon azt hirdetik, hogy a poli­tikai rendszer nem változott semmiben sem, Jászberényben azt hirdetik, hogy megválto­zott mindenben. Mikor azt látjuk, hogy itt hirdetik és elismerik azt, hogy ez és ez a nemzet önérzetét sértik, a mint hirdették a 80 millós bankadósságnál, és aztán elfogadják ; mikor hirdetik és elismerik, hogy ez ós ez a. józan ószszel ellenkezik, a mint hirdették a bosnyák okkupácziónál és aztán elfogadják; mikor hirdetik ós elismerik, hogy ez és ez a nemzet önérzetének megalázása, a mint hirdet­ték a quóta emelésénél, ós aztán elfogadják; mikor mindezeket látjuk, akkor kétségbe esve kell kérdeznünk, hogy, ha a politikai köz­pontban, a nemzet törvényhozásában nincs elv. nincs igazság, nincs meggyőződés, hát hol van akkor? (Hosszantartó, zajos tetszés é< taps a- szélső baloldalon.) A parlamentek világtörténetében nincs ehhez fogható eset, ha csak vissza nem me­gyünk a hanyatló Róma régi korszakába, a hol a Paustináknak oltárt emeltek ós konzuli tisztséggel ruházták fel a lovakat. (Élénk he­lyeslés a szélső baloldalon.) Ennek .a. parlament harminczesztendei működésének ime, előttünk van az eredménye egy vagyonában kifosztott,

Next

/
Thumbnails
Contents