Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-621

621. országos ülés líKK). JI úr ellen, hogy egyes esetekben és kérdésekben nem iparkodott a törvényt megóvni, azt a vádat el nem hinném. Az ón feladatom, azt hiszem, hogy jól fogom fel, — a parlamenti ellenőrzésnek jogából és kötelességéből folyik. Ez az, hogy a nemzetiségi kérdést, a mely a, nemzet életérdekével oly szorosan össze van fűzve, a maga egészében, őszintén idehozzam a ház elé, hogy itt vita és eszmecsere tárgyává tegyem. Hogy ezen jelenségek okait lehetőleg kutassam, hatására rámutassak, vagy aggodalmaimnak kifejezést adjak. Mai felszólalásomban — mondom — nem a, vádló szerepére, akarok vállalkozni. (Egy hang a szélső baloldalon : Kár!) Czélom és törekvésem, hogy a felvilágosítás, esetleg a meggyőzés fegyverével megtalálni segítsem azt a módszert, a melynek a mi nemzetiségi kérdésünkben helyet kell foglalnia. Hatást óhajtanék gyakorolni akár felvilágosítóan, akár irány zóan a kormány működésére, hogy azon aggodalmakat, a melyek, az egész nemzet lelkéből kitörnek, a melyeket mindnyájan érzünk, tudunk ós a melyek bennünket sokszor kétségbe ejtenek, eloszlatni igyekezzék. Mert egy gyei legyünk tisztában, t. képviselőház, hogy ezt a na,gy . kérdést szólamokkal, frázisokkal megoldani nem lehet. Elismerem én egész készséggel, hogy a miniszterelnök úrnak minden szava, a melyet a nemzetiségi kérdésben akár itt e házban, akár itt e házon kivűl valaha kimondott, mind hazafias. Épúgy elismertem ezt a múlt költségvetés alkalmával is, midőn velem szemben védte a saját álláspontját. Ha talán azon beszéddel szemben, — a mint arra visszaemlékszem, — kifogást tehettem volna, az is csak az alaposság hiányából lehetett volna. Ez nem egy azzal, mintha ón a t. miniszterelnök úr nemzeti érzését ezáltal elhomályosítani akarnám. Alaposság hiányából kifogást tehettem volna, azon beszéd ellen' és teszek is, ha kell, azért, hogy megmutassam, hogy az a módszer, a melylyel a, miniszterelnök úr ezen kérdést kezeli, tökéletesen helytelen. Talán van valaki a képviselőházban, a ki emlékszik reá, hogy ón akkor azt mondtam a t. miniszterelnök urnak, hogy nemlátom semmi nyomát annak, hogy tett volna, valamit azon tudományos munkásság ellensúlyozására, a melynek oszlopos emberei Weiland lipcsei ós Sirku szentpétervári tanár. Mikor ezt elmondottam, a miniszterelnök úr válaszában azt felelte, hogy csalódom, mert 1899-ben, már az ő miniszterségének korszakában az orosz konzul útján kért Sirku engedélyt nyelvészeti tanulmányokra és ő azt egyszerűen megtagadta,. Ezt nem vontam kétségbe. Azonban ma is meg vagyok lepve, akkor még ember 29-én, csütörtökön. Jj 3,5 inkább meg voltam lepve, midőn egy pár nap múlva ezen nyilatkozat után szükségesnek látta, az orosz konzul egy nyilatkozatot közzétenni, hogy ö Sirkut nem látta, nem ajánlotta és vele semmi összeköttetésben nem állott. Vagy mindnyájan emlékszünk ama másik esetre, midőn a brassói ügy tapéton volt. Eg}dk lapban bizonyos diplomácziai okmányok jelentek meg. A félhivatalos sajtó fenyegetődzött, hogy itt indiszkrét közlésekről van szó, és mikor mindezt elhittük, hogy így van, akkor kisült, hogy e cözlemény egy romániai lapból van lefordítva, s hogy ezt a közleményt, melyet ilyennek bélyegeztek meg, már ezelőtt másfél évvel Sturdza a román parlamentben felolvasta. Ilyenek egyáltalán véve nem történhetnének meg, hogyha a t. miniszterelnök úrnak megvolna a szerve, ha volnának olyan közegei, a kik őt helyesen informálnák, a kik a román nyelvet birják, a kik a nemzetiségi kérdésnek politikai, históriai és etnográfiai vonatkozásait ismerik. Én, mint mondtam, már a múlt évben is helytelennek és veszedelmesnek tartottam azt a módszert, a melylyel a, t. miniszterelnök úr ezt a nagy kérdést kezeli. Egészen őszintén megvallom, t. ház, hogy sokat aggódtam azon, vájjon az a felfogásom, melylyel idejöttem, nem szubjektív felfogásom eredménye-e, vájjon nem a vérmérsékletem sugja-e azt, hogy így okoskodjam. Féltem, igazán féltem, hogy ezen állásfoglalásom a közvéleményben, a, magyar közvéleményben nem. fog visszhangra, találni. A tények azonban az ellenkezőt bizonyították. Mert daczára annak, hogy a t. miniszterelnök úr az ő nagy dialektika jávai és ékesszólásával igyekezett akkori beszédemnek a. hatását lerontani, mi törtónt? emlékezzenek rá, t. képviselőtársaim. Az aggodalomnak a húrja tovább rezgett végig e házon. Az a nagy, erős pártfegyelem sem volt képes ennek a húrnak a rezgését megállítani. Miért? Mert ez a hang a veszélyt érező nemzetnek a lelkéből tört elő. (Úgy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Ez az aggodalom mostanáig nem apadt. Ez az aggodalom növekedett és növekedőben van. Csak egy pár példát hozok fél. Háromszék megye felirt a mai nemzetiségi törvénynek megváltoztatása czóljából. Mit jelent ez? Maros-Torda megye a szászrégeni gimnázium szubvencziója ügyében egyenesen aggodalmad fejezi ki azon módszer felett, a melylyel a miniszterelnök úr a nemzetiségi ügyet kezeli. Nyitra. vármegyében gróf Eszterházy János indítváiryozza, hogy az állam integritásának