Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.
Ülésnapok - 1896-612
422 612. országos ülés 1900. november 16-á.n, pénteken. ezek alapján méltóztassék azt a meggyőződést meríteni, hogy a monarchia, a mely Berlinben megbízatást kapott arra, hogy ezt a két tartományt kezelje ós adminisztrálja, ezek megbízatásához méltóan jár el. Az a fejlődés, az a haladás, a mely ott történt, az a rend, a mely ott behozatott, ahhoz 'az állapothoz képest, a mint a monarchia ezeket a tartományokat átvette, csodálatos meretekben feltűnő fejlődést mutat, és az az államférfi, a ki annyi időn keresztül vezeti (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget) a megszállott tartományok adminisztráczióját, kétségtelenül nagy érdemeket szerzett ós megfelelt annak a, szellemnek, annak a kötelességnek, a mely a monarchiára hárul abból a mandátumból, a melyet a berlini kongresszuson elvállalt, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon) Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Visontai Soma képviselő xír óhajt a viszonválasz jogával élni. Visontai Soma: T. ház! Az a kérdés, a mefyet én interpellácziómban felvetettem. szerintem sokkal fontosabb és sokkal terjedelmesebb, semhogy azt egy interpelláczió és az erre adott válasz keretében teljesen kifejteni vagy megvilágítani lehetne. Az interpelláczió kerete ma is köt engem abban az irányban, hogj? én azt ki nem tágíthatom, és hogy új kérdéseket, új szempontokat itt fel nem vethetek. A költségvetési vita, a mely küszöbön van, módot fog arra adni mindenkinek, nekem is, hogy a bosnyák kérdést, a mehy ma már minden körülmények közt létezőnek látszik, itt megbeszélés tárgyává tegyük. Most csak röviden s a mennyiben kötelességemben áll és a mennyiben indokolnom kell állásfoglalásomat a. t. miniszterelnök úr válaszával szemben, akarom reflexióimat megtenni. (Halljuk! Halljuk!) Semmi körülmények közt sem lehetne azt mondani, hogy egyszerűen részletkérdések azok, a melyeket én itt a t. képviselőházban felhoztam és a melyekre a t. miniszterelnök úrnak, mint Magyarország kompetencziája ezen szempontból nem vonatkoznék. A jelenségek, a melyek élénkbe tárultak, az a megoldás, a mely Boszniában és Herczegovinában nemcsak a mohamedán lakosság, hanem egy T éb vallású és nemzetiségű lakosság körében is jelentkezik, és jelentkezik ma az okkupáczió után huszonkét esztendővel, világosan azt a látszatot kelti, hogy ott a lakosság között az a megirsmgvás, az az elégedettség, a mely kívánatos volna, az a biztonsági állapot, a melyet követelni lehet, nincs meg. Én, t. képviselőház, interpellácziómban sem mohamedán, sem görög-keleti szerb, sem katholikus, sem semmiféle hasonló más álláspontra nem helyezkedtem, hanem helyezkedtem tisztán magyar álláspontra. Reám az tartozik ebben a kérdésben és ez tartozik a törvényhozásra is, vájjon először az 1880 : VI. törvém^czikk értelmében a magyar kormány ingerencziát gyakorol-e ott a politikai irányra ós a politikai felfogásokra, és az ottani kormányzati szellemre egyrészt, (Halljuk!) másrészt, hogy a, megszállás után huszonkét esztendővel ott az alkotmányosság, a szabadság, az egyenlőség és az emberszeretet szempontjából olyan állapotok vannak-e inaugurálva, amelyek méltók a monarchiához ós méltók különösen Magyarországhoz és Magyarország nemzeti hagyományaihoz. Ez a kórdós az, a melyet elembe tettem interpellácziómnál, és ezen szempontból kell a miniszterelnök úr válaszát is elbírálni. Én interpellácziómban sem vontam kétségbe, hogy ott igenis, kulturális irányban is, gazdasági irányban is nagy haladás van ós én semmiképen sem akartam csökkenteni azokat az érdemeket, a melyeket a t. közös pénzügyminiszter úr ebben az irányban szerzett; de, t. képviselőház, az a kormányférfi, a ki be akar számolni egy megszállott ós eredetileg kulturális szempontból is rendezetlenségben levő tartománynak viszonyaival, a melyeket, mondom, a szabadság, az egyenlőség ós alkotmányosság szempontjából akarunk elbírálni itt a magyar törvényhozásban, az nem utalhat kizárólag a gazdasági rendezettségre, a melyhez azonban szintén, ha mélyebben kutatná az ember, talán szintén szó férne. A t. miniszterelnök úr engem sehogy sem nyugtatott meg, midőn azt mondta, hogy ő azokat a mohamedánokat, a kik panaszszal járultak eléje, illetőleg azt kérték, hogy hallgassa meg őket, és hogy vezesse őket ő Felsége elé, vagy nyissa meg az utat, hogy a trón előtt panaszaikat előadhassák, nem juttathatta ehhez, mivel, mint monda, ő magát erre kompetensnek nem tartotta, mert ez nem a magyar miniszterelnök hatásköréhez, hanem a közös pénzügyminiszteréhez tartozik. Ez semmiképen sem áll, t. képviselőház. Magyarországnak miniszterelnöke, a ki az ő méltóságának teljes tudatában van, a ki teljesen átérti ós átérzi azt a magas közjogi állást, a melyet reá a törvények ruháznak, a melyet reá ruháznak általában a külügyekre A-aló befolyás tekintetében a hatvanhetes törvények, különösen a melyet reá ruháznak a törvények abban az irányban is, hogy befolyást gyakoroljon a tágabb értelemben vett külügyekre is, a milyenek ránk nézve az Ausz-
