Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-578
Jg2 ^' 8 * o«"8«ágoB ílés 19O0. május 15-én, kedden, 1000 forint után 8—10 fillért adózzanak azok az urak ? (Igaz! Úgy van! a szélső hátoldalon.) De, hogy visszatérjek Barta Ödön t. barátom nagyon helyes fejtegetéseire, ha egyszer elmélkedés tárgyává teszi valaki a magyar képviselőházban azt, hogy mi az 4-3°/o-os átiratási illeték, nézzük meg, hogy mi is az? A 4"3°/o-os átiratási illeték jelenti azt, hogy minden huszadik vagyonátruházásnál, a mely legyen akár ajándékozás, csere, adás-vevési, vagy örökösödési szerződés czímén kötve, . . . Barta Ödön: Még előbb! Polónyi Géza: Még előbb is, de a huszadiknál kétségtelenül az egész birtok értékét a kincstárnak megfizetjük, tehát megvesszük azt, ami a miénk. Ezután megfontolás tárgyává kell tenni azt, hogy az a nyomorult öt krajezár, a mit egy 1000 forintos ügylet után követelünk, csakugyan méltó-e arra, hogy adószámba menjen az országban. Nem szabad tehát elfelejteni, és erre a t. pénzügyminiszter űr figyelmét különösen felhívom, hogy mit jelent ez a 4*3°/o. Ez egy valóságos országos katasztrófa épen Magyarországon, mert minden átiratásnál egy imaginárius értékemelkedés illetőleg áremelkedés, de értékemelkedés nélkül áll be az illető ingatlannál. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A mikor azt az ingatlant megveszem 1000 forintért, a mikor nekem 43°/o illetéket még hozzá kell adnom, akkor az az ingatlan már nem 1000 forintba, hanem 1043 forintba kerííl. Ha én holnapután azt az ingatlant el akarom adni veszteség nélkül, már csak úgy adhatom el, ha érte az ezer forinton felfíí még átiratási illetéket kapok. Pedig az az ingatlan nem emelkedik értékben egy garassal sem. Amint mondám a IS átiratásnál anuak az ingatlannak az értékében kétszeresen benn van az ára, anélkül, hogy értékben emelkedett volna. Ily módon nem helyesebb-e és egy földmíveléssel foglalkozó államban nem megszívlelendőbb dolog-e ezt az átiratási illetéket eltörölni és helyét jogos alapon mással pótolni ; mert ha annak a birtoknak emelkedik az ára, érje útól jövedelmi adó, vasry értékemelkedési adó: szívesen veszem, de hogy egy imaginárius értékemelkedés áremelkedés czímén éressék el a birtokkal szemben, az ingó tőke pedig ily módon legyen csak megadóztatva, a mint ez a javaslatban van, az lehet minden a világon, csak az 1848-ban megállapított egyenlő teherviselés elvének megvalósítása nem. Én nem akarok hosszasan foglalkozni ezen kérdéssel. Nézeteimet más alkalmakkor már kifejtettem, így volt alkalmam az országos gazdasági kongreszszuson és szaktanácskozmányon, mely a tőzsde adóra vonatkozólag tartatott, erre vonatkozó nézetemet előadni. Csak röviden arra szorítkozom, hogy mik azok az elvek, a melyek engem egy ilyen törvénynek megalkotásánál helyesen irányítanak. Előre kell azonban bocsátanom, bogy adós ezzel se maradjak, ennél a törvényjavaslatnál örömmel tapasztaltam és láttam, hogy a miniszter úr által benyújtott törvényjavaslatnak az indokolása egy kétségtelenül szorgalmas tanulmánynak dicséretre méltó eredménye. Hogy azután ezen törvényjavaslat, különösen úgy mint az a pénzügyi bizottság javaslata alakjában előttünk fekszik, nem felel meg annak a tanulmány eredményének és a helyesen megállapított elméleteknek : annak talán nem is maga a miniszter úr, nem is azok az okai, a kik e törvényjavaslatot szerkesztették, hanem oka épen az a szerencsétlen kompromisszum-hajlandóság, mely szakít az elvekkel, és azoknak konzekvens keresztülvitelével, csakhogy bizonyos érdekköröket megnyugtasson. így természetesen keletkezett egy törvényjavaslat, melyről Barta Ödön t. barátom azután egészen helyesen fejtegethette azt, hogy ez sem adó, sem illeték, sem bélyeg törvény, hanem mixtum kompozitum, mely igazán senkit sem elégít ki. Annyira rossz ezen törvényjavaslat, hogy szinte csiklandozza az embernek a nyelvét azt állítani, hogy ez azért lett ilyen rosszul megcsinálva, hogy nagyon ellenezzék, hogy meg ne lehessen buktatni. Nemülünk azonban ennek fel és örömmel konstatálom, hogy körülbelül az előttem szóló ellenzéki férfiak is ugyanazt hangoztatták, a mit én most mondok. Ezért habár ez a törvényjavaslat rendkívül rossz, nemcsak azt általánosságban, hanem ha így marad is, még részleteiben is megszavazom, (Derültség jobbról.) de nem azért, mintha én helyeselném ezt a törvényjavaslatot, hanem egészen más okból. Nevezetesen, a börzeadó kérdésével széles e világon mindenhol úgy voltak és így leszünk mi is, hogy az sehol sem volt egyszerre tökéletesen behozva, sem Németországban, sem Francziaországban, sem Olaszországban. Hanem, a mint egyszer azután behozatott, akkor azután szépen, noveláris úton lasanként elmódosítgatták oda, a hova mi is el fogjuk módosítani: tudnillik arra az álláspontra, a mely az egyenlő teherviselési elméletnek egyedül helyes kifolyása s a mely utoléri a szédelgést és csalást, de egyúttal megmenti az országot attól a pusztítástól, melyet a börze néhány rövid évtized alatt Magyarországon tett. Én ezt elfogadom, mint bázisát egy legközelebb benyújtandó novellának. Hozzá teszem, hogyha a gondviselő kegye azt a terhet méri rám, hogy a jövő országgyűlésnek tagja lennék, legelső és legsürgősebb feladatomnak fogom tekinteni a törvényhozásban azt, hogy ezt a törvényjavaslatot jól megnovellázzák, megcsinálván a törvényt úgy, a hogy gazdag tapasztalatok révén
