Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-576

57«. országos fllés 1900. május 12-én, szombaton. \j\ áramlatokkal és hangulatokkal, a melyeknek helyessége és igazságossága felől meggyőződve nem vagyok, és ha hangulatokat tekintetbe veszek is, ezt csakis addig a határig teszem, a meddig belső meggyőződésein szerint igazságuk van. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, hogy itt sem jártam el máskép, itt sem mentem túl a kellő határokon akkor, a midőn bizonyos áramlatokra figyelemmel voltam, hanem megmaradtam az igazságos középúton és minden irányban igazságos kompromisszumot kívántam létesíteni. De nem tértem le a törvényesség álláspontjáról, a törvényes anteczedencziák álláspontjáról sem, mert a ki megtekinti ezen törvényjavaslatot, és összehasonlítja annak alapelveit az 1888-iki törvényekkel, a melyek erre vonatkoznak, az meg fogja találni az analógiát a kettő között, és iga zat fog nekem adói, ha azt állítom, hogy az ipari szeszgyárak helyzete semmivel sem rosszabbodik ezen törvényjavaslatban, az 1888-iki állapotokhoz képest. Ezen megszorítás ugyanaz, a melyet kontemplált és melynek alapvető intézkedéseit lerakta az 1888-iki törvény, és legfeljebb annyival mentem tovább, hogy számításba vettem a mezőgazdasági szeszgyárak kontingensének emelése czéljából, még azon ipari gyárak kontigensét is, a melyek kicsinységüknél és a helyi viszonyoknál fogva, valószínűleg nem lesznek képesek magukat mint ipariak, állandóan fenntartani. Azt mondja igen tisztelt képviselőtársam, hogy ha a miniszter a szerzett jogokat respektálni akarja, miért nem respektálja ezeket a szerzett jogokat az ipari szeszgyáraknál is? Azt hiszem, t. ház, hogy igenis respektáljuk az ipariaknál is. És ezen respektálásnak kifejezése nyilvánul a kontigens megváltásában. Méltóztatnak tudni, hogy az ellentétes véleményüek azt kívánják, hogy sokkal nagyobb mennyiség és minden ellenszolgáltatás nélkül vonassék el az ipari szeszgyáraktól. Én erre az álláspontra nem helyezkedtem, hanem arra, hogy a törvényes alapon szerzett jogokat teljes kárpótlás nélkül elvenni nem lehet sem a mezőgazdasági, sem az ipari szeszgyáraktói, sőt az ipari szeszgyáraknál sem mentünk odáig a kontigens elvonásával, hogy azok fennállását veszélyeztessük. Azt hiszem tehát, hogy miután az ipari szeszgyáraknak fennállása nem tétetik koczkára, miután az ekképen elvonandó kontingens teljes kárpótlásban részesül, senkisem vádolhat azzal, hogy a szerzett jogokat az ipari szeszgyáraknál nem respektálom. Tisza Kálmán igen tisztelt képviselő úr felszólalására csakis egy pár észrevételt kívánok tenni. (Hall juh! Halljuk!) Teljesen egyetértek vele abban, hogy tulajdonképen állami támogatásra és különösen törvényes kedvezményekre, a dolog természeténél fogva azok a mezőgazdasági szeszgyárak tarthatnának igényt, a melyek valóban mezőgazdasági feladatot teljesítenek, tehát oly vidéken vannak, a hol a szeszgyártás a mezőgazdasági üzem nélkülözhetetlen feltétele, szükséglete; míg a többiek tulajdonképen ilyen kedvezményre igénynyel alig bírhatnak. Azonban, t. ház, méltóztatnak bölcsen tudni, hogy a bonifikácziók rendszerét nem én találtam fel, nem is ma hoztuk be ezt a mezőgazdasági szeszgyárakkal szemben. 1888-ban, midőn a t. képviselő úr, mint pénzügyminiszter megalkotta a fogyasztási adótörvényeket, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) már akkor és előzőleg, be volt hozva a mezőgazdasági szeszgyárakkal szemben a különös kedvezmények megadása. És vájjon ma, midőn azóta annyival rosszabbul a mezőgazdaság helyzete, (Igaz! Úgy van! lalfelöl.) lehetséges és igazságos volna-e elvonni akár az egyik, akár a másik mezőgazdasági szeszgyártól azt a bonifikácziót, a melyet a régi törvény alapján évtizedek óta élveznek ? Elismerem, hogy elvileg igaza van a t. képviselő úrnak; de azt hiszem, hogy gyakorlatilag sem ő, sem más nem volna abban a helyzetben, hogy ma törvényes intézkedésekkel akarjon megfosztani bármely mezőgazdasági szeszgyárat azon kedvezményektől, melyeket élveznek. Még egy általános, több oldalról hangoztatott kifogás ellen kell állást foglalnom, mely oda irányúi, hogy azoknak a bajoknak, melyeket a jelen törvényjavaslat által szanálni kell, forrása az ezt megelőző utolsó kontigenstörvény, az 1899: XX. törvényczikk; a leghatározottabban kénytelen vagyok állást foglalni ezzel a felfogással szemben. Mert azok az állapotok, a melyek bekövetkeztek, és a melyeknek folytán ezt a törvényjavaslatot be kellett terjesztenem, nem folyományai azon törvény intézkedéseinek, hanem ellenkezőleg, azok a kedvezmények, melyeket a szeszgyártás a legutóbbi törvényeink következtében élvezett, az a körülmény, hogy a kontigens megszorítása és más konjunktúrák következtében a szeszárak emelkedtek, az a körülmény, hogy a szeszüzem, mely eddig pan-. gott, most már jövedelmező, kedvező foglalkozássá lett: ezek a körülmények teremtették meg azt az állapotot, a mely szükségessé tette az új törvényjavaslatot, nem pedig az 1899 : XX. törvényczikk, mely ugyanazon alapelveken nyugodott, mint amelyeken nyugszik a mai. Az ipari szeszgyártás fontosságát épúgy elismerem én is, mint Tisza Kálmán igen tisztelt képviselőtársam, és hogy teljesen azon az alapon állok e tekintetben, a melyen ő, annak talán legvilágosabb tanújele az, hogy saját törvényjavaslatomban és annak indokolásában ezitálom az 1888-iki, általa benyújtott törvényjavaslatnak indokolását, és teljesen azonos álláspontra